Mamikám volt gyermekkoromban a menedékem és most, hogy családom van, együtt megyünk mindig hozzá haza.
Ő a kincsem, a kincsünk!
L. Kapuvári Lídia
Mikor ketten vagyunk
Esténként,
mikor megüli a szobát
a szürkület,
mikor szem nem lát már,
csak a képzelet,
mikor ketten vagyunk,
mikor anyuékat várjuk haza,
hozzád bújok olyankor,
nagymama.
Mesélsz nekem.
Mesédtől átváltozik
a radiátor –
vidám kis kályha lesz,
benne piros nyelvű
tüzecske lángol.
És eltűnik a sok-sok emelet.
Ici-picire összemegy
a házunk.
Van egy tehénkénk is!
Te mégy, hogy megfejed,
és nekem töltöd
az első tejet,
miközben kint
az esti hó világol.
Hiába gyújtják anyuék a lámpát!
Velem marad
a kisház széna-tejszaga,
elég ruhádba rejtenem az arcom,
nagymama!
