az utolsó terhes gondozásom a faluban...

Nagyobb bökkenő nélkül túléltük.

Kivételesen időben ott voltak, a doki átfutotta a papírjaimat, aláírta az igazolást, megnézte a másik két kismamát is és elrobogott.

A védőnő megint NEM nézett súlyt - bediktálás alapján írta be, nem nézett vizeletet, de én már nem szóltam érte, mert hétfőn úgyis megyek nagyvérvételre, valószínűleg vizeletet is kell adnom, szerdán lesz vizsgálat és leoltás, akkor is tuti nézni fogják, majd azután hetente.

Azt hiszem kezdek immunis lenni irányába. Ez a legjobb, amit tehetek.

Tartott egy kisebb előadást, hogy készen kellene már lennie a kórházi pakkomnak (mintha először csinálnám ezt végig...) de mondtam neki, hogy még nincs készen.

35 betöltött hetünk van. Még nem raktam össze.

Mert nem fog korábban érkezni. (Hallod Apró?!?!?!?)

Háziorvosnénim is megnézett ma megint - más okból találkoztunk, de nem hagyta ki - és kifejezte aggódását, majd kilátásba helyezett egy kis antibiotikum-kúrát. Kértem még egy kis haladékot, hátha a házi praktikákkal legyőzöm a nyavalyám.

Belement!

Voltam az allergia Dokinénimnél is - éppen ma gondolkoztam rajta, hogy Őt és a családját már több, mint 15 éve ismerem.

Hiába no, megy az idő...

A rendelés végére mentem, még bő egy órát beszélgettünk. Nagyon jól esett.

Délután lepihentem, mert nem voltam túl fényesen. Estére kicsit jobb lett a helyzet, így még kártyázni is tudott a család.

Most pedig azért írok ilyen későn, mert Apa elhúzta az apaidőt. Apró mindig újabb és újabb dalokat akart.

(Mikor a Párom megkérdezte, hogy énekeljen-e még, Apró mindig rúgott egy nagyot, amit IGEN-nek értékeltünk...)

hogy a Doktornénim nem nevezte hiábavalónak a Nála tett látogatást.

Jó hír továbbá, hogy nem vírus okozza a galibát.

Remek, hogy a tüdőm tiszta, a torkom szép.

DE:

sajnos a jobb oldalamon a nyirokmirigyem szép duzzadt, az arcüregemre kezd ráhúzódni a cucc, a fülem is érzékeny és a szemem is ki akar esni a helyéről.

(Most, ahogy a gépnél ülök, konkrétan úgy nézek ki, mint Jumurdzsak - egy póló van a fejemre kötözve melegítésnek, de csak a jobb oldalamra - viszont a szememet is eltakarva...)

Sajnos sem orrcseppet, sem fülrevalót nem lehet használnom így a pocakosság végén - nem is nagyon akartam!!! - továbbra is utálom a gyógyszerek minden fajtáját!

De ajánlott tengervizes orrsprayt, kövirózsa nedvét a fülemre és infralámpát általános állapotjavításnak.

Az inhalálást nem javasolta, mert nedves melegítés, ami nem tenne jót az arcüregemnek.

Szóval itt tartok ma.

Megvettem a tengervizes sprayt aranyáron (50 ml több mint 1600 Ft!!!)

Kövirózsánk van a kertben, iszom a meleg teát és a szüleimtől hozott infralámpával jóóól megmelegítettem az arcom.

Most pedig befejezem a taglalást, mert a maradék szemem is kiesik...

Bocsika!

Ja, próbáltatok már fél szemmel gépelni???

Vicces dolog térlátás nélkül.

"A kismama:

Ha majd szoptatni szeretné a babát, sürgősen vásároljon három szoptatós melltartót! Használja szakszerűen, mert teste méreteiben állandóan változik. Ellenőrizze, hogy biztosan tartja-e mellét, bármelyik oldalról könnyen ki- és bekapcsolható-e fél kézzel.

Ugyanabban a helyzetben ne üljön vagy álljon sokáig!

Nemcsak azért, mert megdagadhat a bokája, hanem mert a teste egyre nehezebb. Pihenjen minél többet!

A baba:

Kisimulnak a ráncai, egyre dundibb. Születéséig még komoly zsírréteg rakódik egész testére, főleg a válla környékére.

Haja megnő, kezén-lábán a köröm majdnem az ujjak hegyéig ér."

(Nina Grunfeld: Terhesség hétről hétre)

Az, hogy Aprót szoptatni szeretném, egyáltalán nem kérdés.

Szoptatás-párti vagyok!

