eljutottunk ma Istentiszteletre. Eléggé hiányzik, ha valamiért nem tudunk menni. De ma megint ott voltunk. Barni is velünk jött, minden rendben ment.

Voltunk Gabócánál is. Hihetetlenül hideg volt ma.

Nem szeretem, amikor nem tudunk annyit maradni, amennyit szeretnénk, mert odafagynánk.

El is határoztam, hogy A TÉL MONDJON LE! - szeretnék már tartós jó időt!

Zádi hajnali 4-kor kelt, hiszen korán lefeküdt aludni... Köszi!

Mindenesetre jó napunk volt. Sokat kacagott, játszott.

A labdákat egyre ügyesebben elkapja, már egy kézzel is. Pattogtat, gurít, dob.

Ma fogócskáztunk. Ő játékból, hangosan kacagva, én szükségből, mert meg akartam tudni, megint mit zsákmányolt.

Mindenesetre élvezte nagyon.

Huncut, játszik, könnyen tanul.

Imádnivaló maszat! 

a piros lámpánál álltam, amikor furcsa mozgásra lettem figyelmes.

Az egyik sávban (nem közvetlenül mellettem) álló autóban egy ismerős integetett. Egy suliba jártunk még általános iskolában, fiatalabb nálam 1-2 évvel. Azóta nem is találkoztunk, csak amikor szültünk. Amelyik nap minket hazaengedtek (március 5-én), aznap szült ő egy hatalmas babát. Második fia, igen stramm lány.

Még segítettem neki, amíg Isti megjött értünk, aztán megint nem találkoztunk.

Ő integetett nekünk a szintén pirosnál várakozó autóból.

Mivel hallani nem hallottuk egymást, a kezeinkkel jeleltünk. A következő "párbeszéd" zajlott le:

- "Jól vagytok?" - A hüvelyk ujjamat emeltem fel, OK-t mutatva.

Erre ő: - "Jól." - Ő is felemelte a hüvelyk ujját.

Elkezdtem járást imitálni a mutató és a középső ujjammal - "Már jár!"

Ő a háta mögött ülő babájára mutatott - "Ő is.", Majd a hüvelyk ujját a szájához húzta: - "Még szopik."

Én a mellettem ülő Zádira mutattam: "Ő is."

Erre ő a számot mutatva - "8 foga van."

Én is mutattam: "Neki még csak 6"

Gyorsan a tárgyra tértem az ujjaimmal fogakat rajzolva: "Harap is?"

Erre ő a lámpára mutat: "Zölded van" - elindultam.

Most lehet, hogy pár évig, vagy hónapig megint nem futunk össze.  

Ha az anyukák beszélgetnek... 

Azt nem tudom, hogy Zádi felfogta-e, de ma egyértelműen a tesóm labradorja volt a falkavezér és simabőrű babánk a "kölyök" mellette.

Engem is megdöbbentett a higgadtsága, ahogy Zümikémet kezelte.

A prücsök élvezte a szőrös barátja közelségét, de nem akarta, hogy megnyalja. Játszott vele, de ne legyen közel az arcához.

Meggyurmázta, rátelepedett a farkára, átmászott a lábai között, kacagott neki, játszani hívta. Látványosan kiélvezte, hogy kutyázik.

Manó, a süldő labrador pedig, mint az "öreg a háznál", szinte terelgette a totyogónkat.

Szegény tesóm folyamatosan kettejük körül (néha között) ugrált, hogy az eseményeket kontrolálhassa, meglehetősen kifárasztó program volt ez neki.

A szüleim macskája leginkább, mint "betolakodót", úgy szemlélte a ház legkisebbjét. Nem fújt rá, nem kapott utána, tehát semmi ellenségesség nem volt benne, de a macskaság minden megközelíthetetlenségének kifejezésével telepedett arrébb minden esetben, amikor Zádi "vau" felkiáltással szerette volna ugyanúgy gyámbászni, mint a lihegős, szőrös medvekutyát.

A macs végül ráeszmélt, hogy hiába lakik ő ott, a kis embergyerek nem tágít, így neki kell távoznia, ha nem akarja fogadni a közeledést és így kivonult a házból. Egy idő múlva viszont jelzett a kutyának, hogy szóljon a ház lakóinak, mostanra elég volt az önkéntes száműzetésből és hajlandó elviselni a visongó, kacagó majdnem egyévest.

Így alakult lényegében a mai napunk a szüleimnél tett látogatáskor.

Persze volt benne zseniálisan finom husileves, amit verébfiókává változva tüntetett el Zádi. Volt mama navigálás a házban fel- és alá (érdekes módon vele cipeltette magát - velünk nemigen szokta, mert annál önállóbb és maga akarja a világot bekebelezni).

