a piros lámpánál álltam, amikor furcsa mozgásra lettem figyelmes.
Az egyik sávban (nem közvetlenül mellettem) álló autóban egy ismerős integetett. Egy suliba jártunk még általános iskolában, fiatalabb nálam 1-2 évvel. Azóta nem is találkoztunk, csak amikor szültünk. Amelyik nap minket hazaengedtek (március 5-én), aznap szült ő egy hatalmas babát. Második fia, igen stramm lány.
Még segítettem neki, amíg Isti megjött értünk, aztán megint nem találkoztunk.
Ő integetett nekünk a szintén pirosnál várakozó autóból.
Mivel hallani nem hallottuk egymást, a kezeinkkel jeleltünk. A következő "párbeszéd" zajlott le:
- "Jól vagytok?" - A hüvelyk ujjamat emeltem fel, OK-t mutatva.
Erre ő: - "Jól." - Ő is felemelte a hüvelyk ujját.
Elkezdtem járást imitálni a mutató és a középső ujjammal - "Már jár!"
Ő a háta mögött ülő babájára mutatott - "Ő is.", Majd a hüvelyk ujját a szájához húzta: - "Még szopik."
Én a mellettem ülő Zádira mutattam: "Ő is."
Erre ő a számot mutatva - "8 foga van."
Én is mutattam: "Neki még csak 6"
Gyorsan a tárgyra tértem az ujjaimmal fogakat rajzolva: "Harap is?"
Erre ő a lámpára mutat: "Zölded van" - elindultam.
Most lehet, hogy pár évig, vagy hónapig megint nem futunk össze.
Ha az anyukák beszélgetnek...