levegőt sem kapunk, annyira meleg van, volt, de remélem már nem lesz.
A ház délelőttre lesötétítve, úgy létezünk, mint a vakondok. 
Délután engedünk be fényt, de levegőt még nem, estére kap lélegzetet a ház.
A fű kiégett, az öntözés nem sokat ér a kertben.
Zádi esti lefekvése egy jó órányit kitolódott, mert nem akkor fogom lefektetni, mikor végre jobban érezheti magát.
Most is lent van a kertben az apjával és nagymamával, öntöznek.
Naponta többször is kéri, hogy pancsolhasson, konkrétan belemászik a kádba és forgatja a csapot.
Mennyire hiányzott ez télen, amikor fázós lábbal a páromhoz húzódtam, hogy átmelegedhessek...
Akkor arra vágytam, hogy végre ne kelljen kabát és több réteg pulóver.
A csontjaimban éreztem a hideget és ki akartam űzni onnan.
Most ezen nosztalgiázom, de csak óvatosan, hiszen a meleget mégiscsak jobban bírom, mint a hideget.
Akkor a melegért ácsingóztam, most egy kis enyhülésért, hogy ne gőzöljön a fejem.
Hiába, semmi sem jó. 
Mégis, már előre igyekszem raktározni ebből a kánikulából a sejtjeim mélyére, hogy januárban tudjak a raktárakból töltekezni.
Megszavaztam ezt most így magamnak. 
