Ma meglátogatott bennünket apukám.

Mivel először ő volt beteg, majd Zádi kapta el, végül mi voltunk folyamatosan dögrováson és nem szerettem volna a betegség adok-kapokot a végtelenségig folytatni, eddig jóformán teljes elkülönítés folyt.

Tegnap voltunk először Nyúléknál is. Eddig senki sehova...

A lényeg, ma látta Zümikém először a nagyapját hosszú idő óta.

Aludt, amikor megérkezett, de szerencsére apukám ráért megvárni, míg felébredt a kislegény.

Először ugyebár még ki sem látott a fejéből... csak nézett, nézett, hogy ez most hogy lehet... 

Aztán hamar magára talált. Megmutatta, hogy már tud járni, átmászni a dohányzóasztal alatt oda-vissza, fel az ülőgarnitúrára, onnan le és labdázni is.

Volt kb. negyed óra, amikor mindkét nagyapját bevonta a játékba és hármasban labdáztak.

A beszéde napról napra fejlődig. tegnap este kipróbálta, hogy megértjük-e, ha azt mondja "mmmmmmmmmgen". 

Megértettük bizony, csak nem hittünk neki, hogy tudja mit beszél. 

Ma bebizonyította, hogy nyilván tudja, különben nem mondaná...

Tudjuk Judó! Nem hülye, csak gyerek!

Szóval, ma az etetésnél nyomatékosította, hogy nem beszél a levegőbe.

Amikor volt még a szájában étel és várni akart kicsit két falat között, akkor szólt, hogy "nnnnnen"!

Majd amikor újra szabad volt a terep és evett volna még, akkor jött az "mmmmmmmmmgen".

Ezeket váltogatta és szépen komótosan belakmározott.

Meglepően sokat eszik különben.

Erre több magyarázat is lehet:

- bepótolja a betegsége alatt kihagyott mennyiséget - lényegesen rosszabb volt az étvágya akkor. Alig tudtunk fél, háromnegyed üveg bébiételt belediktálni egy-egy étkezésnél. Most ezzel szemben jellemzően másfél üveggel eszik meg egyszerre legalább.

- látványosan megnyúlt az utóbbi időben. Mivel már függőleges az állandónak tekinthető testhelyzete, nem hosszt fogunk mérni a doktor bácsinál, hanem magasságot... 

Szóval, mivel nőtt, lehet, hogy több táplálékra van szüksége.

- finomabbra sikerültek a bébiételek, mint valaha (igaz, hogy egyre jobban belejövünk a készítésükbe, de nem hiszem, hogy ez lenne a valódi magyarázat.

Így aztán éldegélünk, jól vagyunk, várjuk a nyomakodó 6. fogacskát. Ő a bal felső ketteske.

Ha kibújik, talán lesz egy kis pihenőidőnk a többi előtt. Jó lenne nem arra ébredni, hogy sikoltozik a fájdalomtól.

Mindenesetre Zádi kifejezetten élvezi az új fogacskáinak a használatát. Harap, ropogtat.

Mi pedig csodáljuk, milyen szép amikor mosolyog.

Szerencsére mostanában sokszor kényeztet ezzel bennünket.