"...amikor elhalványodik az érzés, másik lép a helyébe; emlékek - az emlékek lesznek a társaid, tartsd meg őket - az élet véget ér, de a szeretet soha"

Tegnap végül csak lenyugodtam valamennyire. El is aludtam, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt.

Azért nem bánom, hogy a levél olvasása után nem találkoztam személyesen az írójával...

Ma délelőtt belépett az iwiw-re, de nem olvasta el a válaszom.

Gondolom feltételezi, hogy milyen hangvételű levelek érkeznek hozzá ennek kapcsán és inkább bele sem olvas...

Nem, nem is akarok erről többet írni. Amit akartam/tudtam, már leírtam.

Most jöjjenek az aktuálisabb témák.

Zádikám szép lassan elkezdte használni a bilit.

A nappaliban a cserépkályha tetején tartjuk. Így nem tud vele játszani, de látja és kérheti, ha úgy érzi, hogy kellene. MA kétszer kérte el és mindkétszer tette is a dolgát!!! Kis lépésekkel haladunk (ha értitek, mire gondolok), de szépen menetelünk előre!

Nem akarom erőltetni, ráadásul ilyenkor télen több réteg ruha is van rajta, ezért nehezebb a kérdés. Azért mégiscsak próbálkozunk. Ha kéri, odaadjuk. Napról napra ügyesebb!

A másik közlendőm miatt senki ne ijedjen meg! Egyben vagyok! Csak... ma... leestem a lépcsőn a pince felé...

Zokniban indultam a csiszolt fa lépcsőn és megcsúszott a lábam. Több fokot végighuppantam, mire sikerült valahogy megállítanom a sodródásom.

Szerintem a hátsóm be fog lilulni.

Szerencsére egyéb következménye nem lett. Ja, de! Azóta gumipapucsban járok. Biztos, ami biztos...

Elnézést mindenkitől, aki ..

De nem is tudom. Miért én kérjek elnézést?

Igenis kiakadtam, totálisan!

Reszket a kezem, a tenyerem verejtékezik, a pulzusom az egekben, majdnem felrobbanok.

Nem kellene nekem ezt még tovább reklámoznom, mert éppen a célját éri el vele.

De nem bírok szó nélkül elmenni mellette.

Ez a szemétrevaló e-mail ráadásul a keresztnevemet is tartalmazza. Mintha egyenesen nekem címezte volna ez a KISS KATALIN-nak nevezett illető.

Az iwiw-en kaptam. Feltettem a facebookra is, csak hogy mindenki láthassa mekkora  hatásvadász, embertelen...

Jaj, nem is tudok szavakat találni!

Na, így tud egy szép napot egycsapásra tönkretenni egy...

Tudom, az én hibám, hogy hagyom, és nem töröltem szó nélkül a csudába.

De ezt a szintet már nem tudom tolerálni!

Nem megy!!!

> Szia Évi!
> 
> Egy éve halt meg Laci az M1-esen, és bár tudom, hogy már
> nem hozhatom vissza, de legalább másnak ne kelljen
> elveszítenie a párját elalvásos autóbalesetben! Amióta
> megvettem az elalvásblokkolót, nagyobb biztonságban érzem
> magam, bárcsak hamarabb rátaláltam volna. Ráadásul úgy
> tudom most féláron adják, Évi, erre ne sajnáljátok a
> pénzt,a szeretteink élete megfizethetetlen! Én innen
> rendeltem:
> 
> www.kihagyhatatlan.eu 
> 
> Többet ne induljatok el e nélkül! 

> 

Re: Évi, egy éve halt meg Laci

Kedves "Kati"!

Nem tudom, hogy valóban ezt a nevet viseled-e. Azt sem, hogy tényleg elveszítetted-e a párod. Ha igen, nagyon sajnálom. Tényleg, tiszta szívből remélem, hogy talpra fogsz állni.
Ha viszont nem (és ezt egyedül Te tudod), akkor arra kérlek, mélyen nézz magadba, hogy egy ilyen hatásvadász reklámmal megéri-e felzaklatni számodra ismeretlen emberek lelkét.
Valóban fontos a biztonságos vezetés. De nem hiszem, hogy egy ilyen reklámra szükség lenne.
Én a kisfiamat veszítettem el, idén 3 éve. Tudom milyen érzés tehetetlenül állni mellette, látva a búcsúját.
Nem gondolom, hogy ízléses dolog ilyen levelet küldeni és ezzel akármilyen termék megvásárlására ösztönözni bárkit.
Arra kérlek (ha már Te megszólítottál engem, azt hiszem megtehetem, hogy megkérlek), hogy ne gázolj mások életébe így kéretlenül, hívatlanul, ízléstelenül.
Amennyiben ez a sajnálatos esemény mégis megtörtént veled, akkor osztozom a gyászodban, de felhívnám a figyelmed, hogy akkor sem biztos, hogy reklámra kellene fordítanod az energiád és érzelmi zsarolással tolakodni az emberek életébe.
Megköszönném, ha több reklám levelet nem kapnék tőled!

