szépen a kedves szavakat sms-ben, e-mailben, képeslapon és kommentben is.

Nagyon jól esett, hogy gondoltatok rám.

Valóban, ez volt az egyik legboldogabb szülinapom.

Hogy miért az egyik?

Mert Gabó születése után, a következő január 15. két hónapos korában jött el és akkor még semmit sem tudtunk az előttünk álló megpróbáltatásokról.

Akkor úgy éreztem, az a legboldogabb.

Most, hogy visszanéztem az elmúlt 31 évemre, meg kell állapítanom, hogy kellett minden tapasztalat ahhoz, hogy ma így legyek én én, de nem kezdeném elölről.

Mint az úszó, aki látja, hogy nagyon messze van még a túlpart, tudja, hogy át kell érnie, visszafordulni semmiképpen nem akar. - Na nem, mintha lehetne ilyen választásom....

De ma, amikor a kicsi fiam akarta leszedni a tortámról a gyertyámat, amikor este azt láttam, hogy a család két totyogósa belakja a nappalit, amikor Zádi nagy lelkesedéssel tüntetett el 3 csirkeszárnyat... BOLDOG VOLTAM.

Altatáskor "megrágcsáltam" a tenyerét, és mosolygott, tartotta, hogy folytassam...

A párom, aki (már kétszeresen is) a férjem a társam és azon fáradozott, hogy jó kedvem legyen, jól érezzem magam, leste a gondolataimat is...

Hogy ne lenne szép ez a nap???

Megint elmúlt egy év...

Küzdelmekkel, elszántsággal... hatalmas csodával.

Egy évvel ezelőtt még a pocakomban hancúrozott a fiatalember, aki mára teljes öntudattal fedezi fel a világot.

Mennyivel kerekebb így a világ!!!

A mi világunk. A mi utunk... Megyünk is tovább egymást erősen fogva.