Cumi mellett - cumi ellen

Érvek ellene:

Talán Dr. Ranschburg Jenőtől olvastam, hogy mindenképpen ellenzi a cumira szoktatást. Úgy gondolja, hogy minek egy pótlék a gyereknek, amiről aztán később le kell szoktatni. Ráadásul az ő véleménye (már ha jól emlékszem és tényleg ő írta/mondta) szerint le sem szabad szoktatni a gyerekeket sem a cumiról, sem az ujjszopásról, mert majd megérnek rá maguktól, amúgy meg törést okoznánk nekik.

A cumi ellenzők szerint a szájpadlás deformitását okozhatja, a fogak növekedését torzíthatja, beszédhibát okozhat, ráadásul a folyamatos orális inger esetleges étkezési zavarokhoz vezethet a későbbiekben - ha az nyugtatja meg, hogy a szájában van valami, amit rágcsálhat/szívhat, később is ilyesmivel vigasztalja magát.

Azt is mondják, hogy később kezdenek beszélni a cumis babák, hiszen mással vannak elfoglalva.

Nyúl sem vett a gyermekeinek sosem cumit, vagy cumisüveget, mégis elég jól boldogulnak nélküle a gyerekek. Valóban így sosem volt vita, hogy az oviba már ne vigye be magával a pici...

Negatív élmény:

Gabónak a kórházban még az inkubátorban adtak a nővérek cumit, amikor MR-re vártunk és az altatás miatt nem szoptathattam 10 órán keresztül az akkor még csak 2 napja szopizó babámat.

Persze dühöngött Életkém, mert szívta, szívta, de nem jött belőle semmi. Már szinte lila volt a feje az üvöltéstől...

Amikor kiderült 10 óra koplaltatás után, hogy mégsem lesz MR, mert nincs altatóorvos, akkor fél órába telt meggyőznöm, hogy a cici az nem cumi és tényleg jön belőle a tejcsi.

Előbb fuldoklott az idegeskedéstől, majd egy korty után bealudt - végre nem volt már olyan veszettül éhes, majd felébredt és kezdődött elölről minden.

Szóval elátkoztam még a gondolatát is a cuminak... De Gabó is!!!

(Amúgy ezt az MR témát kétszer játszották el vele egy hét alatt...)

Na mindegy, ezen már túl vagyunk.

És most jöjjön a másik oldal.

Miért lett végül mégis cumis az én Angyalbabám?

Mert véleményem szerint ha egy picinek szüksége van orális ingerre akkor találni fog valamit úgyis hozzá.

Alighanem az ujját. Márpedig az ujjszopásról szerintem sokkal nehezebb leszoktatni a gyerekeket, mint a cumizásról. A cumit elviheti a cica, de az ujját nem. Márpedig én nem fogom bekenni az ujját csípős paprikával, vagy egyéb rosszízű krémmel. Ráadásul sok embernél az ujjszopást a körömrágás váltja fel... Köszi...

Igen, leírtam a sokat kritizált "elvitte a cica" szófordulatot.

Mert arról bizony nincs tapasztalatom, hogy mivel is szoktassuk le a gyereket róla - Tudom Dr. Ranschburg! Nem kell leszoktatni! - de hallottam én olyan menyasszonyról aki az esküvője napján bizony elbújt az ajtó mögé, hogy az ujját szophassa. Igen Vera, én is hallottam ilyeneket, mint az öcséd...

A cumi sokkal nyilvánvalóbb dolog, és azt azért már gondolkodó korban nem viszi magával, mert ciki...

Ráadásul a cumi is leeshet, de akkor van másik. Ha az ujját szopja, akkor hozzányúl mindenhez, aztán kézmosás nélkül újra a szájába veszi.

A Párom szerint a gyereknek meg kell ennie élete során egy megadott mennyiségű koszt az immunrendszere normális fejlettsége érdekében.

Ezt még el is fogadom, de nem egyszerre és tényleg nem mindegy milyen típust...

Nem részletezem a herpeszt és egyéb száj- és emésztőrendszeri fertőzést, amit így beehet a Pici...

A cumikat - már amelyiket - úgy kísérletezik ki, hogy ne deformálja a szájpadlást. Én direkt olyat vettem Gabónak és most Aprónak is, amely ilyen feltételek mellett készül. Nem fogok reklámozni, és tényleg nem hiszem magam tévedhetetlennek, de legalább megpróbálom megtalálni a megoldást.

Még egy adalék: vannak olyan babók, akik csak akkor nyugszanak meg, ha cici van a szájukban - ez lehet időszakos is.

Márpedig anya melle ilyenkor kiázik, besebesedik... stb.

Mondjuk még anya a legkevesebb.