Vigh Éva

csak kicsit csalok...

Mert ma este fontos dolgom akadt, így jól lestoppoltam egy privátos bejegyzést még háromnegyed tízkor, és elmentem... izé... kártyázni...

Ennek is története van.

Nem is a legvidámabb. Érdekes, hogy éppen mostanában meséltem erről VALAKInek...

Gabó átköltözése után... sok idővel... már régen túl voltunk a temetésen, a dolgok elpakolásán, a lassú... nagyon lassú hétköznapokba visszarázódáson...

De nem sikerült jobban lenni. Nem tudtunk aludni sem.

Éjjel, nappal csak RÓLA beszélgettünk, sírtunk, kétségbe voltam/tunk esve.

Amikor aztán a pajzsmirigyem is leállt, a dokim pedig közölte, hogy pszichés az oka valószínűleg, akkor rádöbbentem, hogy az agyam meg fogja betegíteni a testem és a maradék reményem is elmúlik, hogy valaha újra anya lehessek.

Akkor fordultam agyturkász/dilidoki... egy régi ismerőshöz. Jártam hozzá rendszeresen, próbált segíteni.

Egyik alkalommal arról beszéltünk, hogy miért is nem tudok aludni (na? vajon miért???) és ekkor hozta a következő szabályt: este 6 után már tilos volt Gabóról beszélni. Minden másról lehetett, de nem volt szabad felkavarni a dolgokat, hogy ne lovalljuk bele magunkat újra és újra egy megoldás nélküli kétségbeesett állapotba.

Nehéz volt, eleinte nem is sikerült.

A másik terápiás javaslat még ennél is szokatlanabb volt.

Ez pedig a családi társasjáték/kártya partik. Minden este (amikor csak lehetőségünk van rá) üljünk le játszani!

Szerencsére a párom családjával már akkor is szívesen játszottunk esténként, amikor még csak négyen voltunk, még Gabó születése előtt.

Így aztán nem kellett különösebben magunkra erőltetni a dolgot.

Nyilván nem nevetgéltünk, nem ugrattuk egymást, de legalább a játékkal voltunk elfoglalva, és egymás társaságával. Nem ültünk a saját szobáinkban hagyva, hogy a bajunk rágjon minket. (Közös a fájdalom, közös a túlélési stratégia)...

Úgy hiszem, ezek az esték mentették meg az életünket (nagy szavaknak tűnnek, pedig tényleg úgy éreztük, hogy nincs tovább..) és a kapcsolatunkat. Itt voltunk egymásnak.

Zádi születésével aztán elmaradtak ezek a közös játékok. Valahogy folyamatosan futunk a dolgaink után.

Így aztán különösen üdítő változatosságvolt, hogy megbeszéltük, amint Züm elalszik, leülünk játszani.

Már lassan fél egy, én még csak most blogolok, de nagyon jól esett.

Kicsit kezd bedarálni a november.

Ez jókor jött.

Pedig alapvetően szép napunk volt.

Délelőtt oltást kaptam (na nem ez a része volt a legszebb...), recepteket írattam, bevásároltunk, délután a szüleim jöttek hozzánk a tesómmal. Zádi nagyon jó hangulatú volt egész nap.

A húsboltban dolgozókat teljesen elbűvölte az én húsevőm...

Találkoztam nagyon régen nem látott emberekkel. (Az egyikükkel együtt nőttem fel. Most ugyanaz a gyermekorvosunk. Az a fiú, aki a játszótéren meg akarta védeni a tesómat a csúfolódásoktól, most a lányáról mesélt nekem. Hihetetlenül képen törölt az IDŐ...)

