Babóca

Azt hiszem, Zádit teljesen megkavartuk.

Nem volt szándékos és a mai nap délutánjáig nem is sejtettem, hogy így van...

Egy ideje minden nap zenét akar hallgatni a számítógépen. Süsüt, Alma zenekart, Kiskalász zenekart, Tv macit (ahogy köp, mert az izgalmas...    ).

Egy alkalommal apja megmutatta neki Bogyó és Babócát.

Láttam már én is korábban, de úgy gondoltam, hogy még túl korai lenne neki.

Erre Isti megmutatta és Zádinak tetszett.

Még mindig nem gyanítottam semmit.

--O--

Ugrunk egyet az időben.

Ma délután a temetőbe készülődve az üveg mécsesekre ráírogattam, kinek szánjuk. Messze vagyunk a szeretett emberek nyughelyétől, így Gabóhoz visszük ki a gyertyákat, a dupla sír másik oldalára.

Ahogy írtam, hangosan elmondtam Züminek.

Ez Kusza dédié lesz, ez dédipapáé, ez Pürié (keresztapámé), ez Rudié, ez Vidié.

Pakolgatta a mécseseket, megemelte Gabóét és elmondtam, hogy arra nem írok semmit, mert az Gabócáé lesz.

Erre Zádi azt mondta: Bogyó

???

Nem értettem.

Megint emelgette a mécseseket, elmondtam mindig, melyik kié. Erre újra megemelte Gabóét és közölte, hogy bogyó.

Ekkor jött a felismerés.

Zádi most nem tud különbséget tenni Babóca és Gabóca között.

Azt hiszi, a kettő ugyanaz...

Ráadásul Gabó "ágyán" sok katicabogár van. Szeretjük.

(Aki nem ismeri, annak jegyzem meg, hogy a Bogyó és Babóca című rajzfilm Bogyóról, a csigafiúról és Babócáról a katica kislányról szól...)

Zádi beleírta a testvérét egy mesébe...

Nem fogjuk őt elfelejteni soha.

Hiába nem ölelhetjük át, mégis velünk van.

Zádi tudja, hogy ott "lakik"... A temetőben, ahol ma ünnep volt.

Gyönyörű csillogó fények, picikém csodálkozó szemében viszzafénylő lángok.

Tegnap éjszaka sírva aludtam el.

Nem szeretem a novembert. Pedig Gabó novemberben született. Nem akkor búcsúzott...

Mégis fáj, minden napja...

Valaki megelőzött bennünket a temetőben, már égtek a gyertyák, amikor odaértünk.

Sőt, egy gyönyörű gyermekrajz is várt minket... pontosabban Gabó kapta.

Ahogy ránéztem, láttam, hogy ilyesmi rajzokat hordana haza ő is az óvodából...

Zádi is vitt egy gyertyát. egy maci formájút...

A sír tele van fényekkel ma este. Sok játék is van rajta...

Játékok. Egy aprócsa kisfiúnak, aki itt már nem játszik velük.

Talán odaát. Vagy a mesénkben.

Meséljük. Tovább. Zádinak is... 

Lázár Ervin Illés-mese

Martincsák Illés a barátom. Ez már biztos. Miért ne lenne az embernek egy ötéves barátja? Tilos téma tehát nincs közöttünk. Két jó barát arról beszél, ami az eszébe ötlik. Ami a szívébe ötlik.
  - Te meséket írsz? - kérdezte Illés.
  - Igen - mondtam.
  - Hát az jó, nagyon jó - örült Illés - , ugye majd írsz nekem egy mesét!
  - Kettőt is - mondtam nagyképűen.
  - Csak egy kell. Egyetlenegy - mondta Illés.
Mert megkérdezte a nagymamáját :
  - Mondd, nagymama, te meghalsz?
  - Meg. Egyszer meghalok - mondta a nagymama.
  - És én - kérdezte Illés - , én is?
  - Te is - mondta a nagymama - , egyszer mindenki meghal.
  - A nagypapa is?
  - Az is.
  - Anyu is?
  - Igen.
  - És a nyuszi?
  - Milyen nyuszi?
  - Aki a piros tojásokat hozza.
  - Az... az nem hal meg - mondta a nagymama.
  - És a Télapó?
  - A Télapó se.
  - És miért? Ha te is meg én is, anyu is meg a nagypapa is, akkor ők miért nem?
  - Mert... azért, mert ők a mesében vannak - mondta a nagymama.
  - Nagyszerű, hogy te meséket írsz - mondta nekem Illés.
  - Miért nagyszerű?
  - Mert most beleírsz engem egy mesébe. Jó?
  - Jó.
  - És a nagypapát, anyut, aput, a Sumi kutyát... a Sumi kutyát is bele tudod írni a mesébe?
  - Bele.
  - Meg a Nánit is?
  - A Nánit is.
  - És ezt a söprűt meg ezt a széket, a kéményt, a házat, a füstöt is írd bele, az se haljon meg, és a felhőket meg a    
    Budapestet meg a Tamásit meg ezt a hangyát, jó? Bele tudod írni ezt a hangyát?
  - Bele.
  - És magadat is írd bele.
  - Persze, magamat is beleírom.
És beleírtam mindenkit : az apját, az anyját, a nagymamát, a nagyapját, Nánit és a Sumi kutyát, a széket és a füstöt, a felhőket is és magamat is, meg mindenkit, aki belefér egy mesébe.
Bár az a gyanúm, Illés... na, de minek mondjam, két jó barát szavak nélkül is megérti egymást.

indulunk a temetőbe Gabócához...

"Minden bennünk van. Ha eltemetve is, ha mindig szem előtt - mindegy az. 
Ott rétegződnek az emlékek, vágyak, a ki nem mondott gondolatok.
Ott vannak bennünk az ölelések, és ott fáj bennünk a kihűlt párnák hidege.
Valahol a mélyben, ott várakoznak csöndben a forró éjszakák, a lázas hajnalok,
a homlokra tett hűvös kezek. Apró karok nyújtózkodnak bennünk boldogan,
kapkodnak a mellünk felé, mama!

Nem, semmi nem veszett el. Az egyszer gondolt gondolatok sem lettek semmivé.
A félrenézések se, a véletlen találkozások se, az elharapott szavak, félbehagyott mondatok,
mind, mind ott vannak, legbelül. Egymást tartja, óvja, szorítja. Nevet bennünk és fáj bennünk,
kiált és rendre elcsendesül ez az egyszer volt, megismételhetetlen, gyönyörű szövevény,
az életünk.
   Jó ez így."   / Schaffer Erzsébet

Istentisztelet, virágbolt, temető, ima, ima, ima, hazaút, Zádiölelés, Zádiillat elraktározása. Ez volt a mai program...

Mennek a napok, én pedig csak ölelem a fiam, akit ölelhetek...

Egyre ügyesebb, egyre többet beszél, rosszalkodik, kacag, ölel, puszil...

Egyre távolabb kerül Gabóca állandósult állapotától.

Hinni akarom, hogy mindkét fiam boldog ott, ahol most van.

Talán Gabó is kacag, talán ő is rosszalkodik dédnagyapjának, keresztapámnak, dédimamájának, Rudimedvének, akik most ott vannak vele...

Holnap november 1...