Ez egy KUKUCS kép Zádiról. Tegnap készült. Óriás LEGOzott boldogan.

Az órát bámulni az éjszaka közepén minden negyedórában... Brrr!

sikerült eljutnunk istentiszteletre hosszú idő után.

A körülmények nem voltak a legoptimálisabbak most sem, mert Zümikém semmit nem aludt az éjjel - megint.

Negyed óránként felsírt, nem lehetett könnyen lecsitítani. Még gyógyszert is adtam neki - ÉÉÉN, aki a végsőkig kitartok amellett, hogy nem gyógyszerezzük agyon a gyereket, de már nem tudtam kitalálni semmit, mert mindent végigsakkoztam és csak a fogacskára gondolhattam.

Persze ez sem segített...

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

Nátha+nyűgös baba+kialvatlanság=őrület!!!

Ez mára nagyon is igaz volt.

De legalább jó volt az istentisztelet!

Gabóhoz is eljutottunk, azután itthon lepihentem, mert félő volt, hogy nem lesz a mai éjszaka sem könnyebb.

Most pedig kivételesen (de követendő módon) sokkal előbb írok, hogy éjjel már ne üljek a gép előtt, hanem pihenjünk, ha csipetkém is hagyja...

Reménykedem! Szorítsatok!

Ki kellene már lábaljunk ebből a baciból. 

Életképek máról

Zádipuszi

 szépen a kedves szavakat sms-ben, e-mailben, képeslapon és kommentben is.

Nagyon jól esett, hogy gondoltatok rám.

Valóban, ez volt az egyik legboldogabb szülinapom.

Hogy miért az egyik?

Mert Gabó születése után, a következő január 15. két hónapos korában jött el és akkor még semmit sem tudtunk az előttünk álló megpróbáltatásokról.

Akkor úgy éreztem, az a legboldogabb.

Most, hogy visszanéztem az elmúlt 31 évemre, meg kell állapítanom, hogy kellett minden tapasztalat ahhoz, hogy ma így legyek én én, de nem kezdeném elölről.

Mint az úszó, aki látja, hogy nagyon messze van még a túlpart, tudja, hogy át kell érnie, visszafordulni semmiképpen nem akar. - Na nem, mintha lehetne ilyen választásom....

De ma, amikor a kicsi fiam akarta leszedni a tortámról a gyertyámat, amikor este azt láttam, hogy a család két totyogósa belakja a nappalit, amikor Zádi nagy lelkesedéssel tüntetett el 3 csirkeszárnyat... BOLDOG VOLTAM.

Altatáskor "megrágcsáltam" a tenyerét, és mosolygott, tartotta, hogy folytassam...

A párom, aki (már kétszeresen is) a férjem a társam és azon fáradozott, hogy jó kedvem legyen, jól érezzem magam, leste a gondolataimat is...

Hogy ne lenne szép ez a nap???

Megint elmúlt egy év...

Küzdelmekkel, elszántsággal... hatalmas csodával.

Egy évvel ezelőtt még a pocakomban hancúrozott a fiatalember, aki mára teljes öntudattal fedezi fel a világot.

Mennyivel kerekebb így a világ!!!

A mi világunk. A mi utunk... Megyünk is tovább egymást erősen fogva. 

dologról szeretnék megint írni, hogy csuda.

Legelőször is kedvenc keresztanyámnak ezúton is NAGYON- NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT kívánunk!

Remélem boldogan telt a nap, még legalább egyszer ennyit remélünk neked egészségben, szeretetben!!!

Más: egy elmulasztott karácsonyi találkozásban van jó is. Januárban is ajándékot bont az ember gyermeke.

Zádi keresztszüleivel sajnos nem tudtunk otthon találkozni, ma pedig kaptunk tőlük egy csomagot.

Kicsi fiam ki is halászta magának az ajándékait azonnal.

Míg anya a ruhácskáknak örvendezett, Zümi birtokba vette a játékkutyusokat és cicákat.

Mondott is közben valamit, amiről azt hittem csak a véletlen játéka.

Mert ami gyermekünk száját elhagyta nem volt más, mint az, hogy: VAU

Tényleg véletlennek hittem.

De délután ez még jópárszor megismétlődött. Meglátta a kutyákat, odasietett (mászva, vagy lépegetve) és mondogatta, hogy VAU VAU...

Tényleg tudja, mit jelent, mire kell mondania. Kimondta az első szavát: VAU

Apja legnagyobb megelégedésére (nagyapa szintén nagyon örült ennek), Zádi a boxer kutyust választotta a kínálatból. Azt rágicsálta, hozta- vitte magával.

BabaLEGOzni is megpróbáltunk, picikém nagyon élvezte. Először csak ellopkodta a kezemből az elemeket, amiket éppen össze akartam építeni, majd módszeresen szétszedte a kész művet. Később apjával építettek. Apa összerakta, Zádi pakolgatta és szétütögette, majd lefejelte (sírt), ráesett (sírt), megcsócsálta, átmászott rajta, szétszerelte... Egyre ügyesebben játszik.

Délelőtt visszamentünk a doktor bácsijához, mert az este megint belázasodott és a mellkasán is úgy éreztem, hogy berezonál. Reggel felhívtam az orvost és megkérdeztem, hogy túlparázom-e a dolgot, várjunk, amíg hatnak a gyógyszerek, vagy menjünk be és megnézi...

Erre Ő (tényleg ő és nem én) azt mondta, hogy ha nem gond, menjünk inkább be, megnézi, ne induljunk így neki a hétvégének.

Csodadoki!!! Köszike!!! Anya parájára ez a legjobb gyógyszer!!!

Szóval bementünk, meghallgatta, tanakodott és arra jutott, hogy marad minden a régiben (nem romlott az állapota), ha hétfőig nem javul, vagy rosszabb lesz, esetleg újra belázasodik, akkor hétfőn kitaláljuk.

Kaptunk még másik fajta lázcsillapítót (remélem nem kell majd használnunk...) de ma egyáltalán nem volt még hőemelkedése sem.

Ezzel szemben nekem igen. Elég rosszul érzem magam, nem csoda, hogy Zádi nyűgös volt ezzel a nyavalyával...