nem pazarolom erre a napom összegzését...

Igen, azt hiszem már írtam, hogy "...van úgy, hogy az embernek nincs elég köve..."

Még mindig az én hibám, hogy olyan dolgokat feltételezek emberekről, ami nem is a sajátjuk.

Megszeretek valakit és olyannak képzelem, amilyen nem tud lenni.

Azt remélem, hogy értékeli a felé irányuló figyelmességet, és nem jövök rá, hogy természetesnek veszi, majd azután elvárja.

A végén még ő van megsértődve, amikor már nincs energiám kettőnk helyett fenntartani a barátságot.

A mostani eset nagy lecke volt.

Isti és én is tettünk arra a bizonyos asztalra.

Nem, nem kezdtünk levenni róla.

Ha kaptunk valamit, akkor megköszöntük, de le nem vettünk semmit.

Egy ideje nem tettünk, ha nem kérte...

Most meg még ő van megbántódva, hogy nem tesszük a "dolgunk"...

Hagyjuk is...

Úgy látszik idősebb lettem, de okosabb nem...