ma egy éve, hogy Zádi keresztelője volt.
Családi körben, a legfontosabb kötelékek köttettek meg szeretettel.
A Jóisten kezébe adtuk másodszülött gyermekünket, olyan keresztszülők gondjára bízva, akik nagyon sokat jelentenek nekünk.
Gabó választotta őket, ő hozta az életünkbe ezeket a nagyszerű embereket.
Gabócánk gondoskodott az öcsikéjéről.
Támogatást, szeretetet, figyelmet, törődést kaptunk tőlük.
Nem laknak sajnos a közelünkben (vagy mi nem lakunk az ő közelükben), de a szeretet töretlenül áramlik közöttük, közöttünk. Sőt, a keresztszülők, akik addig a napig nem is ismerték egymást, annyira összerázódtak, hogy már számít nekik a másik.
Csodálatos nap volt, a lelkünk, a szívünk feltöltődött.
Azt hiszem, amíg élek, nagyon boldogan fogok visszagondolni rá.
Még egy gondolat, ami nem feltétlenül ide illik, de meg kell jegyeznem.
Amikor a városba megyünk, minden alkalommal elmegyünk a temető mellett.
Zádi rámutat, és ismételgeti, hogy TE, TE-TE, TE-TŐ...
Tudja.
Más gyermek sokáig nem találkozik ezzel a ténnyel.
De talán Zádinak természetesebb lesz az elmúlás, a temető gondolata.
Talán az élet részeként fogja majd fel.
Hiszen a bátyja velünk él. A szívünkben. Sokat mesélünk róla.
Az ő kék kutyájával alszik most is...