Tegnap éjfélre elmúlt a keményedés.

Szigorú fekvéssel, csak a wc-ig mentem ki, de a végén már azt is derékszögben, annyira keményedtem.

Aztán szépen lassan fellazult.

Mondogattam is Aprónak, hogy "még ne ma, Kicsim, még ne ma..."

Hallgatott rám.

Reggel bevágtattunk a kórházba NST-re és vizsgálatra.

Édes Aprócám természetesen jól félreértett minket.

Indulás előtt még lezuhanyoztam - már kitalálta, hogy akkor este van... - ezután ugyan ittam jó kis forró teát, amit szeretni szokott, de Apája az NST elején énekelt neki, hogy mocorogjon (ének közben szokott is), ezzel mondjuk időt nyertünk kb. 5 percet, de azután menthetetlenül elaludt.

Hiába ébresztgette a szülésznő, Ő aludni akart.

Még szerencse, hogy az elején gyorsan produkált 7 mocort, így nem kellett megismételni az egészet. Ennek én csak annyiból örültem, hogy nem kell megint hanyatt feküdnöm, mert azt nehezen bírtam.

Édeském természetesen fel is ébredt, közvetlenül azután, hogy vége lett a vizsgálatnak és kimentünk leülni az orvosra várva.

Jóóó hosszú várakozás lett a vége, mert szegény Kedvesdoki reggel 8-tól negyed délig folyamatosan műtött, így csak később került elő. Mi, a kismamái pedig csak vártuk és vártuk...

Közben lemondtam a fodrászt is...

Ezt sajnáltam, mert még Apró születése előtt le akartam vágatni a hajam, hogy utána ne kelljen ezzel foglalkoznom.

Közvetlenül a hajvágás után pedig nagy terveink voltak.

Arra gondoltunk, hogy ha már adott a családban egy fotós, meg egy kismama (aki ugyan utálja, ha fotózzák - ezzel keserítve meg élete párjának életét), akkor hozzuk össze a kettőt (hármat) és készüljön végre egy-két igazán különleges pocakfotó.

Fodrász által "belőtt" séró (ami szintén nem jellemző rám) és lelki rákészülés után terveztük a nagy eseményt.

Végülis a fele bejött.

De haladjunk sorban:

mikor megérkezett Kedvesdoki, gyorsan nekilátott a vizsgálatoknak.

Meg is állapította, hogy múlt hét óta nem tágultam tovább. Ezen jól meglepődtem a tegnapi délután fényében.

Mondtam is neki, hogy tegnap majdnem elindultunk, mert igencsak keményedtem.

Bólogatott nagyokat, majd megkérdezte, hogy folyamatos keményedés volt-e, vagy ciklikus.

(Húúú tisztára olyan vagyok, mint egy kezdő. Ugye??? )

Elmondta, hogy sajnos a tegnapi féle keményedés nem vezet táguláshoz. A ciklikus segítene, de az ilyen nem.

Kiderült, hogy alighanem túlpörögtem megint, ráadásul rosszkor, mert a front nem tette könnyebbé a napot.

Tehát tényleg le kellett feküdnöm pihenni. Ha máshogy nem érte ezt el Apró, hát "bekeményített"...

Szóval még egyben maradunk egy ideig.

Közben az asszisztensnő megkérdezte, mikorra vagyok kiírva. Mondtam, hogy március 8, erre még mosolygott is, hogy szülök magamnak egy fiút, aki majd felköszönt.

De Kedvesdoki más véleményen volt. Azt mondta, beszéljem meg Apróval, hogy inkább más napot válasszon, akár előtte, vagy utána egyet, mert akkor nem keverednek az ünnepek...

Ezt mondjuk én is így szeretném, aztán majd meglátjuk, hogy gyermekem hogy dönt.

Mindenesetre ezek a szavak azt erősítették, hogy tényleg "kihúzhatjuk" akár a végéig is.

Azt hiszem, nem bánnám.

Tényleg imádom, tényleg ölelném már, látnám milyen az arcocskája, tartanám a karomban, beszívnám az illatát...

De jó a pocak is.

Nagyon szeretem ezt az állapotot is.

Erzsikétől kaptam egy levelet, amiben tökéletesen leírja a bennem is zajló érzések váltakozását.

Nem is válaszoltam neki (ezúton is bocsánat), mert annyira eltalálta, hogy igazán nem tudtam mit hozzáfűzni.

Dúlanyának is köszi a levelet (igen, még olvastam egyben ). Sok jó ötletet kapok így.

Na és most vissza a képekre:

A tervezettel ellentétben nem tudtuk a délutánt a műteremben tölteni, a megszerzett két órából is csupán egy maradt a végén a tényleges fotózásra, de a végeredmény annál jobb lett.

Nagyon szeretem ezeket a képeket.

Egyelőre nem tudok még feltenni belőlük, de talán majd később.

Némelyiket.

Mindenesetre nagyon örülök, hogy elkészültek.

Rendes dolog volt Aprótól, hogy még megvárta ezt a napot.