Furcsa érzés pontosan tudni, hogy mi történt velem 20 évvel ezelőtt. Pedig ez az igazság.

1993. augusztus 22-én meglátogatott valaki, akiről azt hittem, hogy már soha többé nem fogom látni. Ráadásul egy olyan ember hozta el hozzám, akinek éppen az ellenkezője volt az érdeke...

20 évvel ezelőtt érett meg bennem a felismerés, hogy augusztus 22. a csodám napja. Minden megtörténhet, a lehetetlen is. A Jóisten megajándékozott...

Azóta minden augusztus 22. kapott egy mosolyt tőlem.

És igen. A mai napon is sok apró siker, pici lépések és mosolyok történtek. Sok apró megvalósulás.

De a sok piciri között egy óriás is megbújt...

Ma megszületett a  remény.

Már a múlt hét óta próbáltam telefonon információt szerezni. Nem sikerült. Ezek szerint ma kellett összejönnie.

A válaszok pedig - nos, kinyitottak egy ajtót. Hogy belépünk-e rajta, ha igen, akkor mikor, ez még a jövő zenéje. De legalább már nem tűnik lehetetlennek.

Köszönöm, Istenem a reményt!