Az éjjel megint nem sokat aludtunk. Nem tudom mi lehet, majd kiderül.

A készülődő fogacskák már kibújtak, front az mondjuk van.

(Mert az mindig van... )

Valami tényleg piszkálhatja, mert ma napközben is alig tudtuk elaltatni.

Tegnapelőtt későn aludt el, és már össze is kötötte az éjszakai alvásával, ezért aztán reggel korán ébredt - túl korán. Tegnap azt hittem, hogy a sok futkározás (kocsiba be, kocsiból ki) miatt nem aludt délután. Mikor hazaértünk, akkor mégis beájult.

Szóval a mai nap nemalvása vagy egy folyamat része, vagy front, vagy valami.

Határozott-e vagyok...

Mindenesetre éjjel nem aludt ugyebár. Reggel apa kilopta a szobából, hogy valamennyit azért mégis aludhassak. Két órát kaptam így.

Amikor lementem hozzájuk, addigra megreggelizett és éppen fárasztotta a családot. Álmos volt, de nem akart elaludni.

Nagyapja kezdte a próbálkozást, aztán az apja következett, majd én.

Három próbálkozás után, csak a negyedikre sikerült úgy elráznom a popóját, hogy végre letehettem.

Az étvágya kitűnő, egyre darabosabb dolgokat is eszik, nagyon ügyesen.

Konkrétan kétszer ebédelt, majd uzsonnázott is, szóval nincs gond ezen a téren.

(Ő ebédelt először, de amikor mi ültünk asztalhoz, az ölembe kéretőzött, hogy ő is kér... Kapott... )

De az alvás nagy mumus.

Egy óra körül kezdtük altatni, mert fáradt volt, és amúgy háromnegyed 2-kor szokott aludni. Nem ment. Én kezdtem, nagymama átvette, mert átkéretőzött, én addig Kingát, a nyuszilánykát altattam, mert nálunk volt. Kingi el is aludt, de Zádi kitartott. Nagymama felvitte az emeletre a kiscsajt, hogy Zümi ne keltse fel, én meg folytattam a próbálkozást.

Énekeltem, sétáltam vele, ringattam, szoptattam, DE NEM ALUDT!!!

Ekkor jött apa. Hiába fáj a háta, hősként vette át csemetéjét és rázogatta.

Tökéletes aerobiknak tűnt a dolog. Séta, ringatás, rogyasztás, séta, énekléssel egybekötve.

Ééééééééés: neki sikerült. Igaz, akkorra már délután 4 volt.

Különben kifejezetten jókedvű, Kingivel játszanak a maguk korának megfelelően.

Ma például valami kergetőzés félét produkáltak. Az, hogy ki kerget kit, még nem volt világos, illetve pillanatonként változott.

Mindenesetre nagyon élvezték.

Labdáztak is, meg aztán... ööööööööö... birkóztak a ciciért.

Az úgy volt, hogy Nyúl szopit adott Kinginek és Zádi ezt meglátta. Azonnal ott termett és megpróbálta legyűrni a leányzót. Konkrétan kitúrni a cici mellől.

Mikor aztán rájött, hogy ez a cici nem az a cici, akkor értetlenül felnézett... és odajött hozzám...

Nagy boldogan vette birtokba a saját "csatornáját".

Mert ugyebár nem mindegy...

már ezt a jó időt!!!

Olyan jó nagykabát nélkül sétálni, napfényben, jó levegőn.

Zádinak mára kibújt a 6. foga, a bal felső ketteske.

Rág is erősen, gondolom jól esik neki.

Nem nagyon láttam olyan babát eddig, aki a levesben főtt csirkemájat szeretné, de Zádi kifejezetten szívesen eszi.

Egyre önállóbb.

Ma ebédre úgy ette a levest, hogy darabokra vágva megkapta és szépen sorban mindent megevett a tányérjáról. Eközben apja a leves levét kanalazta a szájába, amit nagy örömmel fogadott.

Ezek után még egy nagy adag paradicsomos krumplival nyomatta le az első fogást.

Kifejezetten jó nézni, ahogy eszik.

A játékban egyre ügyesebb, nagyapával dugó-kergetőst játszanak.

Nagyapa tekergeti a dugót a kezében, mintha egy kígyó lenne, Zádi levadássza, megrágja a zsákmányt, majd visszaadja nagyapa kezébe, hogy folytassák...

Öröm nézni.

Boldog vagyok, mert sokat kacag. Jó hangulatú kisember.

Ma egy fontos szót is kimondott, jelesül: cici

Napról napra, lépésről lépésre bekebelezi a világot!

