"PÁJSZ POLC BUMM MÉSZ LESZAKA ETÖJT NEMNEM"

Ez a mai nap történése.

Ja, hogy nem teljesen érthető?

Lenne tippem, hogy ki bogozná ki azonnal mégis! (Ugye Véék?)

Szóval, az úgy volt, hogy éppen a család minden tagja máshol tartózkodott.

Isti a pincében Zádival - nagyapa műhelyében kalapált.

Anyósom a szobában varrt, apósom nem volt itthon, én pedig az egész ház legkisebb helyiségében töltöttem az időt...

Egyszerre csak akkora robajt hallottunk, hogy összefutottunk, ahányan csak voltunk. Azt tudtuk, hogy ott, ahonnan jövünk semmi sem történt. De akkor hol és mi???

Elkezdtük feltérképezni a házat. Minden szobát, a pince egyéb részeit, de sehol semmi.

Aztán kiderült...

A spájzban szakadt ki a falból az egyik polcrendszer, sorsára hagyva a rajta lévő dolgokat. Kompótok, lekvárok, meg persze a zuhanás közben maguk alá temetett egyebek... Konkrétan úszott az egész kamra. Minden ragadt is természetesen...

Igen, ezeken a polcokon volt a szüleimtől kapott meglehetősen nagy mennyiségű méz is. Zádi szereti nézegetni, mondogatja is, hogy "mész", de meg nem kóstolná semmi pénzért...

Zümit hamar elvittem ebédelni, hogy a többiek menthessék a menthetőt és ne legyünk láb alatt (na, igen, meg ebédidő is volt - mellesleg...) és közben elmeséltem Zádinak, mi is történt. Folyamatosan a méz után érdeklődött. Még az sem volt neki elég, hogy vagy tízszer elmondtam neki, a méz egyben van, nem tört el. Végül kimentem a konyhába, felemeltem egy üveggel és bevittem neki megmutatni, hogy egyben maradt, nem tört el.

Egész délután ezt mesélte, még alvás után is.

SŐT, még dédit is fel kellett hívnunk, hogy elmesélhesse neki.

Bizony ám! Ilyen nagy dolgok történnek felénk! ÁM!

kapott az én picikém ma tőlünk.

Éppen tegnap dicsekedtem, hogy milyen ügyes, erre ma ki sem látszott a rosszalkodásból...

Kipakolta/eldobálta a DVD lemezeket, löködni akarta Kingit (ezt a kísérletet csírájában elfojtottuk), kicibálta a fülemből a fülbevalót, a legrosszabb pedig, hogy többször is meghúzta Matyi haját.

Nyilván először elmondtuk, hogy nem szabad. Bocsánatot kért, puszit adott és hozzá bújt.

A következő alkalommal, amikor újra belekapaszkodott, megint elmondtuk, sűrű NANA-k közepette. Megkérdeztem melyik keze volt és elmondtam, hogy ezért rá fogok csapni. Megint bocsánatot kért (ez egy jól érthető "bocsi"), megsimította, hozzá bújt és... sajnos megint meghúzta a haját.

A negyedik ilyen kör után leparancsoltam a székbe "gondolkozni" és megmondtam, hogy nem fogom engedni, hogy Matyi közelébe menjen, ha így folytatja.

Elérkezett ez is...

Felhoztuk az emeletre. Csak a vacsihoz vittük le. Nem játszhatott Matyival.

Nem tudom mi bújt bele.

Anyósom szerint szeretetből csinálja.

Nem tudom elképzelni. Hiszen magyarázzuk neki, hogy ez fájdalmat okoz annak, akinek meghúzza a haját. Rászólunk, rákiabálunk, elhúzzuk onnan, megbüntetjük, csaknem szeretet ez már... 

Sok szeretettel a mai HABSZAKÁLL

Kicsit aggódtam a mai úszás miatt.

A baj ott kezdődött, hogy a napi szokásos két órás alvásból kétszer fél óra sikeredett, mert valahogy minden összejött. Konyhai csörömpölés, nyitott ablakon felhallatszó autózaj, beszélgetés és egyebek. Egyébként soha nincs teljes csend Zádi körül, amikor alszik, pontosan azért, hogy a hirtelen zajok ne keltsék fel, de ma tényleg minden ellenünk játszott... (Vannak zajok, amiket a baba mellett normális hangerővel (kicsit halkabban) hallatszó zene mellett is felébresztik a picit...)

Mégis bíztatóan alakultak a dolgok.

Volt ideje nyugodtan uzsonnázni, még találkozott a szüleimmel az elutazásuk előtt, játszott a tesómmal, rosszalkodott, ahogy azt kell.

Az uszodánál már erősen be volt sózva, alig akarta kibírni, hogy az előző csoport kijöjjön a medencéből...

Találkoztunk Dórival és Matyival, Zádi nem lökdösődött, csak kicsit "túlszerette" Matyit, de résen voltunk.