A lehető legjobb táplálék a babának, nem allergizál, mindig "kéznél van", megfelelő a hőmérséklete.

Igaz, odafigyelést igényel az anyától, hogy mit eszik, ráadásul nem mindenhol könnyen megoldható a szoptatás, de minden hozzáállás kérdése.

Tudom, hogy nem mindenkinek adatik meg ez az élmény (merthogy a legjobb dolgok egyike a Világon), mert vagy a baba nem akarja, nem tudja, vagy nincs teje az anyának...

De induljunk ki abból, hogy minden rendben lesz.

Apró tud majd szopizni és akar is majd.

Nekem pedig lesz elég tejem!

Úgy legyen!

(Csak óvatosan jegyzem meg, hogy Gabó az inkubátorba kerülés és egyéb állapotbeli romlása miatt 5 naposan találkozott először a szopival, addig cumisüvegből etették.

A nővérkék egyáltalán nem bíztattak, hogy menni fog, mert ha eddig nem próbálta, már nem működhet a dolog.

Egy műanyag kempingszéken ülve kaptam a kezembe, hogy megkísérelhessem.

Gabó szerencsére tudta a dolgát és egy éves koráig gyakorolta is nagy lelkesedéssel - 7 hónapos koráig éjjel-nappal 2 óránként!!!)

Szóval szoptatós melltartóim vannak, ezzel nem lesz gond.

A helyzetváltoztatásról annyit, hogy valóban állni nem kényelmes hosszú távon, ülni is csak úgy, ha közben mocorgok kicsit, feküdni pedig szigorúan szopipárnával és nyögések közepette forgolódva...

Szóval mókás a dolog.

De hát egy elefánt ne akarjon az egérlyukba bebújni. Nem igaz???

Ne értsen félre senki, nem érzem magam bálnának, elefántnak vagy egyéb hasonló termetű jószágnak, de ismerem a korlátaimat.

Jó is ez így. Élvezem a pocakot tolni magam előtt.

Inkább a levegővétellel vannak gondjaim.

A Begfázás deb könnyíti beg a dolgob.

Rókakoma még tegnap is betámadott, ma sikeresen védtem a helyzetet.

Apróról:

Remélem is, hogy szépen hízik.

Minden héten kicsit megnyugszom, mert nagyot lépünk előre, hogy biztonságban érkezhessen.

Múlt héten igazságtalan voltam, mert nem írtam meg, hogy kedden elhozta a vizsgálati papírokat és az igazolást nekem a védőnő...

Mivel előre eldöntöttem, hogy majd hónapokig várnom kell rá, men volt fer, hogy nem írtam meg, hogy elhozta.

DE:

Nem voltam itthon, így nem találkoztam vele.

Anyósommal viszont összefutott és mondta neki, hogy nála vannak a papírok, igaz, nincsenek kitöltve...

Anyósom nem vette át tőle őket, hanem megkérte, hogy töltse ki és hagyja a körzeti orvos asszisztensénél, onnan majd elhozza nekem...

No comment.

Tényleg nem elemzem.

Jobb lesz.

Végül megkaptam a papírokat szerdán, kitöltve, csak az igazolást nem íratta alá a szakorvossal.

Mindegy.

Szerdán terhes gondozás, akkor majd én aláíratom...

Meglesz ez is.

Ma az én háziorvosom aláírta, bejegyezte a papírokat, adott még egyet-kettőt.

Végülis nem gond, 5-e után egyszer kell csak megszúratnom magam TALÁN és az összes vizsgálatnak meglesz az eredménye.

10-én UH és vizsgálat Kedvesdokival.

Most megint kicsit besűrűsödnek a programok.

Csak ezzel a fránya megfázással kellene minél előbb leszámolnom.

Kendemami praktikái valószínűleg hatásosak, de nekem egyelőre nem elég biztonságosak, hogy rókakomát nem hívnám-e túl közel a vöröshagymahéjteával...

Bocsi, gyáva nyúl vagyok.

Kész állatkert.

Szerintem Lázár Ervinnel találkozhatott, különben nem tudom hogyan tudta volna ilyen pontosan leírni, milyen is Ő.

Imádta a gyümölcsfáit, a szőlőlugasát, a kutyáját.

Nótákat énekelt, zenélt esküvőkön.

Szívműtéte ellenére csodálatosan helyt állt, egész nap a kertben tett-vett. Nagyon nagy munkát végzett.

Szerette a családját. Nagyon.

DE:

Mivel gyermekkorában nem kapott édességet, Nagyapa korában elvárta, hogy ha az unokák csokit, cukrot, gumicukrot, sütit, fagyit, vagy nyalókát kapnak, neki is legyen egy adag.

