Eljött az az idő, mikor lehetőségük adódott, hogy a saját kis fészkünket kialakítsuk. Eddig anyósom és apósom vendégszeretetét élveztük. (Gabó születése előtt költöztünk vissza hozzájuk. Együtt vészeltük át az eseményeket, együtt vártuk Zádit és együtt is fogadtuk.)

Most pedig tényleg fészket rakunk. Múlt csütörtökön a konyha már annyira fel lett szerelve, hogy ott főztem, tegnap pedig Zádi már a saját kis sátor - ágyában aludt. Kuckólakásnak hívjuk. Piciri szolgálati lakás, de mi hárman együtt lakunk majd benne. Sok hónapja készülődött már az esemény. Február eleje óta hordjuk a dolgainkat, szépítgetjük, tervezgetjük, alakítjuk. Csütörtökön, pénteken, vasárnap és ma is ott ebédeltünk Istikémmel. Vasárnap Zümi is velünk tartott.

Az elején nagyon elutasította az ötletet, nyilván nem akar elszakadni a nagyszüleitől - érthető.

Mégis úgy gondoljuk, hogy jó lesz. Több időt lehetünk együtt, mert nem kell megvárnom Istit munka után, hogy este fél hét körül induljunk haza, hanem már négykor én mehetek érte (kivéve, ha értekezletünk/elhúzódó programunk lesz, mert akkor az apja).

Szándékosan nem akartuk elkapkodni a dolgot. Decemberben, az ünnepeket még együtt, a nagy családban, január az óvodai beszoktatás ideje (nem akartuk egyszerre semmiképpen), Zádi ügyesen vette az akadályokat, bár két hetet betegállományban töltött a drágám...

Szóval így esett a választásunk februárra.

Nem kapkodjuk el a dolgot, igyekszünk betartani a fokozatosság elvét. Szeretnénk, ha Zádi olyan jó kedvű lenne az új otthonunkban, amennyire csak lehet. Természetesen hétvégenként meglátogatjuk majd a nagyszülőket, nem fog teljesen elszakadni.

Nagyon izgulunk/várjuk.

Hogy hogyan alakulnak a dolgok, igyekszem beszámolni.

Talán egyszer majd valamikor, túl az Óperencián képeket is hozok.