Csövezek!

Életem első rajza, úgy nézzetek rá!

Igyekszem a sorrendet megtartani a mesélésben.

Délelőtt az én kincsem szokás szerint elkísérte nagyapját a boltba, ahol a boltosnéni személyében talált hűséges rajongóját megint elkényeztette egy-két "jó szóval", mosollyal és integetéssel.

Hazaérkezés után aludt egy keveset, de azt is rosszul... Az a fránya fogacska (dehogy szidom, hiszen úgy fogunk örülni, ha kibújik végre és kb. 6 éves koráig meg is tartja) szóval megint megkínozta szegénykémet. A legnagyobb békességben alszik, majd felül és zokogni kezd. Olyan sikoltozós hanggal kezdi, hogy a vér is meghűl bennem, majd óriási könnyek csorognak végig az arcán és szívszaggatóan sír. Felveszem és/vagy szoptatom, szeretgetem, sajnálom.

Ébredés után szerencsére jó kedve volt, sőt, még újdonságokra is kapható volt.

Megszerzett magának egy tollat és azonnal meg akarta enni. Meggyőztem arról, hogy most ezt hagyja ki, és cserébe mutatok neki valami vicceset.

Vettem elő egy kicsi papírdarabot és megmutattam, hogy bizony ezzel lehet rajzolni.

Na, ez nagyon megtetszett őkelmének. Azonnal firkálni akart... csakhogy nem éppen a papírra, hanem az asztalt vette célba. Bocsi nagyapa, lesz mit lecsiszolni... ööö...

Elkaptuk persze, hogy ne végezzen nagy pusztítást és adtam neki szép nagy (A/4-es) lapot neki és vártuk a fejleményeket.

Tádááám!

A feljebb látható képen eme csodálatos "műalkotás" látható.

Igen, észre vehető egy pointirista irányvonal benne (az asztalon is... ), kezdődő fészekmotívummal ( gyermekrajzelemzés tanulmányaim után szabadon)... de valójában egyelőre véletlenszerű nyomhagyás történt.

Hamar ebédeltünk, hogy azután gyorsan elindulhassunk a városba, mert apának dolga volt, mi pedig elkísértük.

Amíg apa nem végzett, mi sétáltunk, amikor pedig csatlakozott hozzánk, nagy játékmókát csaptunk.

Először hintázott a fiatalember, nagyon élvezte (majdnem elaludt benne - a végén Havas Henrikes pozícióban feküdt már a hintában), de a falmászás aztán felcsigázta az érdeklődését. Mindenféle segítséget igénybe vett, leginkább az én térdemre lépegetett és úgy tornázta fel magát. Az viszont mindenképpen említésre méltó, hogy azonnal megtalálta a segéd kötelet és használta is (ez nem biztos, hogy kiderül a képekből).

A csúszdázást végre igazán élvezte. A múltkor nem tűnt annyira boldognak tőle, de lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem mertem elengedni, hanem szinte teljesen lefékeztem.

A mai játszótéren viszont elég magas volt a csúszda pereme, nem tudott kiesni belőle, így szabadabban engedtem csúszni, ami teli szájas vigyort eredményezett.

A csőbe viszont nem tudtam behúzni sem átvitt, sem a szó szoros értelemben.

Mutattam neki, de csak kihátrált belőle. Egészen addig, amíg apja nem állt a másik végéhez és el nem kezdte hívni. Na, akkor hatalmas kotrás következett, egy pillanat alatt ott termett, de mire meg tudta volna fogni a párom, egy pillanattal előtte elkezdett tolatni és közben hangosan kacagott, hogy kijátszott bennünket.

Vidáman telt a délután, kicsit túlpörgött, így a délutáni alvás nehezebben sikerült, ráadásul a fogacska megint bántotta.

Most este az imádott fürdés közben is sikoltozni és sírni kezdett, így egy adag Panadol mellett döntöttem, már nem bírtam nézni, hogy szenved. A Dentinox lidokain tartalma miatt azt nem szeretem, erre pedig rá van írva, hogy fogzási fájdalomra is adható. Nem szeretem gyógyszerezni, de tényleg szenvedett már szegénykém.

Most egészen nyugodtan alszik, de a szokásos szopikat ki nem hagyná...

