Már sokszor gondoltam rá, hogy kiveszem Zádi alól a légzésfigyelőt, de nem mertem megtenni - eddig.

Azt olvastam, hogy jó a babákat egy éves korukig azon altatni.

Picikém 7 hónapos koráig (+1 napig) aludt rajta. Ma kivettem.

Több oka is van a lépésnek. Az egyik, hogy többször lemászott már róla és frászt kapva ugrottam ki az ágyból, hogy mi történhetett. Ennek nincs értelme.

A másik, hogy egy közeli ismerős házaspárnál nemsokára megszületik a pocaklakójuk és szükségük lesz légzésfigyelőre.

Így legalább még értelmet is nyer, hogy kivettem alóla.

Amúgy is az éjszakák nagy részét a mi ágyunkban tölti, ahol nincs (nem is lehet, ha egymás mellett alszunk) légzésfigyelő, így tényleg fölösleges már.

Nekem még furcsa, érdekes lesz, meddig keresem majd félálomban a kapcsolóját...

Ma nagyot sétáltunk nyúllal és pici lánykájával. Jó volt, csak Zádi volt hiper érzékeny, mert nem aludt eleget. Délelőtt fél órát, délután is felet, majd koraeste újabb fél órát. Ez barátok közt is kevés...

Érezte is, mert meglehetősen nyűgös volt.

A gond csak az, hogy én sem voltam a legfrissebb, mivel éjjel 01-03-ig ébren voltunk.

Reménykedem, hogy ez az este végre kicsit pihentetőbb lesz...

Zádi egyébként egyre ügyesebb. Ma megmutatta, hogy mászás közben is le tud ülni, majd fel tud tápászkodni újra négykézlábra és folytatni az útját.

Gyönyörködöm a világában. - Abban a kacagós, kerek, vidám szeretetteljes világban...

Valójában nem is, de majdnem...

Sietnünk kellett ma reggel. Kapkodtam, nem tetszett a fiatalembernek, hogy pakolok, nem vele foglalkozom.

Sajnos ilyen az élet, néha ez is megtörténik.

Vérvételre mentem. Felszedtük apáját és együtt mentünk a kórházhoz, az udvarán tologatta a babakocsit drágám, amíg engem csapoltak.

Zádi bizony még mindig haragudott a világra. A délelőtti alvás megszokott idejét végig zsörtölődte.

Aránylag hamar végeztem a vérvételen, siettem a pasikhoz. Az autóhoz vissza érve azonnal szopit akartam adni fiacskámnak, csakhogy szerinte érdekesebb volt a környező autók mozgása, a mi autónk berendezése, mint a táplálkozás, hogy az alvást már ne is említsük.

Délelőtt I-vel találkoztunk, többször is megpróbáltam táplálékhoz juttatni csemetémet, de mindannyiszor a babakocsiból való kiszabadulást díjazta, de az evésből nem kért.

Végülis attól nem féltem, hogy lefogyna, hiszen a folyamatos zsörtölődést csak úgy tudtam kivédeni, hogy eltereltem a figyelmét kukorica pufival, amit nagy lelkesedéssel majszolgatott, de ettől meg minimum szomjasnak kellett lennie.

Igen, szomjas is volt, de a szopi akkor is idő pocsékolásnak tűnt számára.

Kínomban a vésztartaléknak betett pici üveges Jana vizet vettem elő, hogy megpróbáljam a szopókás rész segítségével megitatni.

Na ez persze bejött a kis felfedezőnek. még azt sem bánta, hogy nem tea van az üvegben, hanem víz. Szívesen iszogatott belőle.

Kicsit megcsalva éreztem magam, hogy a pufi+víz kombináció világfelfedezéssel kombinált menüje kecsegtetőbb, mint az összebújós szopihelyzet, de beletörődtem, hiszen mást pillanatnyilag nem tehettem.

Késő délelőttig húzódott ez a történet, amikor végre rá tudtam venni, hogy értelmesebb táplálékot is hajlandó legyen elfogyasztani.

Szép ütemesen tele szopizta magát, majd a felfedezéstől kimerülten elaludt.

Így viszont egy órával eltolta az ebéd idejét.

13h volt, mire felébredt, éhesen, peluscsere javallattal.

Felhívtuk apát, aki a munkahelyén volt és bekéretőztünk egy gyors szervizre.

A mai menü zöldbabos bébiétel volt, amit nagy lelkesedéssel fogyasztott el utódunk.

Alapvetően nincs gond az evésével és nem hiszem, hogy nasifüggővé nevelném a pufival, hiszen nem minden nap kap, ráadásul most a szopi megtagadása (mert meg kellett nézni hol vagyunk, kik/mik vannak a környéken) után kényszerültem valamit mégiscsak beletölteni nyöszörgő, zsörtölődő fiacskámba.

