a piros lámpánál álltam, amikor furcsa mozgásra lettem figyelmes.

Az egyik sávban (nem közvetlenül mellettem) álló autóban egy ismerős integetett. Egy suliba jártunk még általános iskolában, fiatalabb nálam 1-2 évvel. Azóta nem is találkoztunk, csak amikor szültünk. Amelyik nap minket hazaengedtek (március 5-én), aznap szült ő egy hatalmas babát. Második fia, igen stramm lány.

Még segítettem neki, amíg Isti megjött értünk, aztán megint nem találkoztunk.

Ő integetett nekünk a szintén pirosnál várakozó autóból.

Mivel hallani nem hallottuk egymást, a kezeinkkel jeleltünk. A következő "párbeszéd" zajlott le:

- "Jól vagytok?" - A hüvelyk ujjamat emeltem fel, OK-t mutatva.

Erre ő: - "Jól." - Ő is felemelte a hüvelyk ujját.

Elkezdtem járást imitálni a mutató és a középső ujjammal - "Már jár!"

Ő a háta mögött ülő babájára mutatott - "Ő is.", Majd a hüvelyk ujját a szájához húzta: - "Még szopik."

Én a mellettem ülő Zádira mutattam: "Ő is."

Erre ő a számot mutatva - "8 foga van."

Én is mutattam: "Neki még csak 6"

Gyorsan a tárgyra tértem az ujjaimmal fogakat rajzolva: "Harap is?"

Erre ő a lámpára mutat: "Zölded van" - elindultam.

Most lehet, hogy pár évig, vagy hónapig megint nem futunk össze.  

Ha az anyukák beszélgetnek...