Majd.

Majd lesz beszámoló.

Zádi nagyon nyűgös. (Csak azóta, mióta hazaértünk. Addig kitartott a drága...)

Képtelenség most leülni írni. Pedig lenne mit.

Majd.

Nyúléknál ma elpusztult a tengerimalac.

Ez önmagában sajnálatos tény, de előfordul.

Az már inkább furcsa, hogy Szivárványgyermekünk napok óta azt mondogatja, hogy amikor elpusztul a tengerimalac, nem kér másikat, csak a szülinapjára április elsején.

Eddig nem tudtuk mire vélni ezeket a mondatokat, mert a malackán nem látszott semmi különös. Sőt, tegnap még jó étvággyal eszegetett.

Ma már szenvedett reggel óta és kora délután az örök forgácsmezőkre távozott.

Egy újabb érdekes adalék egy autizmussal élő emberke világlátásához.

Nem értékelek, csak leírtam, hogy ne felejtődjön el.

Kicsi fiam pár napig nem kapott banánt. A legutóbb nem volt annyira lelkes érte, így nem vettünk.

Ma viszont egy kedves ismerős küldött neki párat és uzsonnára meg is kínáltuk vele.

Úgy gondoltam, hogy talán egy felet megeszik majd. Éppen a családot próbáltam meggyőzni, hogy a másik felére vállalkozót találjak.

Zádikám meglátta a banánt, elkapta a nagyapja kezéből és mint aki egy hete nem evett, úgy vetette rá magát. Rágcsálta, szopizta, majszolta, annyira teletömte a száját, hogy úgy nézett ki, mint egy hörcsög.

Nem is engedte el addig, amíg már úgy nem érezte, hogy konkrétan a fülén jön ki.

Megette a banán 4/5-ét. Mi pedig csak pislogtunk.

Szóval tényleg lehet valami közünk a majmokhoz... Nem???

Folyamatosan készülünk a Csillagtestvérek éjszakájára.

Alakul a pillangó, amit a földre rajzolunk, hogy ez legyen az alap, amire a mécseseket tesszük.

Készülnek a névre szóló mécsesek.

Összeállítom a zenét, ami a gyülekezés alatt és a távozáskor fog szólni.

A "műsorvezető" szövegét írom - de rossz ez a szó. Nem találtam jobbat. Házigazda? Moderátor?

Áron! Egyszerűen a mi Áronunk. (Ezúton is köszönömköszönömköszönöm ahányszor csak tudom, hogy minden évben velünk vagy érdekmentesen teljes szívvel!!!)

Szóval most ennek a programnak a készülődése a központ nálunk.

Telefon, hogy megvannak-e a lufik, a lepkék, a mécsesek, a fellépők, a beharangozó, az újságcikk...

Boldoggá tesz, hogy tehetek valamit... Gabóért, a gyerekekért, a családokért, a barátokért...

DT pedig újra beletrafált...

A készülődés kellős közepén megérkezik egy levél, egy gyertya és filmek, amiket (bevallom őszintén) egyelőre nem merek megnézni, mert amúgy is folyamatosan Gabóképek peregnek a szemem előtt.

Most erről szólnak a napok.

Majd utána hangolódunk Karácsonyra.

Még nem.

Reggel kiderült, hogy szükség lesz rám is a kaposvári Csillagtestvérek éjszakájának beharangozójához, így módosítottuk a napi programot.

Apa vigyázott Zádira, amíg én elmentem a felvételre.

(Egy kávézóban vettük fel az anyagot. Nagyjából rendben ment, azt leszámítva, hogy az operatőr zsebében folyamatosan újra és újra csörgött a telefon, amint lenyomta azonnal újra hívták ő meg nem halkította le. Tökéletesen szétestem, azt sem tudtam mit akartam mondani... Mindegy, megvolt. A lényeg, hogy az emberek tudjanak róla, nem az én népszerűségem...)

Ezen az oldalon megnézhető a beharangozó

16:20-től 18:31-ig tart

http://www.somogytv.hu/videok/hirado/74376/

Ez pedig egy cikk, amit szintén a Csillagtestvérekről olvashatnak az újságban:

Égi tükörcserepek

Mindig szívszorító fájdalom tölt el, amikor kezünk munkájával elültetett virágainkat barbár lábak tapossák, fáink zöldellő ágait őrült kezek tépik… S a halott ágak, virágok látványának emléke megbénítja kezünket a következő tavaszon.

Valami ilyen, de százszor fájdalmasabb lehet életünk virágát, hajtását, gyermekünket elveszíteni. Amikor három éve először rendeztük meg a „Csillaggyermekek éjszakáját”, azt hittem, ritka az ilyen fájdalom. Az azóta eltelt évek, és a sok-sok szülő, aki ilyenkor velünk együtt emlékezik a tér csendjében, nem erről tanúskodik. Évről évre mindig ott állunk koporsók sokasága előtt, és egyre csak temetünk és temetünk… Temetjük gyermekeinket, temetjük reményeinket, jövőnket. Reménytelenségben reszkető szívvel búcsúzunk a megtaposott virágoktól, a letépett halott ágaktól.

A reményt csak hittel, és szerető közösségben adhatjuk vissza egymásnak. A reményt, hogy nem halt meg akit szeretünk, csak elment előttünk, hogy feltámadjon…Ott várnak Ők, valahol a mennyben, az éjszakában ragyogó csillagos ég fölött. Ha felnézünk az adventi égboltra, ott ragyognak az égi tükörcserepek, elhunyt szeretteink szemei. Melyek akkor ragyognak fel igazán, ha a szívünkből feléjük áradó szeretet fénye visszajut a Földre, eget vizsgáló, jelet kereső szemünkbe.

Advent harmadik vasárnapján, december 12.-én este 7-kor a Kossuth téren ismét fényesebben világítanak majd a csillagok. A „Csillaggyermekek éjszakája” idén ezen a napon világítja be a Földet.

Heintz Tamás

Remélem az időjárás kegyes lesz hozzánk vasárnap.

Nem baj a hideg, a hóesés, csak szél és eső ne legyen!!!

Zádikámnak is fontos volt a mai nap, hiszen újabb "felnőtt ételt" kóstolhatott meg.

Fokhagymás csirkemájat készítettem és adtam neki egy kis kóstolót (miután ő már teljesen jóllakott).

Megízlelgette, tátogott, hogy kér még.

Amikor úgy gondoltam, hogy kóstolónak ennyi elég volt, nagyapa elvitte játszani a nappaliba.

AHA!

Ahogy mi elgondoltuk!

Zümikém sírva, nyüszögve mászott vissza hozzám az ebédlőbe, méltatlankodva, hogy kihagyom a finomságból (megesett rajta a szívem és adtam neki még, de tényleg nem mertem elsőre sokat, ráadásul magára, hiszen krumpli nélkül kapta.

Nekem ez furcsa, mert a májat én például gyerekként nem szerettem, mert keserűnek tartottam.

Mindenesetre ő nagyon szereti.

Fogok is készíteni még neki.

Jó étvágyú maszat. Hála Istennek!

Ezzel a képpel pedig adós voltam:
Zádi az unokatesóját tolja a dömpiben.
Gáláns pasi. Nem?