Na milyen kép fogadott ma az ebédlőben???

Zádi ül az apja ölében és a kezében egy jókora kolbász virít.

De még ha csak a kezében?!?!?!

Akkora lelkesedéssel cincálta, rágta, hogy a bőrét is alig lehetett lelopni róla. Amint azt hitte, hogy el akarjuk venni, magához szorította, mint a legféltettebb kincset.

De kezdjük az elején.

Apja és nagyapja kolbászt evett, aminek ugyebár fantasztikus ínycsiklandó illata van.

Zümi ugyebár kicsi, de nem hülye. - Igen, Judó!

Kapálózott, hogy meg akarja kaparintani, apja pedig naivan odaadta. Nem hitte, hogy valóban elkezdi enni.

De ugyebár ő kicsi, de nem hülye.

Szóval így esett, hogy beléptem az ebédlőbe és elakadt a szavam.

MERT: a pici még nem ehet szalámit sem, mert korai lenne.

A kolbász nemcsak nyers hús, hanem füstölt is.

Apa besegített a hozzátáplálás tudatos folytatásába. Ezúton is köszi.

Mindenesetre szerencsétlen gyerek elmebeteg anyja nem elkobozta a zsákmányt, hanem miután felocsúdott (több percet vett igénybe a hadművelet), összecsukta a száját, amely önkéntelenül tátva maradt leesett áll folyományaként - bizony a fényképezőgépért rohant.

Bizony, ezt a leleplező értékű fényképet én követtem el.

A címe: magyar gyerek kóbászt eszik.