Szerintem Lázár Ervinnel találkozhatott, különben nem tudom hogyan tudta volna ilyen pontosan leírni, milyen is Ő.

Imádta a gyümölcsfáit, a szőlőlugasát, a kutyáját.

Nótákat énekelt, zenélt esküvőkön.

Szívműtéte ellenére csodálatosan helyt állt, egész nap a kertben tett-vett. Nagyon nagy munkát végzett.

Szerette a családját. Nagyon.

DE:

Mivel gyermekkorában nem kapott édességet, Nagyapa korában elvárta, hogy ha az unokák csokit, cukrot, gumicukrot, sütit, fagyit, vagy nyalókát kapnak, neki is legyen egy adag.

A négy unoka mellett ötödikként ugyanúgy járt neki is minden finomság.

Nagyon tudott zsörtölődni...

Ilyen az én Nagyapám!!!

Rengeteget dolgozott az életében, fájt a dereka tőle, de amikor Mamikámmal megérkeztünk a vonattal, úgy kapott le a szerelvényről, mintha csak 20 éves lett volna.

Megpörgetett a levegőben, ölelt, szorított.

Szegény Mamikám pedig hányszor elmondta az út alatt, hogy ne ugorjak rá...

Nem is volt választásom.

Sokat énekelt nekem.

Ha figyelek, még ma is hallom a kedvenc dalokat, nótákat.

Sosem kellett kétszer kérni, hogy énekeljen!

...

Ma 3 éve, hogy átköltözött.

Drága Mamikám napokkal előtte szólt, hogy elindult az úton és már nem fordulhat vissza.

Gabó akkor 2 hónapos volt.

Azonnal autóba ültünk és odautaztunk.

Húgom megbeszélte a kardiológia vezetőjével, hogy bevihessük a Kicsit.

Még egy szurit is kapott Nagyapám, hogy magához térjen és láthassa a Dédunokáját.

Megfogták egymás kezét...

Találkoztak.

Megismerkedtek.

Így Gabó, már tudta, kit keressen, amikor Ő is útnak indult...

Szeretünk Papikám!