Zádi ugyebár egyre több "jóságfolt" birtokosa. Nem, nem büszke rá, de ahányszor csak eszébe jut, mindig mutogatja és gyógypuszit kér rá.

A mostani sorozat az arcával kezdődött, a kicsi talpa lett a következő áldozat... Majd ma reggel a kezével folytatta...

Bele sem merek gondolni, hogy ha ezt egy gyermekvédő látná, mit szólna...

Egyszerűen nem fél tőle. Mindezek ellenére sem.

A ma reggeli kezezés mondjuk nem bátorságból adódott, hanem egyszerű rossz összjáték eredménye.

A cserépkályha ülőke része kicsit el van húzva mindig begyújtás után, hogy a nagy hő ne pörkölje meg a fát.

Ez lett Zümi "veszte"... Megfogta az ülőkét (hol máshol, mit belül, a kályha felöl), de ugyanazzal a mozdulattal neki is dőlt és a testsúlya miatt a fát beljebb tolta, odaszorítva így a saját ujjait.

Komolyan, olyan gőzfelhő távozott a fejemből, hogy el nem tudom mesélni.

Hihetetlen! Már megint! - Persze fogtam és rohantam vele a csaphoz, hogy hideg víz alá tartsuk, most nem is hólyagosodott fel.

Mindenesetre tegnap este (még a mai közjáték előtt) gondosan bekentük sudokrémmel az arcán a csíkot és a talpán a hólyagot is.

Erre apró babám odanyúlt az arcához, az ujjával végigsimította a krémes csíkot, majd a leszedett krémet az én arcomon lévő pici sebre kente...

Ez a fajta gondoskodás annyira meglepett, hogy majdnem elsírtam magam.

Drága babám! Már nem csak puszival gyógyít!

(Egyébként ma papírzsepit és szappant is akart enni... Csak hogy szép legyen az élet...)

Ma volt anyósom születésnapja.

Zádikám egyre ügyesebb köszöntés terén. Már reggel azzal kezdte nagymamájának, hogy "bódog"!

Azután a délutáni köszöntésnél is tevékenyen részt vállalt. Átadta a külön a számára készíttetett piciri csokrot, és az apró ajándékot is. Igaz, az utóbbit visszavette, hogy "bont" és a nagymama engedélyével valóban ki is bontotta, de ezen nem akadunk fent.

Küzdelmes, de szép napunk volt!