Igyekszem a sorrendet megtartani a mesélésben.

Délelőtt az én kincsem szokás szerint elkísérte nagyapját a boltba, ahol a boltosnéni személyében talált hűséges rajongóját megint elkényeztette egy-két "jó szóval", mosollyal és integetéssel.

Hazaérkezés után aludt egy keveset, de azt is rosszul... Az a fránya fogacska (dehogy szidom, hiszen úgy fogunk örülni, ha kibújik végre és kb. 6 éves koráig meg is tartja) szóval megint megkínozta szegénykémet. A legnagyobb békességben alszik, majd felül és zokogni kezd. Olyan sikoltozós hanggal kezdi, hogy a vér is meghűl bennem, majd óriási könnyek csorognak végig az arcán és szívszaggatóan sír. Felveszem és/vagy szoptatom, szeretgetem, sajnálom.

Ébredés után szerencsére jó kedve volt, sőt, még újdonságokra is kapható volt.

Megszerzett magának egy tollat és azonnal meg akarta enni. Meggyőztem arról, hogy most ezt hagyja ki, és cserébe mutatok neki valami vicceset.

Vettem elő egy kicsi papírdarabot és megmutattam, hogy bizony ezzel lehet rajzolni.

Na, ez nagyon megtetszett őkelmének. Azonnal firkálni akart... csakhogy nem éppen a papírra, hanem az asztalt vette célba. Bocsi nagyapa, lesz mit lecsiszolni... ööö...

Elkaptuk persze, hogy ne végezzen nagy pusztítást és adtam neki szép nagy (A/4-es) lapot neki és vártuk a fejleményeket.

Tádááám!

A feljebb látható képen eme csodálatos "műalkotás" látható.

Igen, észre vehető egy pointirista irányvonal benne (az asztalon is... ), kezdődő fészekmotívummal ( gyermekrajzelemzés tanulmányaim után szabadon)... de valójában egyelőre véletlenszerű nyomhagyás történt.

Hamar ebédeltünk, hogy azután gyorsan elindulhassunk a városba, mert apának dolga volt, mi pedig elkísértük.

Amíg apa nem végzett, mi sétáltunk, amikor pedig csatlakozott hozzánk, nagy játékmókát csaptunk.

Először hintázott a fiatalember, nagyon élvezte (majdnem elaludt benne - a végén Havas Henrikes pozícióban feküdt már a hintában), de a falmászás aztán felcsigázta az érdeklődését. Mindenféle segítséget igénybe vett, leginkább az én térdemre lépegetett és úgy tornázta fel magát. Az viszont mindenképpen említésre méltó, hogy azonnal megtalálta a segéd kötelet és használta is (ez nem biztos, hogy kiderül a képekből).

A csúszdázást végre igazán élvezte. A múltkor nem tűnt annyira boldognak tőle, de lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy nem mertem elengedni, hanem szinte teljesen lefékeztem.

A mai játszótéren viszont elég magas volt a csúszda pereme, nem tudott kiesni belőle, így szabadabban engedtem csúszni, ami teli szájas vigyort eredményezett.

A csőbe viszont nem tudtam behúzni sem átvitt, sem a szó szoros értelemben.

Mutattam neki, de csak kihátrált belőle. Egészen addig, amíg apja nem állt a másik végéhez és el nem kezdte hívni. Na, akkor hatalmas kotrás következett, egy pillanat alatt ott termett, de mire meg tudta volna fogni a párom, egy pillanattal előtte elkezdett tolatni és közben hangosan kacagott, hogy kijátszott bennünket.

Vidáman telt a délután, kicsit túlpörgött, így a délutáni alvás nehezebben sikerült, ráadásul a fogacska megint bántotta.

Most este az imádott fürdés közben is sikoltozni és sírni kezdett, így egy adag Panadol mellett döntöttem, már nem bírtam nézni, hogy szenved. A Dentinox lidokain tartalma miatt azt nem szeretem, erre pedig rá van írva, hogy fogzási fájdalomra is adható. Nem szeretem gyógyszerezni, de tényleg szenvedett már szegénykém.

Most egészen nyugodtan alszik, de a szokásos szopikat ki nem hagyná...

Ő sosem szokott át a 2 óránkénti szopiról a 4 órásra, az éjszakát sem aludta még át.

Nem baj, majd egyszer.

Mire megnősül, már nem fog kelleni neki.