Tényleg jobb lesz, ha most kussolok...

De akkor hogyan szedjem össze magam? 

A kimaradt dolgok... Iskola is...

Mindig egyre több... Évről évre...

De majd Zádi... Ő már hódítgatja az óvodát - Gabó helyett is...

A sosemvolt helyzetek, a sosemvolt ölelések...

Sok a pontpontpont...

Sok a gondolat, sok a mozi. Sok a könny. Mindig azt hiszem, hogy jövőre már majd nem... Vagy kevésbé... De mégis...

olyan bejegyzésem szerintem, ami úgy kezdődött, hogy mindenki másképp csinálja...

A barátkozást,a csajozást, a bizalmat, a szórakozást, a szülinap megünneplését, a betegség feldolgozását, a többé nem-eket, a búcsúzást, a HIÁNYT, az emlékezést...

Hiányzol Vidikém - Jóbarát!

Ha nem akarják, ha valamiért nem engedik, ha eltüntettetik, vagy eltüntetik, ha kijavítanak és megmagyarázzák... maximum nem ott, hanem itt.

Mert más nem számít!

Tudom, mert tudom, hogy vannak Veled olyanok, akikkel meg tudod értetni magad...

És ott van Gabóm, akit nagyon sok mindenre megtaníthatsz az életről, még akkor is, ha mindketten már odaát egy öröklétet éltek...

Nem ezen múlik... Csak rajtunk. Rajtad, rajtam... Az ígéreted még betartatom. Ha megérdemlem, hogy én is ott legyek majd veletek... MAJD...

BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

november 1.

Zádi kicsi lámpásával felderíti a temető zugait, mi pedig csinosítjuk, szépítgetjük - szeretgetjük Gabó "ágyát"... Őt magát...

Ezt a verset DT küldte nekem (ki más?... ) Itt is köszönöm! Lesz még vele dolgom, úgy érzem...

-

Ágai Ágnes: Emlékezlek

-

-

Igen, már tudlak emlékezni,

már időtlenedtél az időben.

Nem kérdezem, hány éve,

hiszen nem mérhetlek naptári évben.

-

Valahol gyökeret eresztettél,

s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.

Megálltál. Véglegesedtél.

Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.

Elhelyezkedtél.

Fölém borulsz, védőernyőként

rám sátorozod emlékképedet.

-

Magamra tetováltalak,

bőrömre karcoltalak,

belém égettem alakod eleven mását,

és nézem a hamisítón visszatükrözőt.

Már nem változol,

nincs elcsúszó hangsúly,

nincs szemrebbenés,

nincs előre, hátra,

oldalt mozdulás.

-

Viszlek magamon magammal,

múltam talapzatára állítalak,

és köréd fonom örökre

lelkem versekbe bujtatott

szép, könnyes hódolatát.