ma egy éve, hogy Zádi keresztelője volt.

Családi körben, a legfontosabb kötelékek köttettek meg szeretettel.

A Jóisten kezébe adtuk másodszülött gyermekünket, olyan keresztszülők gondjára bízva, akik nagyon sokat jelentenek nekünk.

Gabó választotta őket, ő hozta az életünkbe ezeket a nagyszerű embereket.

Gabócánk gondoskodott az öcsikéjéről.

Támogatást, szeretetet, figyelmet, törődést kaptunk tőlük.

Nem laknak sajnos a közelünkben (vagy mi nem lakunk az ő közelükben), de a szeretet töretlenül áramlik közöttük, közöttünk. Sőt, a keresztszülők, akik addig a napig nem is ismerték egymást, annyira összerázódtak, hogy már számít nekik a másik.

Csodálatos nap volt, a lelkünk, a szívünk feltöltődött.

Azt hiszem, amíg élek, nagyon boldogan fogok visszagondolni rá.

Még egy gondolat, ami nem feltétlenül ide illik, de meg kell jegyeznem.

Amikor a városba megyünk, minden alkalommal elmegyünk a temető mellett.

Zádi rámutat, és ismételgeti, hogy TE, TE-TE, TE-TŐ...

Tudja.

Más gyermek sokáig nem találkozik ezzel a ténnyel.

De talán Zádinak természetesebb lesz az elmúlás, a temető gondolata.

Talán az élet részeként fogja majd fel.

Hiszen a bátyja velünk él. A szívünkben. Sokat mesélünk róla.

Az ő kék kutyájával alszik most is...