A négy unoka mellett ötödikként ugyanúgy járt neki is minden finomság.

Nagyon tudott zsörtölődni...

Ilyen az én Nagyapám!!!

Rengeteget dolgozott az életében, fájt a dereka tőle, de amikor Mamikámmal megérkeztünk a vonattal, úgy kapott le a szerelvényről, mintha csak 20 éves lett volna.

Megpörgetett a levegőben, ölelt, szorított.

Szegény Mamikám pedig hányszor elmondta az út alatt, hogy ne ugorjak rá...

Nem is volt választásom.

Sokat énekelt nekem.

Ha figyelek, még ma is hallom a kedvenc dalokat, nótákat.

Sosem kellett kétszer kérni, hogy énekeljen!

...

Ma 3 éve, hogy átköltözött.

Drága Mamikám napokkal előtte szólt, hogy elindult az úton és már nem fordulhat vissza.

Gabó akkor 2 hónapos volt.

Azonnal autóba ültünk és odautaztunk.

Húgom megbeszélte a kardiológia vezetőjével, hogy bevihessük a Kicsit.

Még egy szurit is kapott Nagyapám, hogy magához térjen és láthassa a Dédunokáját.

Megfogták egymás kezét...

Találkoztak.

Megismerkedtek.

Így Gabó, már tudta, kit keressen, amikor Ő is útnak indult...

Szeretünk Papikám!

Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Nagyapa meg a csillagok

Nagyapa napközben olyan, mint minden más öregember. Azaz egészen
mégsem olyan, mert fütyörészni szokott, és beszélget az almafáival.
Kedveseket mondhat nekik, mert az almafák majdnem mindig mosolygósak.

De hát ezt nem furcsállotta Babó Titti, mert ha egy kicsit odafigyelt,
ő maga is tudott az almafákkal beszélgetni. Egyszerű ez annak, aki tud
almafául. Márpedig ők tudtak, Nagyapa is meg Babó Titti is. Azt nem
értette Babó Titti, hogy éjszakánként hova tűnik Nagyapa. Mert Nagyapa
minden áldott este fogott egy hosszú létrát, kalapácsot meg szöget
tett a zsebébe, és elindult valamerre. Azt sem tudta Titti, mikor
szokott Nagyapa a létrával hazajönni, mert addigra mindig elaludt.

Reggelente néhányszor kérdezte, hogy merre járt az éjszaka, de Nagyapa
csak mosolygott a bajusza alatt...

Még szerencse, hogy Mikkamakka gyakran meglátogatta Babó Tittit. Mert
ismeretes, hogy Mikkamakka majdnem mindent tud. Avagy: majdnem tud
mindent. Esetleg: mindent majdnem tud. Megkérdezte hát tőle Titti,
tudja-e, hova jár éjszaka Nagyapa.

- Hát te nem tudod? - ámuldozott Mikkamakka.

- Nem - mondta Titti.

- Na jó, elmagyarázom neked. Láttál már csillagos eget?

- Persze.

- Azt is láttad már, hogy időnként egy-egy csillag leesik?

- Láttam, azok a hulló csillagok.

- És mindennap több is leesik. Igaz-e? - folytatta Mikkamakka.

- Igaz... Ez azt jelenti, hogy egyszer csak elfogynak az égről a
csillagok? - ijedt meg Babó Titti.

- Na látod - mosolyodott el fölényesen Mikkamakka. - Azt gondolod,
hogy mindennap kevesebb csillag van az égen?

- Én aztán nem.

- Nem is gondolhatod, mert nincs kevesebb.

- Bár nem egészen értem - komorodott el Babó Titti. - Mindennap leesik
egy csomó, még sincs kevesebb?!

- De nincs ám! Mert Nagyapa minden éjjel összeszedi a lehullott
csillagokat, a létráján fölmászik az égig, és szépen visszaszögezi
mindeniket.

Babó Titti szájtátva hallgatta Mikkamakkát, csak nagy sokára ocsúdott
ámulatából.

- És mi lesz - kérdezte suttogva -, mi lesz, ha Nagyapa meghal?

- Ó, te bikfic - nézett rá megrovóan Mikkamakka -, hát nem tudod, hogy
Nagyapa sohasem hal meg? Az lehet, hogy egyszer majd már nem jár ki az
almafáival beszélgetni. Meg talán veled se beszélget, velem se. De
minden éjjel veszi a létráját, összeszedi a lehullott csillagokat, és
mind visszaszegzi az égre. Mindörökké, a világ végezetéig.

Bizony, Babó Titti, ilyen nagyapád van!