Az úszás közben valójában apja mozgatta őkelmét, mert ő inkább elnyúlt és hagyta magát, de látszott, hogy nagyon élvezte.

Meglehetősen zokon vette, hogy ki kellett szállnia a vízből, megpróbált meggyőzni, hogy vigyem vissza, de "sajnos" én győztem.

Nos, úszás után a gyerekek jóóó éhesek, erre már számítottam. Ma kukorica pufit (a "kuki" nevet nem tudom megszokni... sajnálom... ) vittünk magunkkal, hogy Züm kibírja hazáig. Megkínáltuk a többi babát is, Istike és Matyi is elfogadta Záditól. Csakhogy Dóriék ropit hoztak. A szomszéd fűje pedig... Akarom mondani/írni a szomszéd ropija pedig... izé... mindig finomabb.

Zádi nehogy elfogadta a neki kínált ropit, hanem amint megette (ez gyorsan ment neki), azonnal kért újabbat. A második kör után pedig úgy zsákmányolt, hogy Istikének is vihessen. Kivett egyet, odavitte Istikének, benyomta a szájába... azután visszament Dórihoz, hogy akkor most magának is kérne egy újabbat. Na, ekkor gyorsan elkészült és kivittem az apjához...

Két hét múlva lesz legközelebb úszás. Azt hiszem SOK ropiságot/perecséget kell vinnem, hogy ezt megháláljuk...

Mindenesetre megnyugtató a számomra, hogy nem csak magára gondol, pedig a mindennapokban nincs mellette a testvére...

---O---

És igen, ma éppen 20 hónapos... DT

Hihetetlen...

fontos találkozóm is volt ma. Az egyik közügyben, a másik egy kis segítség életem támaszának.

Jó volt kimozdulni, felnőtt emberekkel komoly dolgokról beszélni, de nagyon örültem, amikor viszontláttam Zümkémet.

Új játékokat talál ki, új szavai vannak.

Istenem! Holnap diplomázik!!!

Új szavak az élet élhetősége céljából: imbuszkulcs és ebihal.

Igaz, valójában úgy hangoznak még, hogy: ambusza (ez az imbuszkulcs, nem összetéveszteni ÁM) és ebia (ez lenne az ebihal)

A kedvenc még mindig a GOMBA!

Bármikor, bárkinek, bármiért! GOMBA

Akkor most én is ezzel búcsúzom: GOMBA  

Mára kiderült, hogy kellően megfáztam. Vacogok egész nap, folyik az orrom, fáj a fejem, ég a szemem, tüsszögök, néha köhögök, úgy érzem magam, mint egy holdkóros - nem, nem tudom, hogy érezheti magát egy holdkóros valójában, de ez most nem jó...

Hüpp-hüpp tessék engem sajnálni - ha nincs jobb dolgotok persze...

Mi is az én nyavalyám a világmindenségben?

Már nem is vagyok olyan rosszul!

(De azért most lefekszem...)

a végén megszívom, akkor is...

Aki hülye... ugyebár...

Nos, tegnap nagy bátorságomban, kevesebb gyógyszert vettem be az allergiámra, mondván elég régóta szedem, le kellene lassan tenni...

Igen, az öngyógyító mester...

Ecseteljem a végeredményt?

Piros, égő szemek, folyékony állagú orrmaradvány, festéktüsszentő hapcinyelő (szándékos félreírás, nyugi!!!). Viszkető, kaparó nyálkahártya.

Brrr!

Tudom, elég elrettentő dolog nyálkahártyáról írni. Bocsi...

Nagy előkészületeink vannak, boldogulás kísérletek.

Többé-kevésbé nyögve nyelősek, de igyekszünk erősen.

Majd csak lesz valahogy. Ez az időszak valamikor (sokára) már csak nosztalgia lesz.

Nem tudom, akkor majd jobb lesz-e az életünk, vagy rosszabb, de legalább addig is mindent megteszünk, ami módunkban áll.

Tegnap annyira belefeledkeztem a morcogásba, hogy nem is meséltem el, hogy a múltkori mondata után (más amennyire mondat, hogy "KAPU brekkbrekk - béka hangot utánozott - ÓÓÓ": azaz hatalmas békát láttam a kapuban) kimondta az első három szavas ragozatlan mondatocskáját, amiben már tényleg szavak voltak.

Ez a mondat pedig a következő volt: Zsombo deje kucó (magyarul: Zsombor gyere a kuckóba)

Bizony ám! Lassan beszélgetni fogunk! Már egészen jól használja a jó és a nemám kifejezéseket is.

Ma reggel pedig felfedeztem a jobb felső szemfogacskájából kibújó csücsköt is! - Nem véletlen, hogy valamelyik este fájdalomcsillapítót kellett adnunk neki, annyira sikoltozott...

Változatlanul nem vagyok a gyógyszerezés híve, de ha kell, hát kell.

---O---

Drága Keresztapám! Pihenj békében és szeresd Gabót és papikámat nagyon! Szeretlek benneteket!

fogacska is...