Ma kibontottam a korábban "gondosan" eltett Zádi által kinőtt ruhácskákat és elkezdtem méret szerint csoportosítani őket.

Morcos voltam, hogy az allergiám miatt nem érzem a babaszagot, amit szintén elcsomagoltam velük, de így is jó volt újra kézbe venni az irinyó-pirinyó ruhadarabokat.

Milyen nagynak is látszik mellettük az én örökmozgó apróm...

Némelyikben még Gabót látom, másokban Zádit.

Igaz, hogy a nappali úgy nézett ki, mint a bababörze egy-egy standja, vagy egy babaturi, de én élveztem.

Nem ment gyorsan, sőt, volt pillanat, amikor mérget vettem volna arra, hogy soha nem fogok végezni, de mégis hasznos időtöltésnek bizonyult.

Igen, most újra szembesültem vele, hogy Gabóról 74-es méretig vannak ruhácskák, amiket Zádi örökölhetett.

Mostanra kinőtte ezeket.

Egy újabb mérföldkő.

éjfél előtt...

Szép napunk volt. Kezdve egy nagyon régi ismerős látogatásával, folytatódott egy pillanatra beugró szintén kedves ismerőssel, majd Zádi délutáni alvásából úgy ébredhetett, hogy a tesóm várta.

Szép és tartalmas napunk volt.

Sok gondolat, sok emlék fért bele.

Néha úgy érzem, hogy az egy életem alatt több életet is leéltem már...

Mintha nem is én lettem volna a gimnazista, nem a főiskolás, olyan távolinak tűnik a múlt (bizonyos részei pedig, mint ha tegnap lettek volna...).

Azt hiszem ez most kicsit zavaros. De vigasztalásként még leírom, hogy nem csak itt zagyvalék ez a gondolatsor, hanem a fejemben is...

Na, igen... de ez most kit vigasztal???

minden tagja a holnapi ünneplésre készülődve elővette minden koordinációs készségét.

Szükség is volt rá...

Nem mesélhetek sokat, mert lelőném a meglepit.

Jól szórakoztunk - időnként. Nagyokat kacagtunk, de el is fáradtunk.

Szörnyű, de még nem írtam a bal alsó kettes fogacskáról, ami pár hete előbújt (folyton halogattam), erre ma délelőtt felfedeztem, hogy a 4-esek közül utolsónak érkező bal alsó 4-eske is kidugta egyik kis bütyökét. Lesz ebből még átordított éjszaka, amikor teljesen áttör. Nem hiányzik. Főleg ma nem.

De ha jön, akkor jön.

Mindenesetre ma elég sokszor csatlakozott rám.

Volt, hogy 5 percenként.

Front is lehet, fogacska is.

Inkább a fogára tippelek, mert a popija is piros.

Sudokrém befigyel, majd alakulgatnak a dolgok.

Mára ennyi.

Anyukámnál voltunk ma - megint. A gyerekek röplabdáztak, ennek eredményeként ma egész délután (az estét is beleértve) folyamatosan azt játszotta el Zümkém, hogy hogyan ütötték a gyerekek a labdát. Ujjongott és pörgött-forgott.

Bordásfalra mászott, húzódszkodott, lótott-futott. Érdekes módon ott nem jut eszébe a cici... Alig tudom összeszedni, amikor hazafelé indulunk. Amúgy tényleg napról napra ügyesedik. Most délután megkértem, hogy bizonyos játékot tegyen a helyére. ODA TETTE!!!

Másikkal is megpróbáltam és azt is a helyére vitte. (Ezt tuti nem tőlem örökölte...)

Nagyon büszke vagyok rá!

AZ ÉÉÉN NAGYFIAM!!!

Kezdte anno a véletlenszerű nyomhagyással.

Hogy érthető legyen, először megfogta a tollat/ceruzát és kopogott vele az asztalon, vagy húzogatta, és meglepődve vette tudomásul, hogy fog.

Ezt követte a szándékos nyomhagyás első felvonása, amikor leesett a kupak, észrevette, hogy vonalat húz és ilyen módon az autóban ülve össze-vissza firkálta a saját talpát, lábfejét és tenyerét... Gyönyörű volt... ne is ecseteljem...

Ma pedig eljutott a freskó festészet alapjaiig.

Az előszobafalra kerültek a csodálatos műalkotások...

(Nyilván nem engedtem neki, mert innen már csak egy lépés lenne a zsírkréta és az alkoholos filc... Kösz, a családban már megvolt.)

Szóval haladunk a világ felfedezésében. Ő is, és én is...

Durván rohangálós napon vagyok túl.

Délelőtt doki és egy rég halogatott találkozás, délután extra gyors bevásárlás, majd rohanás haza, ahol bedobált ebéd után találkozó a biztosítási kapcsolattartó emberkénkkel (direkt nem írok ügynököt, mert ezt a pasit kifejezetten rendes embernek tartom, és nem alacsonyítanám le... bocsi, ha valaki büszkén vállalja ezt a munkát), amint ő elment, azonnal indultam Taszárra. Ott Émi barátnőm édesanyja várt egy szívesen látogatott házban, ami előtt állva összeszorul a torkom mindig... De ez egy másik történet...

Zádi örökölt ruhákat Émi nagyfiáról, amik kalandos úton érkeztek meg hozzánk a "nagy víz" másik oldaláról...

Taszár után Ivettel találkoztam, futárkodásom beteljesítésére, aztán nyargaltam haza, hogy Zádit kiengesztelhessem, amiért nélkülem aludt el és nélkülem ébredt.

Zümi ki is élvezte a közös játékot, bemutatta a kakival "rajzolás" művészetét (brrr) - ezt ne akarjátok tudni!!! - De legalább nem a kezével rajzolt... Ez is valami...

Vacsizni már egészen nyugodtan tudtam, de csepp fiam fürdés után is játszani szeretett volna még.

Nehezen aludt el, bár ez így nem teljesen igaz, mert miután 825-ször is visszafektettem, hogy mostaztánmárténylegalvás egy pillanat alatt kidőlt.

Nehéz az élete.

Annyi dolga van!

Nekem pedig leragad a szemem és fáj a fejem. Ez a szél nem az én világom. Fújja a pollent bele a képembe, ráadásul hasogatja az eszem tokját. Na jó, nem nagyképűsködöm.