napot zártunk.

Illetve még nem is zártuk le. (Előre félek...)

Délelőtt rohantunk egy nagyot Istivel. Fél 2 körül értünk haza, akkor Zádival azonnal elvonultam, hogy összebújjunk. Nem, cicit ma egy hete nem kap a déli alváshoz. Napok óta már nem is vette ezt a dolgot zokon. De ma...

Konkrétan fél 2-től fél 4-ig ordított.

Először ciciért, aztán vegyem fel, majd ringassam, adjak puszit, tegyem le, öleljem, adjam át nagymamának, nála alszik, nem, nem alszik, játszani akar, inkább mégis visszajön hozzám, sétáljunk, kizárt, hogy aludjon... És ezek változatai pepitában...

Durván meredek volt.

Simogattam, öleltem, énekeltem, meséltem, ringattam, letettem, felvettem... semmi nem volt jó.

Egyszer csak azt kiabálta, hogy fáj a foga.

Ez a téma elég ideig tartott ahhoz, hogy végül elhiggyem, tényleg fáj neki.

Végül adtam panadolt, de utána is maradt a sikoltozós, ordítozós sírás. Ezek szerint mégsem az volt...

Szerintem fél 4-re jutott a kimerültség olyan fokára, hogy egyszerre belezuhant az alvásba.

De ez sem tartott sokáig, kicsit több, mint egy órát aludt, majd kezdődött elölről az ordítás.

Nagyon nehezen nyugodott meg.

Mégis sikerült visszarázódnunk a rendes kerékvágásba. Nagy vetítést csaptunk, most pedig pancsol az apjával.

Remélem, hogy az esti szopi (amit titkon lassan le akartam már építeni, de most komoly aggályaim támadtak ezügyben...) majd helyreállítja a lelkivilágát és elalszik nyugodtan.

Bár úgy lenne!!!