Nagyon zsúfolt napunk volt ma.

Reggel bementünk a párommal anyukám munkahelyére, mert ott volt találkozója, mi pedig benéztünk mami tesiórájára.

Nem volt nagy művészet kitalálni, hogy Zádi élvezni fogja, de a valóság túlszárnyalta az elképzeléseimet.

Először is vadul integetett a gyerekeknek, odafutott hozzájuk, "vezényelt" babanyelven a bemelegítéshez, majd ő is kidobózni akart velük. Még a tornapadra is felállt közéjük, hogy ő is nagy legyen.

Hihetetlenül boldoggá tette. Nem félt a hangzavartól, nem zavarta a sok gyerek, sőt, teljes extázisba esett.

Labdát is választhatott magának játszani, természetesen a legnagyobbat nyúlta ki, egy kosárlabdát.

Alig bírta el, de azért hősiesen cipelte és le- ledobta, hogy pattogjon.

A nagy öröm után kellemetlenebb programpont következett, hiszen a recept kiváltása után a bárányhimlő elleni oltást adattuk neki be.

Édes babám nem is sírt, csak egyet nyikkant, amikor beadta az oltóanyagot a doktor bácsi, aztán újra haverok lettek, máris a nyomtatóját akarta szétszerelni.

Ebédre hazaértünk, én pedig leléptem kicsit délután, mert felnőttes dolgom volt.

Nagy mosollyal várt haza, kétórás alvás után, jön-megy, láthatóan utánozza a családtagokat.

Apja tüsszentését ÁÁÁCI-val kíséri, nagymama köhögése után még kb. negyed órán át ő is köhög olyan meggyőzően, hogy be is palizott minket először.

Estére már nagyon elfáradt, szinte a saját lábában is elesett, de hatalmas pancsit csapott a nagy kádban.

Boldog kisember hála Istennek!