Lázár Ervin Illés-mese

Martincsák Illés a barátom. Ez már biztos. Miért ne lenne az embernek egy ötéves barátja? Tilos téma tehát nincs közöttünk. Két jó barát arról beszél, ami az eszébe ötlik. Ami a szívébe ötlik.
  - Te meséket írsz? - kérdezte Illés.
  - Igen - mondtam.
  - Hát az jó, nagyon jó - örült Illés - , ugye majd írsz nekem egy mesét!
  - Kettőt is - mondtam nagyképűen.
  - Csak egy kell. Egyetlenegy - mondta Illés.
Mert megkérdezte a nagymamáját :
  - Mondd, nagymama, te meghalsz?
  - Meg. Egyszer meghalok - mondta a nagymama.
  - És én - kérdezte Illés - , én is?
  - Te is - mondta a nagymama - , egyszer mindenki meghal.
  - A nagypapa is?
  - Az is.
  - Anyu is?
  - Igen.
  - És a nyuszi?
  - Milyen nyuszi?
  - Aki a piros tojásokat hozza.
  - Az... az nem hal meg - mondta a nagymama.
  - És a Télapó?
  - A Télapó se.
  - És miért? Ha te is meg én is, anyu is meg a nagypapa is, akkor ők miért nem?
  - Mert... azért, mert ők a mesében vannak - mondta a nagymama.
  - Nagyszerű, hogy te meséket írsz - mondta nekem Illés.
  - Miért nagyszerű?
  - Mert most beleírsz engem egy mesébe. Jó?
  - Jó.
  - És a nagypapát, anyut, aput, a Sumi kutyát... a Sumi kutyát is bele tudod írni a mesébe?
  - Bele.
  - Meg a Nánit is?
  - A Nánit is.
  - És ezt a söprűt meg ezt a széket, a kéményt, a házat, a füstöt is írd bele, az se haljon meg, és a felhőket meg a    
    Budapestet meg a Tamásit meg ezt a hangyát, jó? Bele tudod írni ezt a hangyát?
  - Bele.
  - És magadat is írd bele.
  - Persze, magamat is beleírom.
És beleírtam mindenkit : az apját, az anyját, a nagymamát, a nagyapját, Nánit és a Sumi kutyát, a széket és a füstöt, a felhőket is és magamat is, meg mindenkit, aki belefér egy mesébe.
Bár az a gyanúm, Illés... na, de minek mondjam, két jó barát szavak nélkül is megérti egymást.