A november tele van MI LETT VOLNA HA... gondolatokkal...

lassan fogy a november...

Zádi egyre ügyesebb, sok mindent mond magától is, napról napra többet.

Összehoz egymástól (számunkra) távol eső dolgokat.

Örül, amikor el tud magyarázni valamit, bosszantja, ha nem megy, és egyre jobban látszik a humorérzéke is.

Azzal, hogy jobban kommunikál, picirit belelátunk időnként a gondolataiba. Ez nagyon izgalmas.

Nagyon boldoggá tette Viki, mert elhozta neki Bogyó és Babóca összest. Ezúton is köszönet érte!!!

Annyira fellelkesült, hogy alig lehetett bírni vele.

Kedves, barátságos, értelmes kiskrapek, akinek egyre többször van akaratszorulása. Jobban nem tudom kifejezni azt, ami történik.

Nagyon-nagyon befeszül valamiért (amit nyilván nem szabad) és amikor nem engedjük/elvesszük/leállítjuk az ügyet, láthatóan beleszorul az akarat, az indulat és nem tudja, mit tegyen. Ilyenkor visít, mint egy vett malac, és toporzékol. Vicces kis galócának tűnik, de igyekszünk nem nevetni a helyzeten.

Kedveskedik, hízeleg, és ha meglátja, hogy az apjával egymáshoz bújunk, vagy puszit/csókot adunk egymásnak, akkor azonnal közénk furakodik. Ilyenkor naaagy családi ölelésbe és puszikba torkoll a dolog.

Maradjon is mindig így!...

igen erőteljes érzelmi impulzusokkal telt el.

Volt egy olyan időszak, amikor szinte kettéhasadtam. A szívem egy darabja Pécsen volt, a Halott gyermekek emlékművénél. Az 1000 daru megemlékezésen.

Amióta Zádi pocakba került nem tudtam eljutni személyesen sajnos. Nagyon szeretném, hogy jövőre ott lehessek. Gyönyörű. Megható.

Idén, ahogy már sok éve, nem tudtunk Karcagra sem elmenni a temetőkbe, ahol a rokonaink nyugszanak, így Gabó "ágyához" vittük a mécseseket.

Tudom, hogy látták, tudom, hogy tudják, gondolunk rájuk.

Érzik a szeretetünket.

Erzsike, Szabella anyukája magára vállalta, hogy Gabónak is ír egy darumadarat. Így ő is ott volt a megemlékezésen.

Köszönöm, köszönöm! Sosem fogom tudni meghálálni! Nagyon sokat jelent ez nekem.

amit hittem.

Nem volt igaz egyetlen perc sem...

Hittem, hinni akartam, hogy azt érzed, amit szerettem volna, ha érzel...

Akartam, hogy úgy láss, mint még senki. Úgy láss, ahogy senkit nem láttál azelőtt...

Az egyetlen... Az első akartam lenni a számodra.

A megkerülhetetlen emlék, a pótolhatatlan barát, a tökéletes szerető...

Nem akartam látni, hogy bár megformáltál, nem voltam mégsem elég... sosem... egyetlen percre sem...

A kezdetektől fogva csaltál a játékban, amit én túl komolyan vettem.

Az én hibám az egész.

Vak voltam, nem hittem a fülemnek, elhallgattattam az eszem, mert a szívemnek túlságosan fájt a valóság...

Megbocsájtottam. Mindent... Mindig... Újra és újra...

Nem tiszteltél. Éppen ezért. Tudom.

Hibáztam.

Tapasztalatlan voltam.

Túl nagy ár volt ez a leckéért.

Még mindig ezt akarom hallani.

Pedig hazug lenne minden szava. Tudom.

Más már az életem. Nem adnám semmiért.

Csak ne fájna!

Az álmom okoz fájdalmat. A világ, amit magamban építettem fel rólad.

Soha nem volt belőle semmi valóság. Álarcot hordtál végig.

Fáj, hogy nem találom az emlékeimben, mert meg sem történt.

Akarom érezni, pedig valójában sosem érezhettem.

Várom, hogy folytatódjon egyszer... ami el sem kezdődött...

Nem kaphatom vissza, ami sosem volt az enyém.

Pedig szép lett volna.

Fontos... Mindennél fontosabb... De csak nekem.

Istenem! Segíts megszabadulnom a hazug képektől!

Ne várjam, ne vágyjam!!!