Erzsike megtalálta a szavakat, amik miatt nem aludtam az éjjel, ami miatt Vukot kergettem, ami miatt nem mentem el a Drágámmal ma délelőtt dolgozni.
Köszönöm!
GŐSI VALIi: Égi születésnap
Én lent vagyok,
Te már fönt.
Halál és élet...
Állok a sírodnál...
A föld rejt Téged?
Vagy fönn az ég már
új hazát adott?
Akkor hát hol vagy?
Még most sem értem,
a langyos földben,
vagy fönt,
hol a Nap ragyog?
Kisfiam, várlak!
Könnyem sírodra csorog.
Várom, hogy eljössz,
S átölelsz még!
A Nap majd akkor
rám is ragyog!
Nevet a Hold is,
ha együtt lát minket,
s vígan kergetőznek
a fénylő csillagok!
De mi lesz addig?
Hogy lesz Nélküled?
Meddig kell várnom
a végtelen napot?
Nem válaszolsz már,
hiába kérdem ...
hol kívánjak neked
boldog születésnapot?
Édesem!
Hajnali betoppanásoddal valamit végérvényesen megváltoztattál bennünk.
Szülőkké tettél minket. Ez az "átköltözéseddel" sem változott meg.
Minden pillanatban azon tűnődtünk már a két csík megjelenésétől kezdve, hogy Neked mi a legjobb.
Amikor pedig a karunkba vehettünk... örökké belénk ivódott a képek, hangok, illatok sora...
Mint egy bölcs vezető, úgy élted közöttünk a napjaidat.
Minden perc, mintha tudatos tanítás lett volna.
Tanultunk figyelmet, fegyelmet, türelmet, odaadást, kitartást...
Kaptunk barátokat, elvesztettünk árnyakat, akiket többnek gondoltunk.
Mindent szépen elrendeztél.
Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nem fújod el a születésnapi gyertyáidat.
Óvodába kellene készülnöd. Ági néni várt már...
Vajon mi lenne a jeled?
Létra? Ház? Hajó? Autó? Mit választottál volna?
Az első születésnapodon a Gyermekklinikán voltunk, ahogy Rolcsika és Tündi.
Roli akkor búcsúzott, Te pedig egy rohammal bebiztosítottad magad további kórházi tartózkodásra.
Nagymama velünk volt, banánba szúrtuk a gyertyádat.
A szomszéd kórteremben nagylányok csiviteltek, de a szülinapi éneklésre felkapták a fejüket és csatlakoztak hozzánk.
Hiába serdültek, minden dac és póz eltűnt róluk, ahogy rajongással nézték az ünneplésedet.
Nagy tapsot kaptál.
Aztán itthon is megünnepeltük. Együtt volt a család. Úgy, ahogy már sosem lesz együtt.
A második születésnapodon már a nyugalom kertjébe mentünk.
Először Vikivel érkeztem, titokban. Vittük a lufidat, gyertyát, és tortát is.
Még nem volt készen az ágyad. Elástuk Neked a sütit.
Tudom, hogy nem komplett dolog, ezért Vikivel megfogadtuk, hogy el is titkoljuk.
De mit is csinálhattunk volna vele???
Megennünk nem lehetett. Kidobni nem fogom.
Jó ötletnek tűnt...
Aztán a rókakoma, amelyik megtalálta és belakmározott belőle szerintem szintén örült a dolognak...
Hűűűűű, mit kaptam Apától érte!!!
Panelliba nem gondolkozik... (Ezt nem Ő mondta! Csak meg volt döbbenve. Erre a következtetésre én jutottam. Nem csinálok ilyet többé!)
De azért mi tagadás, rendes volt Tőled, hogy megkínáltad a barátodat!!!
A lufidat elengedtük, szerettük volna, ha felrepül Hozzád!
Te másként döntöttél.
Nem akartad, hogy messzire szálljon, így megakasztottad az "ágyad" melletti fán.
Így illetéktelenek nem vihették magukkal, Te pedig gyönyörködhettél benne sokáig.
Amikor pedig napok múltán leeresztett, pontosan az "ágyad" mellé érkezett meg a földre.
A széllökés, ami leszedte a fáról, messzebb is vihette volna, de ezt nem akartad.
Bután néztek ránk, ahogy ott énekeltünk.
Még jó, hogy Viki velem tart az agyrémekbe!
Amikor Apával mentünk vissza aznap, már csendben, békében ünnepeltünk Veled.
Ez volt az eddigi két születésnapod.
Most nagyon nehéz a szívem.
Már javában vitatkoznod kellene a fiúkkal a játékokért, büszke sírós beszoktatós óvodásnak kellene lenned!
De most nincs igazam.
Te tudtad, mit lehet és mi az, amit már nem szabad vállalnod.
Az "átköltözésedkor" is figyeltél mindenre, amire csak lehet.
Megoldottad, hogy melletted lehessek.
Azt is, hogy a debreceni nővérkéknek ezt ne kelljen már velünk végig csinálnia.
Annyira megszerettek Téged!
Bárhol is Vagy Kicsim, mindig szeretni fogunk.
Az első gyermekünk maradsz, Apró az Öcsikéd lesz.
Mesélni fogunk neki a bátyjáról.
A saját, név szerint ismert őrangyala leszel.
Vigyázz is rá, kérlek!
Délután találkozunk az "ágyadnál"...
