Neeeeeeem, nem Zádi van a képen, de eléggé hasonlít. Szerintem.
Ez egy jó pancsis kép.
Zümikém ugyanígy szereti a vizet - ha biztonságban érzi magát.

most a tegnapi bejegyzés lényegi részével kezdem.

Úgy döntöttünk, hogy a mára (vasárnapra) ígért csúnya időt megelőző szép napon elmegyünk csavarogni.

Jól felöltöztünk: Zádin hosszú ujjú kombidressz, vastag pamut pulóver/póló, vastag kötött pulcsi, gyapjú kabát, vastag harisnya és fleace bélésű kordnadrág volt. A harisnyán vastag zokni és egy kötött bocskor, amit még a gyülekezet egyik tagja kötött neki.

Mi hasonlóképpen jól beöltöztünk (Michelin gumiemberke...) és forró teával, valamint újabb réteg ruhákkal felszerelkezve el is indultunk a Desedához, ami egy tó a közelünkben.

Szándékosan Zádi délutáni alvásidejére időzítettünk, hogy a friss levegőn aludhasson.

Na igen. Ember tervez...

Kicsi fiacskánk szokásától igencsak eltérően egyáltalán nem tolerálta a babakocsit, hamar kikéretőzött belőle. Egy ideig vitte az apja, majd átkapaszkodott rám. Megpróbáltam karban elaltatni, ez működött is, csakhogy nem bírtam időtlen időkig tartogatni, így megpróbáltam becsempészni a babakocsiba - nagy hibának bizonyult.

Hatalmas ordítás követte a próbálkozásomat. Ezt megismételtük 3-szor.

Annyira fel voltunk öltözve, hogy alig bírtam fogni. Ráadásul a majdnem 10 kilójához hozzáadódott, hogy még rendesen fogni sem bírtam, így tényleg nem cipelhettem időtlen időkig.

Apánál ordított, valamiért akkor csak én kellettem.

Ezt addig- addig fokozta, amíg az 5oC-ban leültem vele egy padra, és megszoptattam - volna, ha oda figyelt volna és nem az úton közlekedőkre...

Egy órával az indulás után már az autóban ültünk egy hót fáradt, ordító gyerekkel, aki nyilván akkorra aludt el, amikorra hazaértünk.

Murphy velünk jött kirándulni szerintem. Nem tudom miért, mert a kutya sem hívta... Illetlenség volt a részéről...

De a kesztyűvel legalább végre sikerélményem volt.

Történt ugyanis, hogy eredetileg egy egy ujjas orkán kesztyűt találtunk a számára, ami sajnos nem alkalmas arra, hogy Zümi fogjon benne.

Ezt egy két ujjas orkánra cseréltük, amiben szintúgy nem tudott fogni és lecibálta magáról. Ezután egy kétujjas kötött kesztyűvel próbálkoztam. A rekord kb. 3 perc volt, amíg elviselte magán - illetve annyiba telt kitapasztalni, hogyan szedje le...

Noémiéktől viszont kaptunk egy olyan kesztyűt, ami két réteges, a külsőnek pedig nincsenek ujjvégei.

Na ezt a külső kesztyűt adtam rá a kirándulásra, hogy egyáltalán szokja...

Bejött szerencsére. Úgy evett, fogott benne, mintha semmi nem lenne rajta.

A mai napon az "olvasásé" volt a főszerep. Minden létező könyvet elolvasott, amit megtalált. Nagyon élvezte. Este pedig az apja térdére hajtott fejjel hallgatta az esti mesét.

Gyönyörűek voltak életem pasijai...

Ma este pedig nagy családi pancsolást rendeztünk extra nagy vízzel, hogy megnézzük hogy reagál.

A nagy víz nagyon tetszett neki, közöttünk fötört a kádban.

Játszott, időnként véletlenül alánézett, de nem ijedt meg egy cseppet sem.

Nagyon élvezte.

Azt hiszem ilyen alkalom még lesz.

Lassan megpróbálkozhatunk valami medencézéssel is.

De ezt még átgondolom. Több oknál fogva...

Nagyot léptünk előre kesztyű ügyben, voltunk kirándulni, ami nem sikerült a legjobban.

Most sajnos nem nagyon tudok írni, mert rendetlenkedik a gép.

Holnap igyekszem pótolni.

Ugyanilyen, csak zöldben

Ez a mai legújabb szavunk.

Mármint Zádi legújabb szava.

