Jó volt

 2010.02.20. 18:38

ma kicsit kimozdulni emberek közé.

A szüleimnek segítettem egy szellemi vetélkedőn. Nagyon jól sikerült szerencsére.

Aprócska jót csuklott közben, meg ide-oda tette magát, de nem keményedtem, ha elfáradtam leültem pihenni.

Szóval tényleg jó volt.

Ezután vettem lottót a családnak, csaptam egy rövid bevásárlást is. Közben kedves ismerősökkel találkoztam.

Mióta hazajöttem leginkább pihizek, jól is esik, nem tagadom. A hátam azért nem örül nekem.

Vígasztal a tény, hogy bárhol is töltöttem volna a napom, ugyanígy érezném a kis ragaszkodó izomcsomómat.

Azt hiszem megfogadom Kendemami tanácsát és mielőbb megnézetem majd szakemberrel.

Csak ugye pocakkal nem, utána pedig nem tudom, hogy szoptatósan röntgeneznének-e.

Márpedig az ortopéd orvos azzal kezdi úgyis.

Szóval egyelőre kivárok.

Még egy megjegyzés, de majd csak később írok róla bővebben: ma megvettem Apró cumiját.

Tényleg máskor fogom ezt taglalni.

Pro és kontra érvek, javaslatok, ráadásul, hogy egyáltalán Apró elfogadná-e.

Elvek és gyakorlat, megközelítés.

Pszichológia és pedagógia. Anatómia és logopédia.

Szóval majd visszatérünk rá, de nem most.

A bejegyzés trackback címe:

https://vianya.blog.hu/api/trackback/id/tr106491885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emma 2010.02.20. 18:57:11

Én is vettem mindegyiknek. ;-) Hogy egyik sem használta, az mellékes. :D

Vera 2010.02.21. 12:33:39

Nálunk se nekem, se öcsémnek nem volt, a hüvelykujjunk helyettesítette. Nem vált be, én leszoktam róla kb. 7 évesen, magamtól ("ciki" volt a táborokban), de az öcsémnek máig sem sikerült (majdnem 16 éves)...

2010.02.21. 16:10:57

Ha Apró tud miből választani, már jó a "nevelésed". Az én "apróságaim" egyszerűen kiköpték a cumit - előtte azért megkóstolták, de a cici finomabb volt nekik. Majd Ő dönt!Apró Egyéniség ! Remélem még sokáig nem kell a cumit elővenned, majd csak márciusban. Puszi Ili
süti beállítások módosítása