Az én nagy és okos fiacskám!!!

A mai nap újdonsága kétségtelenül a láncfűrész volt Zádi számára. Annyira belefeledkezett abba, ahogy apukája és papija fát vágtak, hogy alig akart elaludni.

Fél 12 volt, mire elszenderedett. Sétáltunk egy nagyot, majd ébredés után kaja parti következett.

Délután lefutottuk a kötelező hó eleji bevásárló körünket és eközben rátaláltunk Zádi első cipőjére.

Már próbáltam eddig is cipőt adni rá, de amíg picuri volt, leszedte magáról, később pedig fel sem engedte adni.

Sőt, kapott egy csudiszép bélelt bőr bakancsot, de abban még felállni sem volt hajlandó.

Ma szépen végignéztük a lehetőségeket, hogy miben is tudna megtanulni járni a mi apróságunk és ekkor rátaláltunk Zádi első cipőjére.

Azonnal feladtuk rá (helyben fogyasztottuk ) és ő első reakcióként lábra állt ugyan, de a bal lábát húzta maga után. Pár percbe beletelt, amíg szépen lépkedett benne.

Volt mozgólépcsőzés, séta, cipős bandukolás...

Egyszóval ezernyi élmény, délutáni alvás nélkül, így aztán már 6-kor elaludt és úgy döntött éjszaka van.

Most megyek, mert én is úgy döntöttem.

Ma meglátogatott bennünket apukám.

Mivel először ő volt beteg, majd Zádi kapta el, végül mi voltunk folyamatosan dögrováson és nem szerettem volna a betegség adok-kapokot a végtelenségig folytatni, eddig jóformán teljes elkülönítés folyt.

Tegnap voltunk először Nyúléknál is. Eddig senki sehova...

A lényeg, ma látta Zümikém először a nagyapját hosszú idő óta.

Aludt, amikor megérkezett, de szerencsére apukám ráért megvárni, míg felébredt a kislegény.

Először ugyebár még ki sem látott a fejéből... csak nézett, nézett, hogy ez most hogy lehet... 

Aztán hamar magára talált. Megmutatta, hogy már tud járni, átmászni a dohányzóasztal alatt oda-vissza, fel az ülőgarnitúrára, onnan le és labdázni is.

Volt kb. negyed óra, amikor mindkét nagyapját bevonta a játékba és hármasban labdáztak.

A beszéde napról napra fejlődig. tegnap este kipróbálta, hogy megértjük-e, ha azt mondja "mmmmmmmmmgen". 

Megértettük bizony, csak nem hittünk neki, hogy tudja mit beszél. 

Ma bebizonyította, hogy nyilván tudja, különben nem mondaná...

Tudjuk Judó! Nem hülye, csak gyerek!

Szóval, ma az etetésnél nyomatékosította, hogy nem beszél a levegőbe.

Amikor volt még a szájában étel és várni akart kicsit két falat között, akkor szólt, hogy "nnnnnen"!

Majd amikor újra szabad volt a terep és evett volna még, akkor jött az "mmmmmmmmmgen".

Ezeket váltogatta és szépen komótosan belakmározott.

Meglepően sokat eszik különben.

Erre több magyarázat is lehet:

- bepótolja a betegsége alatt kihagyott mennyiséget - lényegesen rosszabb volt az étvágya akkor. Alig tudtunk fél, háromnegyed üveg bébiételt belediktálni egy-egy étkezésnél. Most ezzel szemben jellemzően másfél üveggel eszik meg egyszerre legalább.

- látványosan megnyúlt az utóbbi időben. Mivel már függőleges az állandónak tekinthető testhelyzete, nem hosszt fogunk mérni a doktor bácsinál, hanem magasságot... 

Szóval, mivel nőtt, lehet, hogy több táplálékra van szüksége.

- finomabbra sikerültek a bébiételek, mint valaha (igaz, hogy egyre jobban belejövünk a készítésükbe, de nem hiszem, hogy ez lenne a valódi magyarázat.

Így aztán éldegélünk, jól vagyunk, várjuk a nyomakodó 6. fogacskát. Ő a bal felső ketteske.

Ha kibújik, talán lesz egy kis pihenőidőnk a többi előtt. Jó lenne nem arra ébredni, hogy sikoltozik a fájdalomtól.

Mindenesetre Zádi kifejezetten élvezi az új fogacskáinak a használatát. Harap, ropogtat.

Mi pedig csodáljuk, milyen szép amikor mosolyog.

Szerencsére mostanában sokszor kényeztet ezzel bennünket.