nem érteni, miért vagyok ennyire görcsösen szabálykövető, a legújabb orvosi véleményeknek engedelmeskedő hozzátáplálás extrapara anyuka.

Lehet értetlenkedni, lehet lesajnálni, lehet erőltetni mást, lehet poénkodni rajtam.

Alighanem kívülről ez érthetetlen.

Tudom, hogy amikor mi voltunk gyerekek, bizony 3-4 hónapos korunktól kaptuk a negyedes, feles tejet, a kacsacombot, a szalonnát, a fokhagymás főzelékeket, az almát reszelt keksszel, mégis felnőttünk.

Akkor azt mondták jónak, most mást.

Mindenki megpróbálja a gyermekének a legjobbat.

Nem, nem akarok senkit győzködni.

Nem, nem szeretnék magyarázkodni.

Csak egyetlen pillanatnyi bevillanást kérek mindenkitől, aki megkérdőjelezi a görcsösségem.

Abban a percben, amikor a legnagyobb kánikulában megkíván egy gombóc gyümölcs-, vagy csokifagyit - és megeheti.

Vagy krémtúrót. Egy habos capuccinót, egy palacsintát egy talponállóban.

Túrógombócot, étteremben mártásos ételt, Milka csokit, túrórudit, cukrászdában süteményt...

Akkor...

Mert van, aki ezeket nem teheti/eheti meg a legnagyobb természetességgel.

A fagyikból mindig csak a vizeset kérhetem (leginkább a citromot, ha szerencsém van esetleg bizonyos helyeken körtét is, de csokit soha, csak ha van tablettám is hozzá).

Krémtúrót nem is tudom mikor ettem utoljára - szerettem. Capuccinót csak pocakosan ihatok, mert akkor elmúlik a tejérzékenységem valamiért.

Palacsintát egy talponállóban, vagy étteremben - sosem felejtem el Búgócsiga diplomaosztója utáni ebédet. Megettem a palacsintát és kétszeresére dagadt a szám - viccesen néz ki, de fáj... A frászt hoztam a családjára.

Túrógombócot nekem csak itthon készíthetünk, speciális túróból.

Étteremben mártásos étel - bukta. Milka csoki - áááálom, túrórudi - végre van, ha lehet kapni.

Cukrászdában süteményt... - csak egy bizonyos cukrászda bizonyos sütijei...

A lakodalmunkkor speciális menüt kellett egyeztetnünk, amikoris az üzemeltető külön nekünk futkosott alapanyagokért.

Idegen lakodalmakon alig tudok enni.

Nem, nem sajnáltatom magam.

Lehetne rosszabb is.

Sokkal.

A tejfehérje érzékenyeknek nincs mentes termékcsalád. A lisztérzékenyek szinte sehol, szinte semmit nem ehetnek.

Még szerencsés vagyok.

Lactase rágótablettával egészen jól meg tudom oldani az életem. Ezt csak pocakosan nem szabad - akkor nekem nem is kell, de szoptatósan kellene, viszont akkor sem vehetem be...

Én vagyok a leggyengébb láncszem...

Rosszul vagyok összerakva és már a garancia is lejárt...

Igenis egy merő görcs vagyok, hogy Zádinak nehogy visszafordíthatatlan érzékenysége legyen.

Nekem kell figyelnem rá, hogy mindent a maga idejében kapjon, óvatosan adagolva, hogy az emésztését ne vágjam tönkre.

Kinek, ha nem nekem?

Tudom, hogy ezer, meg ezer kisgyerek van, akiknek minden tekintet nélkül adják az ételeket, a felnőttek ennivalóját kapják pár hónapos koruktól és semmi bajuk nem történik az ég világon.

Tudom!

De a dokik (szakik) nem azért mondják, hogy ne, mert szellőztetik a szájukat.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a szakemberek álláspontja időről időre homlokegyenes változást mutat.

De én tudni akarom, hogy mindent megtettem, vigyáztam rá, ahogy tudtam, nem rajtam múlt, ha ételallergiás lett. (De nem lesz az! Nem lesz az!!!)

Nem én akarom elszúrni az életét azzal, hogy folyton vigyáznia kell és megkötésekkel kelljen leélnie az életét.

Különbenis inkább a biztonság oldalára tévedjünk. Abból nem lehet baj.

Most lehet poénkodni rajtam!!!