Ha pocakfájós a picúr, akkor ugyanúgy viselkedik, mint aki éhes. Ilyenkor anya cicit ad, a baba "rákap", óhatatlanul rászív, a tejcsit lenyeli és még jobban fog fájni a hasa.

A cumival ilyen gond nincs. Nem jön belőle semmi ugyebár...

És még egy utolsó történet Gabóval a cumi védelmére:

Sok időbe telt, amíg rászoktattam - rossz anya - mert nagyon sokat sírt.

Ha azt írom, hogy sokat, akkor azt kéretik komolyan venni.

Napi 13 óra folyamatos ordítás szerintem kimeríti a sok sírás fogalmát.

Gondoltunk mi mindenre. Pocakfájás - az összes praktikát végigpróbáltuk.

Betegség - sosem találtak semmit.

Húú még azt is megkaptuk, hogy kisbaba, hát hogyan kommunikáljon?!?!

Ja, és azt is, hogy el van kapatva...

Igen, de ha az elkényeztetés miatt sírt volna, akkor meg kellett volna nyugodnia karban. Nem?

Márpedig folyamatosan ordított (ez már nem is sírás volt), magából kikelve szegénykém. (Megkaptuk a javaslatot, hogy tegyük le és hagyjuk ott, ha már úgysem segít semmi... - Köszi!!! Ezt sosem tenném. Látom, hogy rosszul van, és hagyjam ott??? SOHA!!!)

Szóval nem ragozom. A cumi bizony időszakosan tudott enyhíteni a dolgon.

Megnyugodott valamennyire.

Tulajdonképpen minden pillanatban össze voltunk kötve. Vagy hordozókendőben, vagy kenguruban de mindig rajtam volt, vagy mellette voltam.

Igenis a cumi tudott segíteni.

Megjegyzem, a pici babákat véleményem szerint csak meg kell érteni. Ha nincs komfort érzetük, akkor sírnak. Nem elkényeztetés miatt.

Vörösbegy írt anno arról, hogy olvasott egy könyvet a babák kötődéséről, bizalmáról... Talán Jean Liedloff: Az elveszett boldogság nyomában - A kontinuum-elv című könyv lehetett, ha jól emlékszem.

A lényeg, ami engem megfogott, hogy a baba hónapokon át az anyukája pocakjában érzi minden rezdülését, a járásával mozdul ő is, hallja a szívverését, a hangját folyamatosan. Melegben van és biztonságban.

Erre a születése után kint találja magát a hidegben (ha nem a 40 fokos nyárba születik, akkor a 36,5 fokos testhőmérséklet után bizony hideg van). Túl sok a fény és hirtelen egyedül marad.

"Holt anyagba" csomagolják - textilek - és leteszik egy fix helyre. Mondjuk egy ágyba. Semmi nem mozdul, nem érzi a bőr érintését, nem hallja folyamatosan az anyját, nem érzi a rezdüléseit. Hogy várhatjuk el, hogy azonnal önálló legyen???

Hát még, ha rosszul is érzi magát!?!?! (Gabónak - mint utóbb kiderült, a feje fájt rettenetesen. De ezt sem megfejteni, sem megfelelően csillapítani nem tudtuk...)

Szóval annak a híve vagyok, hogy a baba igenis érezze, hogy vele vagyunk. Adjunk meg neki mindent, ami a biztonságérzetéhez kell.

Ha cumira van szüksége, akkor azt is.

Lehet megkövezni.

Nos, én nem akarok cumi mozgalmat indítani.

Eleve ez az egész akkor jön elő, ha a babának szüksége van rá.

Nem mondom, hogy mindenki celluxozza gyermeke szájába a cumit.

De igenis úgy gondolom, ha úgy alakul, inkább a cumi, mint az ujja.

Na, jól kiveséztem a témát.

Apró és én...
Egy a műtermi képek közül.
Pocak kora: 37+3 volt akkor.

ma kicsit kimozdulni emberek közé.

A szüleimnek segítettem egy szellemi vetélkedőn. Nagyon jól sikerült szerencsére.

Aprócska jót csuklott közben, meg ide-oda tette magát, de nem keményedtem, ha elfáradtam leültem pihenni.

Szóval tényleg jó volt.

Ezután vettem lottót a családnak, csaptam egy rövid bevásárlást is. Közben kedves ismerősökkel találkoztam.

Mióta hazajöttem leginkább pihizek, jól is esik, nem tagadom. A hátam azért nem örül nekem.

Vígasztal a tény, hogy bárhol is töltöttem volna a napom, ugyanígy érezném a kis ragaszkodó izomcsomómat.

Azt hiszem megfogadom Kendemami tanácsát és mielőbb megnézetem majd szakemberrel.

Csak ugye pocakkal nem, utána pedig nem tudom, hogy szoptatósan röntgeneznének-e.

