Tegnap reggel, amikor etettem Zümkémet, egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte a kanalával ütni az üvegbögrét, ami a kezemben volt.
Döbbent arccal néztem rá és tájékoztattam, hogy ha így folytatja, eltöri a bögrét, ami bizony kimeríti a BAJ fogalmát (persze nem ennyire nyugodt volt ez a körültekintő tájékoztatás...).
Erre az én kicsi fiam, a lehető legtermészetesebb hangon azt válaszolta: "Lagaszt!" (Értsd: ragaszt)
- Nem, Kicsim, ha az üveg eltörik, nem lehet megragasztani.
- "Naapapó" - Hja, persze, az ezermesterrel nem számoltam... Igen, Zádi szemében (mellesleg a miénkben is) ő a szaki.
- Nem, fiam, nagyapa sem tudja megragasztani, ha eltöröd.
- "Könv." - (Értsd: könyv) Ezzel a téma le is volt zárva.
Mert ha nagyapa a könyvet is megragasztotta... (miután Zádi szerteszétszedte de alapos és kitartó munkával ÁM!)
Szóval én sem tudhatok mindent.
Az éjszaka megint nem aludt Zümikém rendesen. Kaptam apától egy lehetőséget, hogy én aludjak a fal mellett, ő fekszik Zádi mellé, ha kitakarózna, fázna, nyűgösködne, stb... akkor ő rendezi, én aludjak végre.
AHA! Szülő tervez, gyermek végez... (A Jóisten meg elnézően mosolyog szerintem... Ugye ez nem blaszfémia?)
Szóval hajnali 2 és 3 között drága gyermekem egy mozdulattal átmászott az apján, befeküdt kettőnk közé és velem osztotta meg a problémáit a továbbiakban.
KÖSZIII!
Még nem döntötte el, hogy beteg lesz-e. Kicsit (de tényleg csak picirit) csordogál az orra, egy-egy köhögés is előfordul, de nem levert, csak ha aludni kellene. Na, akkor előveszi a hisztigépet és teljes kapacitásra kapcsolja.
DE FINIII!
Kezdődik! Apa! Kezdődik!