Ő sosem szokott át a 2 óránkénti szopiról a 4 órásra, az éjszakát sem aludta még át.

Nem baj, majd egyszer.

Mire megnősül, már nem fog kelleni neki.

de igencsak elhanyagoltam a szűrővizsgálatot, mióta Zümi megszületett.

Az én eredeti nőorvosom (már nem emlékszem ki mondta ezt a kifejezést, de valamiért jobban tetszik, mint a nőgyógyász) onkológus is. Így aztán bízhatok benne, hogy tudja, mit csinál a szűrővizsgálaton.

Egy évvel ezelőtt a 6 hetes kontrollon még a szülészem megoldotta, azóta pedig szép elegánsan hagytam a dolgot a csudába...

Most viszont már nem halogathattam.

Ma megvolt, első információk szerint minden rendben, kb. egy hét múlva lesz papíron eredmény.

Tényleg szégyen, hogy ennyire nem figyeltem erre.

Zádinak anya kell, fel kell nevelnem, mellette kell lennem.

Nem tehetem meg, hogy könnyelműségből egyszerűen nem megyek el a vizsgálatra.

Nem vállalhatom a kockázatot, hogy hirtelen túl késő lesz.

Lányok, asszonyok, anyák, nagymamák!

Ellenőriztessétek magatokat rendszeresen!

Mindenki pótolhatatlan!

Kéremszépen az én nagyfiam úgy döntött, hogy úgy akar enni, mint a nagyok, azt akarja enni, mint a nagyon (és annyit, mint a nagyok - ez még csak részben teljesül ).

Tegnap már próbálgatta, hogy kanalazzon, de ma már tudatosan kivette a nagyanyja kezéből, mutatva, hogy ő akarja.

(Nagymami azért kapott egy másik kanalat, hogy haladósabb legyen a dolog, de a kitartás mindenképpen dicséretes, amivel Zümi küzd.

A kanálra rá kell segíteni neki az ételt, de teljesen egyedül emeli a szájához és bele is talál!!!

Komolyan azt hittem, hogy ez nehezebben fog menni. Hiszen a kanál feje egy hosszú nyélen van, aminek a végét kell fogni (ott is fogja) és a koordinációt így jelentősen megnehezíti, hogy beletaláljon a szájába. De megy neki!!!

Már tanakodtam magamban, hogy hogyan is kell MAJD rászoktatnom a kanalazásra, hiszen eddig jószerivel kézzel evett. Erre ő most a legtermészetesebb módon oldotta meg a kérdést!

Erről csak felkiáltójelesen tudok gondolkozni.

Ügyes nagyfiam van!

Büszke-büszke-büszke vagyok! Ahogy érik, ahogy nő, úgy csodálkozom rá napról napra a világára.

Kicsi kedves maszat.

Mosolyog, kacag, boldog apróság! Milyen jó is ezt látni!

Minden pillanatban eleven! Még álmában is!

ÉL!

---

Bálintka (mert így hívják a veseátültetésen átesett kicsi harcost) kicsit jobban van, a doktorok türelemre intenek minket. Hetekbe fog telni, míg a teljes funkcióját ellátja. Addig minden nap egy kis javulás, kicsi (reményeink szerint) nyertes csaták állnak még előtte.

Nem baj, inkább így múljon az idő, mint a transzplantlistán várakozva.

Már jó úton vannak.

Hála Istennek!

"Tolkien leírása szerint a hobbitok „naponta legalább hatszor étkeznek, ha tudnak”. A Peter Jackson rendezte film szerint a hobbitok legalább hétszer esznek naponta: reggeli, második reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, estebéd és vacsora." - Wikipédia

Nos, Zümi szerintem látens hobbit.

Kell ezt még magyarázni?

