renoválásra szorult, így át kellett költöznünk ideiglenesen máshova aludni.
Ennek egyenes következménye, hogy nem tudok internetezni. Csak bejelentkezni jöttem. Megvagyunk, kicsikétpicirit jobbacskán, fontolva haladva.
A mai programokat nyilván sztornóztuk.
Ha visszaköltözünk, jövök.
Pusza!
csak nagyon lassan.
Ma, konkrétan öt és fél órán át feküdtem, mert annyira szédültem a fejfájástól, hogy nem bírtam mozogni.
Szegény Isti állta a sarat helyettem is.
Zádi virgonckodik, végre elkezdett legózni. Már igyekszik egymásra tenni az elemeket, a sláger az állatkert építése.
Vetítünk, egymás után sorolja a meséket, amiket szeretne hallani.
Csirkeszárny evésben pedig meglehetős gyorsasággal zárkózik hozzánk. (Le sem tagadhatnánk, hogy a mi gyerekünk... 
)
Holnapra jó kis terveink voltak, de a betegség alighanem gátat szab a lehetőségeknek. Majd kiderül.
Zádi miért (NEM) alszik olyan rettenetesen két napja, nem tudom.
Az, hogy rajtunk mi kezd felülkerekedni - már kirajzolódni látszik.
Apa 38,7 oC-tel kezdett, amikor hazaértünk babaúszásról... (Mikor elmentünk, még nem volt lázas!!!) Fáj a feje is. - Isti nem akarja, hogy felírjam, hogy beteg, úgyhogy vegyétek úgy, hogy nem írtam róla...
Én egyelőre "csak" hőemelkedésig jutottam, de megfelelően reszketek, fáj a torkom és a fejem.
Klassz.
Így indulunk neki a hétvégének.
Már csak azért imádkozom, hogy legalább Zádi megússza!
Bár úgy lenne!!!
Éppen ma 11 éve, hogy Istivel egy pár lettünk...
11 év.
A közös életünk egy hosszú hajóúthoz hasonlítható talán. (Még ha ez giccsesnek tűnik is... Jobban nem tudom leírni...)
Elindultunk valahová, együtt, nagy tervekkel.
Volt szélcsendes, küzdelmes, viharos és vihar utáni friss levegőben eltöltött szakasza is az útnak.
A végállomást még nem ismerjük.
Az irány megadva, de a sodrás néha erős. Az áramlással nem mindig tudunk mit kezdeni.
De a lényeg, hogy együtt tesszük meg.
11 évvel ezelőtt... Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan terveztem, mint amire számítottam (számítottunk).
Mégis hálás vagyok, hogy így alakult.
Minden átélt tapasztalat megerősített minket. Őt, engem, és az egységünket.
A távcsővel kémlelve a jövőnk nem tűnik egyszerűnek (na, igen, senki sem ígért mást...), de bízunk benne, hogy minden vihart át fogunk vészelni. Együtt.
nem pazarolom erre a napom összegzését...
Igen, azt hiszem már írtam, hogy "...van úgy, hogy az embernek nincs elég köve..."
Még mindig az én hibám, hogy olyan dolgokat feltételezek emberekről, ami nem is a sajátjuk.
Megszeretek valakit és olyannak képzelem, amilyen nem tud lenni.
Azt remélem, hogy értékeli a felé irányuló figyelmességet, és nem jövök rá, hogy természetesnek veszi, majd azután elvárja.
A végén még ő van megsértődve, amikor már nincs energiám kettőnk helyett fenntartani a barátságot.
A mostani eset nagy lecke volt.
Isti és én is tettünk arra a bizonyos asztalra.
Nem, nem kezdtünk levenni róla.
Ha kaptunk valamit, akkor megköszöntük, de le nem vettünk semmit.
Egy ideje nem tettünk, ha nem kérte...
Most meg még ő van megbántódva, hogy nem tesszük a "dolgunk"...
Hagyjuk is...
Úgy látszik idősebb lettem, de okosabb nem...
megint.
Zádi nagyon élvezte, bár amikor mondtuk neki, hogy babákhoz megyünk, ő elkönyvelte, hogy akkor úszik.
Sehogy sem akarta megérteni, hogy most előadást fog nézni, nem pedig úszni.
Sebaj, a végén azért kiderült a számára.
Az első sorba ültünk le, mert már nem kell kivinnem, megszoptatnom előadás közben. Bizony, Zádi már nagyfiú.
Élvezte is nagyon, bár egyszer-kétszer azért kapaszkodott belém erősen, mert "MEGIHI" - azaz megijedt. (Medvétől és tücsöktől... 
)
Az egyik szereplő egy alkalommal egy kisszékre ült a színpad szélére és látványosan szomorkodott. Erre Zádi felkelt az ölemből és odalépett hozzá - nem tudtam elkapni elég gyorsan... Szóval odament, hogy megvigasztalja. Azt mondta neki, hogy NE! - És nyújtotta neki a kezét. De olyan kedvesen, hogy az volt a gesztusában, hogy vigasztalni szeretné. Édes prücsköm!
Egy másik jelenet meg annyira tetszett neki, hogy elkezdett tapsolni és a többi babának is odaszólt, hogy "TAPOS!!!" - tapsolj!!!...
Szóval aktívan élte végig az előadást, majd nagyot játszott a többi gyerekkel.
Úgy tudom, ebben az évadban már nem lesz több csecsemőszínházi darab sajnos. A nagyokéhoz pedig még kicsike.