Márpedig az ortopéd orvos azzal kezdi úgyis.

Szóval egyelőre kivárok.

Még egy megjegyzés, de majd csak később írok róla bővebben: ma megvettem Apró cumiját.

Tényleg máskor fogom ezt taglalni.

Pro és kontra érvek, javaslatok, ráadásul, hogy egyáltalán Apró elfogadná-e.

Elvek és gyakorlat, megközelítés.

Pszichológia és pedagógia. Anatómia és logopédia.

Szóval majd visszatérünk rá, de nem most.

Figyelnek, de csak azt látják, amit látni akarnak...

az ügyvéd.

Ez a helyzet.

Azt mondta, hogy majdnem mindenki azzal védekezik a szabálytalan parkolás bírsága ellen, hogy üzemképtelen volt a gépkocsi...

De most azért szívunk, mert mások ki akarnak bújni?

De mi TÉNYLEG lerobbantunk!!!

Ha videó felvétel készült VOLNA, akkor azon látszana, hogy tolják Anyósomék a kocsit, nem pedig oda parkoltam, de a fotók "véletlenül" éppen csak azt mutatják, hogy rossz helyen állunk.

Köszönjük Nagy Testvér!!!

Hello!!!

Na mindegy.

Most meg- és aláírjuk a nyilatkozatainkat és igyekszünk minél több bizonyítékot beszerezni.

Aztán majd meglátjuk.

Tulajdonképpen azt is jelezte, hogy rendszerint visszadobják ezeket az ügyeket.

Ez azért lesz nagyon jó, mert akkor a 30.000 Ft-ból 35.000 Ft lesz. (Az illeték miatt.)

De ezen most nem morfondírozom. Semmi értelme. Így ilyen formán majd meglátjuk-ra döntöttünk.

Más:

újra kibontottam a kórházi csomagot és elkezdtem kivenni belőle dolgokat, mert 100 kg-s volt.

Végülis Drágámnak igaza van. Fölösleges 5 hálóinget betenni.

Hagytam 2-t, aztán majd hozza utánam a többit, lecserélve a másikat.

Kiszedtem Apró hazajövős ruhácskáit is, beletettem a babahordozóba, ezeket majd akkor hozza Apája, amikor kiengednek minket a kórházból.

Tettem be a pakkba viszont egy kistakarót, hátha hideg lenne a kórterem Babócánknak, hiszen most is fázós.

Felére vettem a pelusokat is, majd még kapunk, ha kell. Csak egy telefon és Párom már be is juttatja.

Törölközőt is tudunk cserélni, nem kell mindet egyszerre bevinni.

Remélem most látszik konkrétan, hogy a csigajelleget próbálom elnyomni.

Csigajellegű: az egész házát a hátán cipelő egyÉN.

Most pedig eldugulok mára, mert nagyon görcsöl a HÁTAM.

A lapockám alatti izomcsomó, ami rendszerint a legrosszabbkor szokta a tudtomra adni, hogy még mindig megvan.

Tegnap éjfélre elmúlt a keményedés.

Szigorú fekvéssel, csak a wc-ig mentem ki, de a végén már azt is derékszögben, annyira keményedtem.

Aztán szépen lassan fellazult.

Mondogattam is Aprónak, hogy "még ne ma, Kicsim, még ne ma..."

Hallgatott rám.

Reggel bevágtattunk a kórházba NST-re és vizsgálatra.

Édes Aprócám természetesen jól félreértett minket.

Indulás előtt még lezuhanyoztam - már kitalálta, hogy akkor este van... - ezután ugyan ittam jó kis forró teát, amit szeretni szokott, de Apája az NST elején énekelt neki, hogy mocorogjon (ének közben szokott is), ezzel mondjuk időt nyertünk kb. 5 percet, de azután menthetetlenül elaludt.

Hiába ébresztgette a szülésznő, Ő aludni akart.

Még szerencse, hogy az elején gyorsan produkált 7 mocort, így nem kellett megismételni az egészet. Ennek én csak annyiból örültem, hogy nem kell megint hanyatt feküdnöm, mert azt nehezen bírtam.

Édeském természetesen fel is ébredt, közvetlenül azután, hogy vége lett a vizsgálatnak és kimentünk leülni az orvosra várva.

Jóóó hosszú várakozás lett a vége, mert szegény Kedvesdoki reggel 8-tól negyed délig folyamatosan műtött, így csak később került elő. Mi, a kismamái pedig csak vártuk és vártuk...

Közben lemondtam a fodrászt is...

Ezt sajnáltam, mert még Apró születése előtt le akartam vágatni a hajam, hogy utána ne kelljen ezzel foglalkoznom.

Közvetlenül a hajvágás után pedig nagy terveink voltak.