Belefért a napba békahang utánzás mindkét nagyapa megfigyelését követően sajátos technikát alkalmazva.

Ezen kívül mindenki megszeretgetése, minden felfedezése, mindenre felmászás, minden lepakolása, kiborogatása.

El is fáradt ebben a rengeteg tennivalóban szegény apróságunk annyira, hogy este 6-kor fellőtte a pizsamát. Sajnos csak képletesen, így ruhában aludt el.

Fürdetési időre felébredt, de csak azért, hogy végig üvöltse a fürdést - kénytelenek voltunk a sok állat hajkurászás és gyömöszölés után mindenképpen lefürdetni.

Ezután mégis gyorsan visszaaludt.

Reményem sincs holnap reggel normális ideig aludni, hiszen ha előbb elaludt, előbb is ébred...

Még egy cikk, a labradorról:

http://www.haziallat.hu/kutya/orokbefogadas-vasarlas/milyen-kutya-gyerek-melle-kutyafajtak/2705/

Zádi ma délelőtt virslit evett. UPSZ! (Vannak, akik szerint nem lenne szabad...)

Baromfi virslit ettünk, egy megbízható márkát, így nyugodtan mertünk adni neki is.

Előtte próbáltunk zöldbabot etetni vele, de nem kérte. Így aztán, amikor mi ettünk, ő odajött és meg akarta kóstolni.

A vége az lett, hogy egy szál virslit el is tüntetett kenyérrel.

Semmi gond nem adódott belőle, így nyugodtan kaphat máskor is.

Ebédre krumpli levest főzött anyósom, Zümi pedig két tányérnyit becsápolt belőle.

Nem, nem aggódom az étvágytalansága miatt...

Délután kipróbáltunk két receptet a neten talált első szülinapos tortákból.

Eddig az egyiket kóstoltam csak - hááááááát az nem az én világom.

Ki evett eddig málét?

ÁÁÁ! Talán a másik majd jobban tetszik.

Turbóbabám ma rendesen lefárasztott.

Szerintem megyek is aludni, ahogy tudok.

A párom valamelyik reggel megkérdezte, hogy szeretnék-e egy tökéletes világban élni?

Nos, nem is tudom.

Kinek tökéletes? Miben tökéletes? Mióta tökéletes?

A legkönnyebb az lenne, ha rávágnám, PERSZE!

De ezt így én nem merem.

Egy tökéletes világban nem ért volna annyi csalódás - emberekben.

De akkor nem is tanultam volna a pofonokból.

(Sajnos nem mindből tanultam, amiből kellett volna.)

Abban a világban lehet, nem is csattantak volna.

De ha ezeket nem élem át, akkor lehet, hogy nem is tudnám annyira értékelni azt, amim most van.

Ha a párkapcsolataimban nem élem át azokat a dolgokat, amiket, akkor nem lehetnék boldog, hogy ilyen férjem van...

Ha Gabó...

Nem is tudom.

Nem lett volna beteg... még élne...

Nem, azt nem is tudom elképzelni, hogy ne lett volna az életünk része.

Abban viszont tökéletesen biztos vagyok, hogy más lenne a viszonyunk Zádival, ha nem éltük volna át az első mesénket Gabócával.

Igen, a pénz lehetne több.

Igen, lehetne más életkörülményünk.

Igen, Zádi alhatna éjszakánként.

Igen, sok olyan van a hátam mögött, amit legszívesebben elfelejtenék.

Hibák, amiket sajnos elkövettem.

De azt legalább tudom, ha újra elébem kerülne az a helyzet, már megszólalna a vészcsengő a fejemben - legalább. (Azt, hogy azokat a hibákat már nem követném el, csak remélni tudom, kijelenteni sajnos nem... De bízom benne!)

Az emberek, akikben csalódtam - nos, a legtöbb szerintem belőlem indult. Másnak akartam látni őket... Kár volt.

Nem tudom, hogy egy tökéletes világban milyen lenne élni.

Mindent tudnánk eleve?

Mindenkivel megfelelően bánnánk?

Csak olyan emberek jönnének szembe velünk az életünk folyamán, akikkel dolgunk van az életben?

Nem fájdalom árán kellene tanulnunk magunkról, a másikról és a világról?

El sem tudom képzelni.

Talán szegényes a fantáziám.

De amíg így van, ebben a világban igyekszem boldogulni... a hibáimat nem elfelejteni, a csalódásokból épülni.

.

.

.

Művészien derülnek ki dolgok egy, a múltunkban szereplő emberkéről, ami egyik döbbenetből a másikba sodor. Vak voltam. Naivak voltunk.

.

.

.

Hiányzik Gabó... Mindig.

Mert két gyermekem van. Égen, Földön.