ahogy mindig induláskor, elénekeltük a közös reggeli imát.
Apa, és én. Zádi hallgatta. - Ahogy mindig.
Himnusz
(Reggeli imádság)
Ragyogva fénylik már a nap
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el
Járjon ma mindenütt velünk.
Nyelvünket fogja fékre ma
Ne szóljon rút perek szava,
Szemünket védőn óvja meg
A hívságot ne lássa meg.
Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség
A testnek dölyfét törje meg
Étel s italban hősi fék.
Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke
Legyen az Úr dicsérete.
Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, vigasztalót
Most és örök időkön át.
A végén mindig hozzáfűzzük, hogy ÁMEN.
Ez ma is így történt.
Csakhogy ma nem ketten, hanem hárman fűztük a végére, ÚGY LEGYEN!
Döbbenten néztünk Zádira.
Ő is mondta.
Gonosz módon újra kipróbáltuk.
Az utolsó versszakot újra elénekeltük, hogy lássuk, csak véletlen volt-e.
NEM!
Szándékosan, velünk egy időben tette hozzá ő is.
Nem később, utánunk ismételve, hanem tudta előre, hogy ez következik.
(Napközben újra megpróbáltam... )
Volt még egy kedves "szava".
Egyelőre az autót brümm-brümm-ként emlegeti.
Ma próbáltam kimondatni vele, hogy autó.
Egy-két alkalommal noszogattam, erre ő diadalomittas képpel közölte: AUBRÜMM-BRÜMM!
Tegnap óta ragozni is akar, így született a PAPÁM (elsőként), majd ANYÁM, APÁM is követte.
Ezeket egyelőre rendszertelenül és össze-vissza használja, nagy vigadalmunkra.
Kéremszépen, lassan érkeznek a gyerekszáj bejegyzések!!!