Délelőtt Noémiék házában voltunk elhoztunk egy csomó gyerekruhát (ezúton is ezer hála érte) és egy nagy adag játékot. Könyveket, kisautókat és a két slágert: egy játék távirányítót - a TV távirányítóját nem kaphatja meg, hát ezt a játék távirányítót megszerezte. Egy nagy kupac játékból halászta ki magának és nagyon boldog volt tőle.

A másik pedig a zöld gumicsacsi.

Ugráló szamár, szép nagy. Első körben csak nézte, de közeledni sem mert hozzá. Akkor rátettem a hátára, hogy megbarátkozzon vele, de Zádikám olyan sebességgel mászott le róla, hogy hihetetlen. Nem értem, miért fél(t) tőle.

Amikor hazahoztuk, letettük elé, de meg sem merte közelíteni.

Szépen lassan ment a barátkozás... először csak egy ujjal ért hozzá. Aztán a lábával érintette meg, elborította, megnyomkodta, később hozta-vitte, de rá még mindig nem ül.

Viszont, ha kérdezzük tőle, hogy hol a csacsi, megmutatja. SŐT, már mondja is. Igaz, még nem tökéletes a kiejtés, inkább tyacsi, mint csacsi, de alakul...

Délután szemészetre mentünk (időpontra). Semmi gond, csak az egy éves státusz vizsgálaton említette a doki, hogy ilyenkor a biztonság kedvéért el szokták küldeni a kicsiket, hogy a rejtett kancsalságot kiszűrjék.

De nem kötelező...

Ja, mondja ezt paramaminak...

Nyilván kértünk időpontot és elbaktattunk a szemészetre.

Doktornéni csúcs volt.

Ritkán írok ilyeneket, de tényleg fantasztikus.

Behívott minket és megkért, hogy álljak a háta mögé és szórakoztassam Zümit. Ha sikerül elérnem, hogy Zádi engem nézzen és ne az ő kezében lévő lámpát (na igen, a lámpa túúúl érdekes volt... hogy is versenyezhetnék vele???), akkor nem kell pupillatágító szemcseppet adni a kicsinek.

Nos, én tényleg mindent elkövettem. Magam váltam az egyszemélyes csimbumcirkusszá. Mindent a cél érdekében.

A doktornő pedig csak próbálkozott, próbálkozott, kb. ötödszörre meg is tudta nézni. Nem volt türelmetlen, nem kapkodott, adott időt nekünk és így minden kényszer, erőltetés, sírás, gyógyszeres behatás nélkül sikerült jókedvűen túlesnünk az egészen.

Zádi szemei épek, nem kancsi, tényleg minden OK!

És még egy hatalmas élménnyel gazdagodtunk.

Amikor odaértünk a szemészetre, egy nő és egy férfi várakozott valakire, aki éppen bent volt a dokinál.

Ránk nézett a nő és megkérdezte, Zádi mennyi idős. - Megmondtuk. Aztán aggodalmas tekintettel megkérdezte: csak nem beteg???

Én pedig nyugodtan, boldogan válaszolhattam, hogy NEM, NEM BETEG, minden rendben, csak az egy éves státusz vizsgálatkor említette a doki, hogy eljöhetnénk kancsalság szűrésre, de szerinte nem lesz semmi.

Igen nyugodtan és boldogan mondhattam, hogy a gyermekem egészséges!

Nincs is ennél nagyobb boldogság!

Hálás vagyok érte...

abban csalódik az ember, akiben bízik...

Nyilván mindenki átesik ezen egyszer-kétszer, nem tragédia, de fájdalmas...

Hamarosan nagy változásoknak kell történnie.

Nem akartuk, halogattuk, de most már lassan elkerülhetetlenné válik.

Ha aktuális lesz, elmesélem.

Addig pedig kérem a Jóistent, hogy adjon türelmet és belátást, hogy a bennem összegyűlt csalódást, sértettséget és békétlenséget ne öntsem a nyakába annak, akit ez illet.

A hirtelenkedés soha nem vezet semmi jóra, márpedig én hirtelen ember vagyok.

Türelem kell és megtanulnom kérdezni, miért alakultak így a dolgok. Ha választ kapok, még van mire reagálni, de legalább nem leszek (talán) igazságtalan...

Higgadtságot nekem, békét.

A csalódottságom megint csak amiatt gyűlt össze, mert mást gondoltam róla...

Megint belőlem indult.

Nem lenne szabad felruháznom embereket olyan tulajdonsággal, amivel valójában nem rendelkeznek.

Mindenkinek könnyebb lenne.