Nos, úgy néz ki a dolog, hogy reggelit általában bőrkulacsból (szopiból) fedezi, de kb. fél 9 - 9 körül máris "lenyomtatja" egy kis előtízóraival (ez melegszendvics - vajas kenyér pirítva üresen francia kenyér sütőben és valami főzelékféle). Ezután újabb szopi a délelőtti alváshoz, majd következik az első ebéd, amikor őkelme egy jó adag bébiételt eszik meg (ez darabos, húsos, lehetőleg ő is tevékeny részese, nem csak etetjük). Ezután szokott az történni, hogy mi is leülünk ebédelni - gondolván, hogy nyugodtan tudunk enni, hiszen a mókus már evett - és őkelme kiköveteli, hogy neki is adjunk ABBÓL (amikor lehet, adunk is). 1-2 órával később elálmosodik, ilyenkor megint szopival alszik el. Ébredés után az uzsonna változó. Ha sikerül meggyőznöm, akkor gyümölcsöt eszik, de nem mindig kívánja. Ilyenkor főzeléket kap, vagy péksüteményt - krumplis pogácsát pl. Vacsorára virslit (kizárólag füstlit kapott eddig), vagy főzeléket, esetleg puliszkát kap.

Ezeken kívül, amikor eszébe jut, akkor kér egy kis "sziszit", vagy szól, hogy pufit rágcsálna. Előfordul, hogy amikor előtte eszünk gyümölcsöt, akkor ő is beszáll.

Az orvosa szerint nem lehet túletetni (megkérdeztem, mert nem szeretném szándékosan felhizlalni, vagy nassolóvá nevelni). Azt mondta, nem néz ki kövérnek, de húsos gyerek ( ) szóval ne aggódjak (valahonnan ismerős mondat) ha túletetném, úgyis kihányná - köszi.

Mindenesetre nem erőltetem az evést. Ha nem kér valamit, nem tukmálom, úgyis szól, ha megéhezik.

Nagy örömömre többször ő is megkívánja a gyümölcsöt. Ez eddig nagy cidri volt nekem, hogy elutasítja a gyümölcsöket. Lassan azonban ez is változni látszik. Látja, hogy mi esszük és ő is kér. Inkább ezt nassolja, mint mást.

Na, de amiért ezt a témát most előhoztam, az a mai napos kajálása volt. A reggel - délelőtt a szokásos módon telt. Hanem a délután fordulatot hozott.

Most úgy alakult, hogy ő szépen megebédelt (első ebéd) - közben nagy dolog történt, KIPRÓBÁLTA A KANALAT! KANÁLLAL EVETT! - kis segítséggel... azután időben (hosszú altatást követően) elaludt és ébredéskor (16:30) hajlandó volt banánt uzsonnázni.

Mi az apjával csak 17 órakor ebédeltünk, ekkor viszont (túl a banánon) ő is bekapcsolódott (kicsi szociális evő). Az apja ölében ülve lopkodott a tányérjáról, mert nem készítettem neki saját tányért, hiszen hihetetlennek tűnt, hogy éhes. Leellenőrizte az én tányéromat is, de a tartalma (úgy néz ki) felejthetőnek bizonyult számára. Az apjáéban viszont (nagyon-nagyon megsült) szalonna volt a cukorborsó-főzelékhez keverve. Na igen. Belemarkolt és csak úgy tömte a szájába. Mit neki kanál?!?!?

Még a szalonna bőrét is "kilopta" és ropogtatta a fogacskáival. (Na igen, tudja ő, mi a jó... Nesze neked hozzátáplálás!)

Ezek után (kiérdemelte, hogy életében először laktózmentes túrórudit kapjon desszertnek. Túróval még nem találkozott, de itt volt az ideje. Nem merem engedni, hogy elsőre megegyen egy egészet (igyekszem én a fokozatosság elvét betartani) így a második uzsonnája végére ütemeztem, amikorra úgy saccoltam, hogy képtelen lesz már megenni az egészet. Ez (véletlenül) be is jött, így elfelezte az apjával. Nos, azért apa is megkapta a "magáét", mert a megkapott fél túrórudiban nem sok köszönet volt, hiszen Zádi egyedül ette a rudit. Ő fogta (kicsit megnyomorgatta), majd keresztbe fordította, és úgy harapta (ami nekünk logikus az neki nem feltétlenül az...).

Meg kell jegyeznem, hogy vacsorára nem evett sokat, még a fele sem fogyott el annak a mennyiségnek, amit egy uzsonna után szokott megenni.

Igen, ez az én pocakmanóm.

Csak most derült ki számomra, hogy angolul a bárányhimlőt csirkehimlőnek hívják.

Elég fura.