Szegény Kedvesdoki! Egyszerűen leamúgyoztam.

De most (sajnos) vele is az újinfluenza volt a legfőbb témám, természetesen csak azután, hogy kijelentette, hogy Apróval minden rendben.

Megpróbálom az elején kezdeni.

Tehát, egész napos dogázás után szinte (mondom szinte!!!) jól is esett dokihoz kimozdulni.

De azért mégsem szeretem, ha macerálnak.

Megmérte a súlyom és örömmel jelenthetem, hogy elhagytam a terhességem előtti határt, így kimondható, hogy elkezdtem hízni.

Hála a sok csokinak (meg egyebeknek nyilván).

Jaj, nehogy valaki azt higgye, hogy gyümölcsöt, zöldséget nem eszem, mert jócskán! Csak mellékes a csoki!

De milyen finom mellékes!

Szóval súly rendben, vérnyomás 100/60 (kicsit izgultam, azért ilyen magas).

Méhszáj zárt, méh megfelelő magasságban.

Amikor vizsgált, Apró, mint egy területét védő harcos, úgy küzdött.

Kedvesdoki meg is jegyezte, hogy milyen aktív! Ezek szerint van elég oxigénje!

Ez volt a jó része. Az AMÚGY.

A feketeleves ezután jött.

Mellékesen megkérdeztem H1N1-ről. Már korábban beszéltünk erről, ismertem az álláspontját.

Csak azt kérdeztem, van-e újság.

VOLT.

Nem fogok én sem agitálni senkit, de azt hiszem, most megszületett a döntés.

Kaptam érveket, megkérdeztem a kétségeket és igen egyértelmű érverés jutott osztályrészemül.

A rossz, hogy én is egyértelmű állásponton voltam az elején.

Most napok óta kétségek gyötörnek, de ma kaptam egy igen erős pszichológiai löketet.

Holnap de legkésőbb csütörtökön beszélek a házidokimmal.

Azt hiszem a mai megérzésen semmi nem fog változtatni (igaza lett Krisztának, tényleg kaptam választ, ráadásul sokkal hamarabb, mint gondoltam).

Változatlanul nem tartom fernek, hogy orvosi diploma nélkül saját felelősségre kell döntenünk.

De azt megfogadtam magamnak a beültetés előtt, hogy a pocakossággal kapcsolatban Kedvesdoki szava fog dönteni.

Így jártam el a magzatvédő vitaminnal kapcsolatban is (milyen könnyű dolgom is volt a mostanihoz képest!!!) és úgy hiszem most is ennek fényében fogok eljárni.

Egyet tudok.

Nem fogom végignézni még egyszer (ha rajtam múlik), hogy az orvosok tehetetlenül állnak a gyermekem felett és csak annyit tudnak mondani, hogy imádkozzak.

Kérem a Jóistent, hogy ezt ne engedje!

Hiszem, hogy ha segítünk magunkon, Ő is megsegít.

Hogy mi is az, amivel magunkon segíthetünk, remélem hamarosan kiderül mert őrlődöm.