Tegnap reggel, amikor etettem Zümkémet, egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte a kanalával ütni az üvegbögrét, ami a kezemben volt.

Döbbent arccal néztem rá és tájékoztattam, hogy ha így folytatja, eltöri a bögrét, ami bizony kimeríti a BAJ fogalmát (persze nem ennyire nyugodt volt ez a körültekintő tájékoztatás...).

Erre az én kicsi fiam, a lehető legtermészetesebb hangon azt válaszolta: "Lagaszt!" (Értsd: ragaszt)

- Nem, Kicsim, ha az üveg eltörik, nem lehet megragasztani.

- "Naapapó" - Hja, persze, az ezermesterrel nem számoltam... Igen, Zádi szemében (mellesleg a miénkben is) ő a szaki.

- Nem, fiam, nagyapa sem tudja megragasztani, ha eltöröd.

- "Könv." - (Értsd: könyv) Ezzel a téma le is volt zárva.

Mert ha nagyapa a könyvet is megragasztotta... (miután Zádi szerteszétszedte de alapos és kitartó munkával ÁM!)

Szóval én sem tudhatok mindent.

Az éjszaka megint nem aludt Zümikém rendesen. Kaptam apától egy lehetőséget, hogy én aludjak a fal mellett, ő fekszik Zádi mellé, ha kitakarózna, fázna, nyűgösködne, stb... akkor ő rendezi, én aludjak végre.

AHA! Szülő tervez, gyermek végez... (A Jóisten meg elnézően mosolyog szerintem... Ugye ez nem blaszfémia?)

Szóval hajnali 2 és 3 között drága gyermekem egy mozdulattal átmászott az apján, befeküdt kettőnk közé és velem osztotta meg a problémáit a továbbiakban.

KÖSZIII!

Még nem döntötte el, hogy beteg lesz-e. Kicsit (de tényleg csak picirit) csordogál az orra, egy-egy köhögés is előfordul, de nem levert, csak ha aludni kellene. Na, akkor előveszi a hisztigépet és teljes kapacitásra kapcsolja.

DE FINIII!

Kezdődik! Apa! Kezdődik!

Panellány+ "fesze" (Zádinyelven a fejsze)=vízhólyag...

Pedig csak a járda melletti csatornából törtem fel a jeget, hogy le tudjon folyni a víz... Sebaj, legalább "goztunk" egyet a friss levegőn...

Délután/este nálunk voltak/vannak a fiúk, így Zádikám tobzódik a boldogságban.

Húzza-vonja magával a nagyokat, irányítja a játékot.

Ilyenkor a mi társaságunkat cseppet sem igényli. De így is van ez rendjén.

Délután, a szokásos napi 2 óra helyett szűk 3/4 óra alvást produkált. Üvöltve ébredt, nehezen lehetett megnyugtatni. Kicsit nyűgösebb, mint szokott lenni. Vagy náthás lesz, vagy a fogacskája kínozza, nem tudom. Remélem, csak az utóbbi.

Én is érzem, hogy nyomás van a fejemben (na, aki most a fejem tartalmára irányuló gondolataiban nem feltétlenül hízelgett... az éppen arra gondolt, mint én... ), fájdogál a torkom és a fülemre húzódni vágyó nyavalyát is jelentkezni vélem.

De remélem, elmúlik nyomtalanul. Semmi kedvem betegeskedni és pont.

Ma átlagos napunk - lett volna, de sok idő után (családtagok elhúzódó és meglehetősen szétosztott - mindig más - betegsége miatt egyszerűen nem lehetet összehozni), Zádi végre találkozott a szüleimmel. Már a látogatásuk előtt be volt sózva nagyon. Örült is nekik az én drágám...

Ráadásul ma újra én úsztam Zümivel babaúszáson!!!

Bizony ám! Az első alkalom óta nem volt erre példa. (Sok okom van rá, hogy miért passzoltam át a dolgot apának... De ma nagyon vágytam rá, hogy én mehessek vele.)

Jól is esett!

Olyan kis ügyes! Már karúszóval és nem beleülős, hanem normál úszógumival is szépen evickél.

Jó látni, jó részesedni az öröméből.

várni, próbálkozni...

A telefonhívás megérkezett, az ajánlatot megkaptuk. Ma volt az időpont, számokról beszéltünk. Úgy néz ki, hogy megkapjuk a lehetőséget, így megkezdhetjük a megoldás valóra váltását és... nem kell indulnunk...

Valóban nagy volt a tét...

A családunk kettészakadt volna... addig, amíg mi is mehetünk utána...

Ez lehetett volna aránylag rövid, de nagyon hosszú idő is...

