Na milyen kép fogadott ma az ebédlőben???
Zádi ül az apja ölében és a kezében egy jókora kolbász virít.
De még ha csak a kezében?!?!?!
Akkora lelkesedéssel cincálta, rágta, hogy a bőrét is alig lehetett lelopni róla. Amint azt hitte, hogy el akarjuk venni, magához szorította, mint a legféltettebb kincset.
De kezdjük az elején.
Apja és nagyapja kolbászt evett, aminek ugyebár fantasztikus ínycsiklandó illata van.
Zümi ugyebár kicsi, de nem hülye. - Igen, Judó!
Kapálózott, hogy meg akarja kaparintani, apja pedig naivan odaadta. Nem hitte, hogy valóban elkezdi enni.
De ugyebár ő kicsi, de nem hülye.
Szóval így esett, hogy beléptem az ebédlőbe és elakadt a szavam.
MERT: a pici még nem ehet szalámit sem, mert korai lenne.
A kolbász nemcsak nyers hús, hanem füstölt is.
Apa besegített a hozzátáplálás tudatos folytatásába. Ezúton is köszi.
Mindenesetre szerencsétlen gyerek elmebeteg anyja nem elkobozta a zsákmányt, hanem miután felocsúdott (több percet vett igénybe a hadművelet), összecsukta a száját, amely önkéntelenül tátva maradt leesett áll folyományaként - bizony a fényképezőgépért rohant.
Bizony, ezt a leleplező értékű fényképet én követtem el.
A címe: magyar gyerek kóbászt eszik.