Arra gondoltunk, hogy ha már adott a családban egy fotós, meg egy kismama (aki ugyan utálja, ha fotózzák - ezzel keserítve meg élete párjának életét), akkor hozzuk össze a kettőt (hármat) és készüljön végre egy-két igazán különleges pocakfotó.

Fodrász által "belőtt" séró (ami szintén nem jellemző rám) és lelki rákészülés után terveztük a nagy eseményt.

Végülis a fele bejött.

De haladjunk sorban:

mikor megérkezett Kedvesdoki, gyorsan nekilátott a vizsgálatoknak.

Meg is állapította, hogy múlt hét óta nem tágultam tovább. Ezen jól meglepődtem a tegnapi délután fényében.

Mondtam is neki, hogy tegnap majdnem elindultunk, mert igencsak keményedtem.

Bólogatott nagyokat, majd megkérdezte, hogy folyamatos keményedés volt-e, vagy ciklikus.

(Húúú tisztára olyan vagyok, mint egy kezdő. Ugye??? )

Elmondta, hogy sajnos a tegnapi féle keményedés nem vezet táguláshoz. A ciklikus segítene, de az ilyen nem.

Kiderült, hogy alighanem túlpörögtem megint, ráadásul rosszkor, mert a front nem tette könnyebbé a napot.

Tehát tényleg le kellett feküdnöm pihenni. Ha máshogy nem érte ezt el Apró, hát "bekeményített"...

Szóval még egyben maradunk egy ideig.

Közben az asszisztensnő megkérdezte, mikorra vagyok kiírva. Mondtam, hogy március 8, erre még mosolygott is, hogy szülök magamnak egy fiút, aki majd felköszönt.

De Kedvesdoki más véleményen volt. Azt mondta, beszéljem meg Apróval, hogy inkább más napot válasszon, akár előtte, vagy utána egyet, mert akkor nem keverednek az ünnepek...

Ezt mondjuk én is így szeretném, aztán majd meglátjuk, hogy gyermekem hogy dönt.

Mindenesetre ezek a szavak azt erősítették, hogy tényleg "kihúzhatjuk" akár a végéig is.

Azt hiszem, nem bánnám.

Tényleg imádom, tényleg ölelném már, látnám milyen az arcocskája, tartanám a karomban, beszívnám az illatát...

De jó a pocak is.

Nagyon szeretem ezt az állapotot is.

Erzsikétől kaptam egy levelet, amiben tökéletesen leírja a bennem is zajló érzések váltakozását.

Nem is válaszoltam neki (ezúton is bocsánat), mert annyira eltalálta, hogy igazán nem tudtam mit hozzáfűzni.

Dúlanyának is köszi a levelet (igen, még olvastam egyben ). Sok jó ötletet kapok így.

Na és most vissza a képekre:

A tervezettel ellentétben nem tudtuk a délutánt a műteremben tölteni, a megszerzett két órából is csupán egy maradt a végén a tényleges fotózásra, de a végeredmény annál jobb lett.

Nagyon szeretem ezeket a képeket.

Egyelőre nem tudok még feltenni belőlük, de talán majd később.

Némelyiket.

Mindenesetre nagyon örülök, hogy elkészültek.

Rendes dolog volt Aprótól, hogy még megvárta ezt a napot.

megkaptuk a határozatot a rendőrségtől ma, hogy a műszaki hibás (konkrétan lerobbant) gépkocsinkat a kismama vezetésével a két nyugdíjas rossz helyre tolta.

Illetve a rendőrséget nem érdekli, hogyan is került oda a kocsi, csak az, hogy rossz helyen "parkolt".

30.000 Ft.

Méltányosságnak helye nincs!!!

Pénteken megyünk az ügyvédünkhöz.

Ahhoz, hogy az igazunkat bizonyíthassuk, 5.000 Ft illetéket be kell fizetnünk.

Vicces.

Ez volt a szakdolgozat leadásának napja... November 23.

Szép kis történet.

Hol itt az ártatlanság vélelme?

A Férjem fel is hívta őket telefonon, hogy nézzék meg a videofelvételt, mert azon látszik, hogy az autó nem a "saját lábán" ment oda rossz helyen parkolni, hanem tolták Anyósomék...

A hölgy azt mondta, ő a videót nem látta csak a fotót, ami szerint rossz helyen parkolunk...

No comment.

Kíváncsi leszek, mit tudunk kezdeni a helyzettel az ügyvédnél.

Tökéletesen biztosak vagyunk az igazunkban, igazolni tudjuk, hogy az autó működés képtelen volt (a szerelő megjött és ott a helyszínen buherálta meg a kocsit, hogy be lehessen indítani), szóval nem is értem az egészet.

Hol élnünk???