levegőt sem kapunk, annyira meleg van, volt, de remélem már nem lesz.

A ház délelőttre lesötétítve, úgy létezünk, mint a vakondok. 

Délután engedünk be fényt, de levegőt még nem, estére kap lélegzetet a ház.

A fű kiégett, az öntözés nem sokat ér a kertben.

Zádi esti lefekvése egy jó órányit kitolódott, mert nem akkor fogom lefektetni, mikor végre jobban érezheti magát.

Most is lent van a kertben az apjával és nagymamával, öntöznek.

Naponta többször is kéri, hogy pancsolhasson, konkrétan belemászik a kádba és forgatja a csapot.

Mennyire hiányzott ez télen, amikor fázós lábbal a páromhoz húzódtam, hogy átmelegedhessek...

Akkor arra vágytam, hogy végre ne kelljen kabát és több réteg pulóver.

A csontjaimban éreztem a hideget és ki akartam űzni onnan.

Most ezen nosztalgiázom, de csak óvatosan, hiszen a meleget mégiscsak jobban bírom, mint a hideget.

Akkor a melegért ácsingóztam, most egy kis enyhülésért, hogy ne gőzöljön a fejem.

Hiába, semmi sem jó. 

Mégis, már előre igyekszem raktározni ebből a kánikulából a sejtjeim mélyére, hogy januárban tudjak a raktárakból töltekezni.

Megszavaztam ezt most így magamnak.