Talán maradhatunk. Talán tudunk itthon boldogulni...

Adja meg a Jóisten!!!

A napjainkat leginkább a várakozás határozza most meg.

Várunk:

- egy telefonhívásra

- egy ajánlatra

- egy időpontra

- egy számra

- egy lehetőségre

- egy indulásra

- egy kezdésre

- egy megoldásra

Nem, nem várunk ölbe tett kézzel.

Eddig futkostunk, mint pók azon a bizonyos falon. Intézkedtünk, ajánlatokat adtunk és kértünk, szerveztünk és terveztünk.

Most van az a helyzet, amikor valójában már többet nem tehetünk, csak kivárjuk a végét.

Nagyon sok minden el fog dőlni a napokban.

Tulajdonképpen majdnem minden.

De utálom, amikor tehetetlenül kell várnom!

De legalább talán van mire...

Neeem, nem Zádi! Nyugi! Nem kezdtük elölről...

Reggelente (mivel ez volt az utolsó "csatlakozási pont"), még meg- megkérdezi, hogy kaphatna-e esetleg. Persze (bár ma reggel nehéz volt kitartanom az elhatározás mellett) nem kaphat. Szegény babám!!!

Mindenesetre neki sem lenne jó, ha most két és fél hét után megint elkezdenénk...

Végülis nem veszi zokon a dolgot. "Bepróbálkozik" és azután minden gond nélkül kezdődik a nap.

De ma (ő reggelizett először, azután mi az apjával), miközben mi reggeliztünk, egyszer csak odarohant hozzám és azt mondta: "Szopizik!"...

Erre én nyilván megkérdeztem, hogy ki???

A válasz megdöbbentő: "A nyuszi!" - és az egyik játékára mutatott.

Édes cicám! Azt hiszem, most kezdi feldolgozni a dolgot...

Ééés, mert milyen az élet, erre hosszú idő után, pont ma látta Nyulat és Kingit, miközben a kiscsaj szopott...

Először megdermedtem, hogy most mi lesz. Aztán megnyugodtam, mert Zümi odaszaladt hozzájuk, megcirógatta Kingit, majd azt mondta: "Simogatom! Ébedj!"

Aztán, mint akinek dolga van, ment is tovább játszani.

Lassan tényleg elválasztódik... Nagyfiú...

Az apjával, ma fürdés közben az ÁBÉCÉT mondogatták. Apa előre, Zádi utána... Már csak az L és az R hangot nem tudja helyesen kimondani. Kicsi babám!!!

nemigen aludtunk éjszaka.

Nem is tudom, mit keresek még ébren...

De, mégis tudom.

Véletlenül beleakadtam egy érdekes olvasmányra a szülésről...

Itt nem szeretném taglalni, milyen nézeteim vannak bizonyos módszerekről, mert néhányan szélsőségesnek találnátok, és esetleg megbántódnátok miatta. Ez semmiképpen nem célom.

A véleményem adott, ezt Gabó élete és búcsúzása csak megerősítette bennem.

Mindenesetre, amikor pár nappal ezelőtt éppen a pincében pakolgattam, a kismama ruháim akadtak a kezembe.

Nagyon-nagyon-nagyon erősen éreztem, hogy szeretném még... át akarom élni újra. Mindent.

Sajnos ez egyelőre minden szempontból csak vágyálom.

Semmilyen körülmény nem adott ahhoz, hogy bővíthessük a családot.

Nem, nem feltétlenül az anyagi környezetre gondolok, bár ez a mi esetünkben nem csak a havi pelenka és egyéb kiadásokat jelentené, hanem a lombikkal járó többszázezres gyógyszerek megvásárlását is... (igen, támogatottan is majdnem 300.000 Ft. körül voltak a legutóbb...)

Annyira bizonytalan most körülöttünk minden, hogy felelőtlenség lenne belevágni.

Zádinak jót tenne, mert nagyon vágyik a gyerekek társaságára és türelem, osztozkodás terén is lenne mozdulni való...

Isti és én is imádnánk a lehetőséget, de most ésszel kell SOK-SOK türelmet előteremtenünk valahonnan.

Lehet, hogy több év is el kell, múljon várakozással.

Sebaj!

Most mindenesetre ölelhetően, babusgathatóan, szeretgethetően közöttünk él, rohangál, rosszalkodik, bújik, kacag, pimaszkodik, tanul, szeret egy egészséges kicsi emberke.

Neki örülünk, őt óvjuk, védjük és vigasztaljuk ilyenkor a fogas helyzetek idején...

(Megjegyzem, még nincs éjfél sem...)