elkezd dolgozni... elég tisztességes koordinációs képesség birtokában kell lennie...

Nálunk jelenleg adott:

- 2 mini unoka

- 1 otthon ragadó iskoláskorú unoka

- 1 nagyapa, aki felügyel rájuk

Namármost neki is csak két keze van, a felügyeletet csak-csak megoldja, de kettőt (hármat) egyszerre etetni, altatni nem lesz képes...

Hálát adok az égnek az én megértő főnökömért (nem, nem olvassa a blogot , inkább csak a háta mögött dicsérem...)

Szóval holnap nyargalok haza időben és minden rendben lesz!

A ma reggelünket egy kedves szó csicsergi ismételgetése tette széppé.

Zümikém vidáman ébredt (nemúgy délután...), kérte, hogy öleljem meg és biztosított mindkettőnket arról, hogy ma sehova sem megyek... Szegény drágám... ilyenkor látszik, hogy azért mégiscsak érinti az elszakadás...

Délelőtt takarítgattunk. Jó, hogy ha elteszek valamit, ő azonnal előveszi... Nagy segítségem...

A végén nagymama elvitte, hogy ne segítsen nekem már annyit...

Szóval a csicsergés reggelről: minden átmenet nélkül azt mondta szeRintem.

RRR hangot hallottam.

Megismételtettem vele - akkor szejintem lett belőle.

Újra és újra kimondattam vele, felhívtam a figyelmét, hogy pörgesse meg a R-t.

Édes csibém, nagyon próbálkozott. Párszor sikerült is!!!

Látszott, hogy büszke magára... - Mi tagadás, én is büszke vagyok rá...

Apa és anya nem, mert azt lesték, hogy kell-e futni a szomszéd szobába, éjszaka megébredő gyermekhez, aki rájön, hogy nem a saját ágyában, nem a megszokott társaságban van...

Nagyapa nem, mert állandóan azt figyelte, nem nyomja-e az unokáját, vajon miért mocorog, kitakarózott-e, fázik-e, szomjas-e, melege-e-van-e-miacsuda-e...

Na, akkor ki aludt jól tegnap éjjel???

Kitaláltátok???

ZÜMIKÉNK!

Reggel fél nyolc után ébredt kipihenten.

Ma pedig büszkén mesélte, hogy hol töltötte az éjszakát!!!

Most este ez nem ismétlődött meg, mert az úszás túlzottan kifárasztotta és konkrétan saját magának is útban volt szegénykém...

Azokról a dolgokról pedig, amik mostanában körülvesznek minket, nem tudok, nem szabad, vagy nem lehet írnom...

Sebaj, majd csak kitisztulnak a dolgok.

A munkámról is fogok mesélni, ígérem! Majd.

eljön ez a nap.

Még éppen csak két éves, erre most közölte, hogy ő nem jön a mi szobánkba, nagyapával akar aludni...

Végülis, az unokatesói is kb. ilyen korban aludtak - illetve AKARTAK aludni itt, de az elején leginkább haza kellett őket vinni az éjszaka közepén...

Most csak a szomszéd szobába kell futnunk...

Azért a babaőrző rádiót átvisszük, hogy mehessünk érte, ha kell...

Nagyon boldog első szülinapot kívánunk a mi gyönyörűűűséges keresztlánykánknak, aki sajnos túúúl messze él tőlünk.

Szeretünk kicsi tündérlány! Légy nagyon boldog és egészséges!

Ölelünk!

... Őrület, de a blogol megint el van tájolódva az órával... Még csak március 7. van!!! Nem tévedtünk el a köszöntéssel, csak ez az óra nem barát...

jártunk...

Zádi tobzódott a boldogságban, alig tudtam elhozni.

Ezer dologról szeretnék írni, de még nem zökkentem vissza a dolgozós normál kerékvágásba...

Ma kettő előtt kezdtem a megbeszéléseket és este fél hatkor estem ki a végéről, ami után a legsürgősebb megoldandóimat kezdtem el...

Fél nyolckor "majdnemkész" állapotban ültem be a soron következő premier előtti előadásra.

Fáraszt, hosszú, és nagyon kell figyelni, de imádom!

Remélem, majd akkor, amikor a kezdeti lelkesedés múlófélben lesz, akkor is így fogok érezni.

Mindenesetre alaposan elfáradok ilyenkorra...

Sebaj, lesz ez még így se!

Ja, és a mai legjobb sztoriról csak egy gondolat: "Anya! Anya! Énekel!"

Majd ezt is elmesélem!

Azt, hogy Zádinak, vagy nekem volt-e fontosabb a több, mint negyedórás mozdulatlan ölelés... nem tudom...

Csütörtökön, az első munkanapunkon semmi jelét nem mutatta, hogy változott volna valami az életében.

Pénteken reggel hatalmas mosollyal az arcán integetett nekünk, közölve, hogy ő bizony játszik a nagyapjával.

Egész nap semmi gond, játszik, eszik, alszik szépen.

Este aztán el kellett mennem itthonról és elhangzott az első mondat a váltással kapcsolatban...

"Anya! Entünt! Hiázom!" - (Értsd: Anya! Eltűnt! Hiányolom!)

Amikor hazaértem, jól megpuszilgattam. Jó is volt így, hogy két munkanappal kezdtünk, mert alaposan lefáradtunk. Zádi kicsit kiélvezte, hogy együtt vagyunk, de hamar eljött a hétfő...

Ma reggel sem volt gond az elválásnál. Játszott, evett, szépen élte a kis életét.

Délután nagyot aludt, én pedig az alvás végére értem haza. Konkrétan akkor, amikor felébredt.

Szó nélkül odajött, beült az ölembe, én megöleltem. Az egyik kezemmel fogtam a kis fejét, a másikkal szorítottam magamhoz. Lapult is rendesen.

Sokáig maradtunk így. Amikor megmozdultam és elvettem a kezem a fejéről, szóvá tette és visszarendezte a kiinduló állapotot.

Drága kincsem!

Nekem legalább annyit jelentett ez a kis idő, mint neki!

Feltöltődtünk...

igyekszünk minden percet kihasználni, hogy együtt legyünk, hogy haladjunk a dolgainkkal is...

Nem egyszerű.

Bele kell még rázódnunk a dologba.

Sebaj!

Ne történjen rosszabb dolog velünk, mint, hogy mindkettőnknek lett munkája és még úgy is néz ki, hogy kedvünkre való...