Tegnap kezdte, de azt hittem csak véletlen volt (jártam már így egy-két dologgal kapcsolatban...  ).

Este dühös volt rám Zümi, mert addig-addig harapott, hogy elvettem tőle a cicit. Mindkettőt annyira "megdolgozta" már, hogy szinte sírtam és nem engedtem neki, hogy folytassa a hadjáratot.

Sétáltam vele, altatni akartam - máshogy, de nem ment.

Végül megadtam magam, gondolva hátha kifárasztja magát egy kis játékkal és leültem vele az ágyra. Csakhogy drágám nem akart már játszani, hanem odamászott hozzám, felállt mellettem és elkezdte tépni a blúzom, a nyakkivágást rángatni és fúrta a fejét a bőrömhöz.

Igen, ő már tudja hol lakik a cici és a legrövidebb úton hozzá is akar jutni.

Emlékszem életemben először Viki lánykáját láttam így szopit követelni, azelőtt soha senkit. Annyira aranyos volt, hogy ez meg is maradt bennem.

Akkor még feketében jártam és remény sem látszott a számunkra, hogy valaha másképpen lesz...

De mára az én fiam cibálja a ruhámat, hogy adjak már neki szopit!!!

Köszönöm Istenem!!!

(Ma történt egy pár fontostalan  dolog, amit említés kedvéért bevések ide, hogy visszakeresve mégis emlékezzek rá:

- vérvételen voltam - talán holnap lesz eredmény (inkább egy hét elteltével szokott lenni, de most HÁTHA...)

- karácsonyi készülődést folytattunk

- bíztattam valakit, aki beültetésre vár - nagyon szeretném, hogy számára is valósággá váljon ez a csoda

- kattogok a jövőn

Azt hiszem egyelőre ennyi)

Zümikém átesett élete első égési sérülésén.

Na semmi horror, de éppen kellemetlen.

Hozzáért a keze (a csuklója alatt) a cserépkályha forró ajtajához. Felhólyagosodott, kidurrant.

Akkor sírt, már nem fájlalja.

Apja kenegeti sudokremmel, Zádi hagyja. Egyáltalán nem félti.

Szomorú vagyok, hogy fájt neki, de nem tudtuk elkerülni.

Talán nem nyúl oda többet.

Édes kicsikém!!!

Második szomorkodás (nyilván teljesen más mint az előző):

eltörött a kedvenc kuvaiti bögrém füle.

Tudom, hogy egy tárgy, amit használunk bizony megsérülhet.

Még jó is, hogy nem Zádi vágta földhöz.

Meg is lehet ragasztani - legalábbis a férjem szerint.

De rosszul érintett, mert egy nagyon rossz időszakunk idején vette a párom, azzal, hogy amikor majd jobb lesz, akkor fogjuk használni.

Az első közös albérletünkben avattuk fel, az összetartozásunk megünneplésére.

Egyértelműen nem társítok a történtekhez semmilyen többletjelentést, csak sajnálom.

A jó hír, hogy találkoztam a munkahelyemen azokkal, akikkel együtt dolgoztam, mielőtt pocaktáppénzre jöttem.

Szerettem őket.

Ma évzáró értekezlet volt, vittem virslis falatkákat.

Örültek, örültem.

Az meg, hogy lesz-e majd hova visszamennem dolgozni... ááááááá... ezen nem gondolkozom.

Volt idő, amikor mérget vettem volna rá, hogy Zádi majd a saját lábán megy a karácsonyfához.

Aztán pár napja komolyan kételkedni kezdtem benne, mert megrekedtünk a bútorokba kapaszkodva járkálás és az 1-2 másodpercre magáról megfeledkezve álldogálás állapotában.

Mára rájöttem, hogy TELJESEN MINDEGY megtanul-e járni Karácsonyig a fiatalúr, vagy nem.

Szépen ügyesedik a saját ütemében, majd járkál, ha megérett rá. Futhatok még utána eleget az az érzésem...

Erre ma este, minden átmenet nélkül megállt a lábán több, mint 5 másodpercig, majd egy következő próbálkozásnál megtett 2 lépést egyedül, kapaszkodás nélkül.

Picikém megtáltosodott!!!

Különben is nagy élményekkel gazdagodtunk megint, mert a szüleimnél - ahol mikulásoztunk - ott volt hugim kutyája, Manó is, aki Zádinak meglehetősen felkeltette az érdeklődését.

A rajongás kölcsönös volt.

A kutya ugrált volna, de hugim lehiggasztotta, Zádi meg rágta volna , neki az apja nem engedte.

Paramami a sarokban aggódva figyelte az eseményeket és percenként mosakodni zavarta családja pasi tagjait...

Tény, hogy Zümikém teljes odaadással viseltetett a szőrös barátja iránt.

Simogatta, markolászta (meg akarta kóstolni), a kezét nyaldosó fej felé hatalmas kacajt dobott, majd amint kiszabadult a felnőttek karjából, azonnal vad mászásba kezdett négylábú barátja felé.

Rátenyerelt a kutya fejére, megfogta az orrát, belenyúlt a szájába, amit legnagyobb döbbenetemre a kajla kamasz négylábú óvatos játékkal viszonzott.

Arra a bizonyos tortára már csak habként került a Mikulástól kapott ajándék rengeteg és a szüleim szépen feldíszített háza.

Zádinak határozottan tetszenek a karácsonyi dekorációk.

Az üzletekben és most a szüleimnél is rajongással figyelte (cibálgatta).

Szép is az élet, ha zajlik...