Mindenesetre nagy találmány ez a babaszínház!
van az, hogy beírok egy hosszú szöveget, még nem kell frissítenem az oldalt, mert a frissítés szükségét jelző csík közel sem ér véget, de mégis kidob a blogol az oldalról, és persze törli az összes írásomat???
Most kezdjem elölről?
Utálom!
Már úgysem lesz ugyanolyan!
Igen, én szeretem a gyorséttermi kajákat. 
- Illetve szeretném, de nem sokszor jutok hozzá. A táplálkozáskutatók szerint egyáltalán nem is kellene...
Igen, a kínait is szeretem. - Csak mondjuk, nem igazán bírom megemészteni némelyiket.
De a szezámmagos csípős-édes-savanykás csirkefalatkákat viszont nagyon-nagyon szívesen pusztítom.
Ilikééknél családlátogatáson megtudtuk, hogy házilag is elkészíthető.
Megkóstoltuk, zseniális íze volt.
Hetek óta kattogok rajta, hogy ez az íz kell az életembe.
Ma pedig úgy döntöttem, eljött az idő a próbára.
- Mondjuk kellett egy kis telefonos segítség a bevásárláshoz - Ezúton is köszi Ili!!!
Itthon aztán hihetetlen sebességgel elkészítettük és el is pusztítottuk.
Megmutatom a receptet, hátha Nektek is megjön hozzá a kedvetek.
· előkészület: 10 perc
· sütés: 40 perc
hozzávalók 4 főre
Bundához:
· 6 ek liszt
· 3 ek étkezési keményítő
· 1 ek olaj
· 1 tojás
· 1 egész csirkemell
· csipet só
· pici víz
· 1,5 kk sütőpor
Mázhoz:
· ketchup
· chili (erős pista)
· méz
· 3-4 ek szezámmag
·
story
Amikor a húskockát beletesszük az olajba, figyeljünk, hogy a bunda teljesen befedje.
alapanyagok
méz,
elkészítés
1. A húst felkockázzuk.
2. Egy tálba beletesszük a hozzávalókat (liszt, keményítő, só, tojás, olaj, sütőpor, víz), és sűrű masszát készítünk. Beleforgatjuk a husit.
3. Elkészítjük a mázat.
4. A húst bő, forró olajban aranybarnára sütjük.
5. Ahogy kivesszük az elkészült húst, rögtön beletesszük a mázba, majd tálra tesszük.
fáradtságnak azon foka, amikor az ember többedszer ébred fel a billentyűzet fölött ülve...
Ma fontos megbeszélésre mentem.
Nekem nagyon-nagyon fontos volt.
Az eredménye igencsak kétes.
Nehéz ezt megélni. Nekem, aki hirtelen ember vagyok, azonnali visszacsatolást várok folyton...
Mindegy, majd lesz valahogy.
Alighanem úgy, ahogy lennie kell.
De konkrétan annyira izgultam, mint államvizsga előtt, vagy még jobban.
Ez most sokat számított nekem.
Persze pont úgy jártam, hogy a nagy felpörgés után érkezik a leeresztés.
Most lelapultam.
Sebaj!
Zádikám délelőtt ügyeket intézett velünk, nagyon ügyesen viselkedett.
Amikor hazaértünk, még kimentünk a kertbe. Jóóó sárosak lettünk és Zümikém igencsak elfáradt.
A délutáni alvás utáni ébredéskor apa volt mellette. Kis BogyóBabócával megvigasztalódott azért.
Este vetítettünk, mert az jó!
...
... Bár lenne varázspálcám!!!...
napot zártunk.
Illetve még nem is zártuk le. (Előre félek...)
Délelőtt rohantunk egy nagyot Istivel. Fél 2 körül értünk haza, akkor Zádival azonnal elvonultam, hogy összebújjunk. Nem, cicit ma egy hete nem kap a déli alváshoz. Napok óta már nem is vette ezt a dolgot zokon. De ma...
Konkrétan fél 2-től fél 4-ig ordított.
Először ciciért, aztán vegyem fel, majd ringassam, adjak puszit, tegyem le, öleljem, adjam át nagymamának, nála alszik, nem, nem alszik, játszani akar, inkább mégis visszajön hozzám, sétáljunk, kizárt, hogy aludjon... És ezek változatai pepitában...
Durván meredek volt.
Simogattam, öleltem, énekeltem, meséltem, ringattam, letettem, felvettem... semmi nem volt jó.
Egyszer csak azt kiabálta, hogy fáj a foga.
Ez a téma elég ideig tartott ahhoz, hogy végül elhiggyem, tényleg fáj neki.
Végül adtam panadolt, de utána is maradt a sikoltozós, ordítozós sírás. Ezek szerint mégsem az volt...
Szerintem fél 4-re jutott a kimerültség olyan fokára, hogy egyszerre belezuhant az alvásba.
De ez sem tartott sokáig, kicsit több, mint egy órát aludt, majd kezdődött elölről az ordítás.
Nagyon nehezen nyugodott meg.
Mégis sikerült visszarázódnunk a rendes kerékvágásba. Nagy vetítést csaptunk, most pedig pancsol az apjával.
Remélem, hogy az esti szopi (amit titkon lassan le akartam már építeni, de most komoly aggályaim támadtak ezügyben...) majd helyreállítja a lelkivilágát és elalszik nyugodtan.
Bár úgy lenne!!!
