nemigen aludtunk éjszaka.

Nem is tudom, mit keresek még ébren...

De, mégis tudom.

Véletlenül beleakadtam egy érdekes olvasmányra a szülésről...

Itt nem szeretném taglalni, milyen nézeteim vannak bizonyos módszerekről, mert néhányan szélsőségesnek találnátok, és esetleg megbántódnátok miatta. Ez semmiképpen nem célom.

A véleményem adott, ezt Gabó élete és búcsúzása csak megerősítette bennem.

Mindenesetre, amikor pár nappal ezelőtt éppen a pincében pakolgattam, a kismama ruháim akadtak a kezembe.

Nagyon-nagyon-nagyon erősen éreztem, hogy szeretném még... át akarom élni újra. Mindent.

Sajnos ez egyelőre minden szempontból csak vágyálom.

Semmilyen körülmény nem adott ahhoz, hogy bővíthessük a családot.

Nem, nem feltétlenül az anyagi környezetre gondolok, bár ez a mi esetünkben nem csak a havi pelenka és egyéb kiadásokat jelentené, hanem a lombikkal járó többszázezres gyógyszerek megvásárlását is... (igen, támogatottan is majdnem 300.000 Ft. körül voltak a legutóbb...)

Annyira bizonytalan most körülöttünk minden, hogy felelőtlenség lenne belevágni.

Zádinak jót tenne, mert nagyon vágyik a gyerekek társaságára és türelem, osztozkodás terén is lenne mozdulni való...

Isti és én is imádnánk a lehetőséget, de most ésszel kell SOK-SOK türelmet előteremtenünk valahonnan.

Lehet, hogy több év is el kell, múljon várakozással.

Sebaj!

Most mindenesetre ölelhetően, babusgathatóan, szeretgethetően közöttünk él, rohangál, rosszalkodik, bújik, kacag, pimaszkodik, tanul, szeret egy egészséges kicsi emberke.

Neki örülünk, őt óvjuk, védjük és vigasztaljuk ilyenkor a fogas helyzetek idején...

(Megjegyzem, még nincs éjfél sem...)