- mert ez majdnem elmaradt...

Még nem pöttyös Zádi és egyikünk sem.

Egyelőre.

Remélem ez így is marad.

Nem hiányzik a skarlát.

Állítólag két hét a lappangási idő. 

Gyönyörűen múlik az idő.

Minden nap rácsodálkozom arra az ajándékra, amit 15 hónappal ezelőtt kaptunk hosszú várakozás után.

Egyszerűen képtelen vagyok elfogultság nélkül akár csak gondolni is rá.

Pici boldogságom nagy felfedező.

Be akarja kebelezni a világot.

Még a kanállal evést is gyakorolnia kell (feltesszük rá az ételt, és már eléri vele a száját), de villával is akar enni (ugyanez a módszer).

Egyre több darabos ételt tudunk adni neki.

Nagyon tanulékony és hihetetlenül kedves kisember.

Az ölelésre sosem ér rá, de szívesen oszt puszit, simogatást.

Mosolyog a világra és a világ tényleg visszamosolyog rá.

Egyre jobban kiderül az egyénisége is.

Megvan az akarata, ennek megfelelően apránként megtanít minket arra, hogy milyen jelzéssel mit szeretne mondani.

Tanulgatja a szavakat, de egyre több jelet is használ.

Kiderült, hogy az autómosóra, a metróra és a viharra ugyanazt a jelet mutatja. Ennek az értelme talán az lehet, hogy "hangos, érdekes, félek tőle, de izgalmas és akarom még... "

Ma tankolni mentünk ugyanoda, ahol le is mosattuk a múltkor az autót. Zádi azonnal észrevette és mutogatta, hogy most is menjünk oda!

Na igen, esőben azért mégse...

Jól meg is sértődött miatta.

Annyi, de annyi mesélnivalóm lenne, de érkezett hozzám egy pár olyan hír (nem minket érintő), ami alaposan megtekerte a lelkem.

Nem, azt hiszem soha nem fogok tudni könnyebben hozzáállni ahhoz, hogy gyermekek búcsúznak a világunktól.

Történt hasonló eset is, mint Gabóval.

Ez most kiakasztott.

Sajnálom.

Jó lenne úgy írni ezt a blogot, hogy majd egyszer Zádi mindent megtudhasson az élete kezdetéről (na persze, ha érdekli).

Mégis vannak dolgok, amik ezt időnként megnehezítik, vagy teljesen elterelik a pillanatnyi figyelmem.

Most kicsit el kell bújnom.

Remélem holnapra helyre rázódom.

Amennyire boldoggá tesz Zádi, annyira fáj is.

Hogyan várhatnánk el, hogy a gyerek hallgasson a szülőkre?! Tarzan félmeztelenül él, Hamupipőke éjfélkor jön haza, Pinokkió folyton hazudik, Aladdin olyan tolvajféle, Batman 320 mérföld/órával vezet, Csipkerózsika lusta és Hófehérke 7 pasival él együtt.

Kimerítő napunk volt.

Pestre rohantunk, ott is futottunk, de azért maradt idő egy kis élményszerzésre is.

Kettesben (meg egy csomó idegen) metróztunk egyet.

Először megijedt, vagy legalábbis meglepte az ismeretlen huzatos, hangos dolog.

Ám amint elindult velünk, azonnal a barátja lett.

Mozgólépcsőztünk is (ez babakocsival maga az "élmény"), szóval kalandunk volt.

Kaptárlakóval találkoztunk, jó volt őt látni. régen futottunk már össze.

Balatonra is beugrottunk, Zádi nagyon lelkesedett a táborért.

A beszámoló végére pedig egy "csodás" hír: Nyúl leánykája, Kinga skarlátos...

A gyerekek pedig együtt játszottak...

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

Csak ne legyen beteg!

kipróbáltuk, hogy a kocsiban maradunk a mosatás idejére.

Már előre felkészültem, hogy Zümikém esetleg megijed és sírni fog, de szerencsére nem ez történt.

Viszont egész nap vissza-visszatért a dologra és mesélte nekünk, hogy mit látott...

Amikor a mosatóba értünk, elmondtam neki, hogy most valami érdekeset fogunk látni. Apa fizet és jön vissza hozzánk. Aztán indul a buli!

Amikor mindhárman készen álltunk, a benzinkutas beindította a programot és Zádi kikerekedett szemekkel lesett, hogy ez most mi is lesz.

A víz spriccelést még figyelmesen végig várta, a habot már az ölemben ülve (elég hangosnak tűnt neki a dolog). Nézte, kinyújtotta a kezecskéjét, meg akarta fogni a fröccsenő vizet.

Közben azért egyik kezét végig a cicin tartotta, biztos, ami biztos, túlélésre játszott.

Amikor a kefék kezdtek forogni, akkor belelapult az ölembe rendesen. Mutattam neki a kezemmel, hogy forognak a kefék, ez tetszett neki.

Nagyon figyelmesen várta, mi fog még történni.

A viaszozást megint élvezte, próbálta a hangját utánozni. Ekkor már felállt az ölemben és kukucskált kifelé.

A szárítás már a hajszárítóra hasonlított neki, ő is fújkodott végig a szájával - azt néztem, nehogy kifogyjon a szuszból, olyan lelkes volt.

Amíg az autóban ültünk, csak reméltem, hogy ez élmény számban marad a kis fejében és nem traumaként éli meg.

Perceken belül ez igazolódott is aztán.

Ahogy visszaültettem a gyerekülésébe és elindultunk, azonnal mesélni kezdte, mit látott.

Csiccsegett a szájával, a vizet utánozva, a kezeivel hadonászott, hogy lássuk a keféket és időnként hevesen fújdogált is.

A nap további részében mindenkinek elmesélte a dolgot, sőt, még fürdéshez készülődve is ez volt a témája.

Nagyon édes, ahogy mesél.

Pedig még nem is tud beszélni!

(Megjegyzendő, hogy ma este elfogadott egy kevés tejberizst. Ez nagy lépés előre ÁM!)