Valószínűleg a fogacskája kínozhatta, mert a pufit sem majszolta, ahogy szokta, hanem konkrétan harapta fog nélkül.

A lényeg, hogy délutánra visszaállt a rend. Jó ebéd után szunyókált egy keveset (közben hazaértünk), azután pedig jó nagy játékot követően újabb 3 órás alvás következett (szopival megszakítva), hiszen ki kellett pihenni a délelőttöt.

Átlagban nagyjából ugyanannyit aludt mint máskor, csak átütemezve.

Gabó 7 hónapos koráig ébredt éjszakánként is 2 óránként, utána többet aludt.

Zádi 1 nappal a 7 hónapos hónapfordulója előtt mutatott egy majdnem emberi éjszakát, hiszen volt benne 3 órás alvás is szopi nélkül, de tegnap újra 2 órás periódusokat bírt csak.

Nem baj, mielőtt megnősülne biztosan leszokik a kétóránkénti szopiról.

Milyen rémes anya vagyok?!?!?!?!

Egyszer azért nyihogok, mert nem szopizik, máskor meg azért, mert igen.

Nekem tudjon jót tenni szegény gyerek...

Újabb pont az ombudsmannál...

7 hónapja él köztünk... De már övé a viág!

babánk!

Lássuk csak:

68-as ruhákat hord, ezekből a kis méreteket már kinőtte, azokból a 74-es méret passzol inkább.

Egyértelműen több, mint 7,5 kg, de nem tudom mennyivel, mert 2 hete mértük utoljára.

Ma este megint le kellett vágni a haját, mert megint elaludta, akkorára nőtt már. - Most megint szép, rendezett.

Amiket tud:

- forgolódik(minden irányba)

- kúszik (ha siet)

- mászik, ha ráér (bár ezt a kettőt olykor váltogatja - nagyon édes)

- ülni próbál és már 80%-os sikerrel megy is neki.

- ÁLL - ha kapaszkodni tud, mindenhol feláll (két napja azt gyakorolja, hogy elengedi azt, amibe kapaszkodott és így nagy borulásokat produkál - jól megijed, aztán minden megy tovább. TÉNYLEG nem lehet magára hagyni, mert jelenleg önveszélyes stádiumban van.

- szépen nyúl a tárgyakért, átveszi egyik kezéből a másikba

- a finommozgása is figyelemre méltó - két ujjal csippent össze dolgokat

- mindent, de mindent megrág (a kedvencem, amikor a fürdővízben megfogja a játékát és a víz alatt akarja megharapni

- sokat "beszélget". Legtöbbször azt mondja "dissz" és azt, "aba", de gyakorolja a "trtrtrtrtr"-t és a "beö"-t is... Elég változatosan variálja a hangokat.

Amiket szeret:

- a cukkínis bébiételt nagyon szereti

- a kukorica pufit/kukót

- a puliszkát

- a paradicsomos bébiételt

- a gyümölcsteákat

- eddig szívesen ette a sárgarépa pürét is (ma nem)

- a barackos bébiételt, az almásat

- szeret evés közben inni

- szeret karban elaludni (bár 3 napja egyre jobban tűri, hogy lefektetve szeretné altatni

- imád fürdeni, nagyokat pancsol

- ha lehet, mindent megszerel

- szopifüggő

- szeret kirándulni

- szeretni nézni a fák lombját, ahogy a szél mozgatja

- ha a szél nem mozgatja, Zádi besegít neki (ilyenkor reszkessenek a levelek, mert bendőbe kerülnek...

- szereti az állatokat (ez az érzés egyelőre nem kölcsönös...)

- szeret papírt rágni (nem engedem)

Amiket nem szeret:

- sokat utazni, beszíjjazva lenni

- tétlenkedni

- a köptetőt

- egyelőre a házi kosztot (a felnőtteknek készített főztömre eddig soha nem volt panasz)

- a friss gyümölcsöket

- öltözni

- a sapkát

- ha melege van

- ha nem mászhat/mászkálhat

- ha elveszünk tőle valamit

- nem szeret elaludni (úgy tűnik időpocsékolásnak tartja)

- nem szereti a pelenkát és a pelenkázást

Ha leírnám, milyen állatnevek hangzanak el nálunk nap közben, hááát kész állatkert. ("Gyere ide kispocok", "Drága bogárkám" - van még, de nem publikus )

Mindenesetre most egyet kiemelek.

A malac.

Régebben hallottam, hogy az evési módszereket az állatokéhoz hasonlítják. Így megkülönböztetünk disznó (a malac jobban hangzik) és marha módjára evő embereket - biztosan sokat hallottatok már erről.

A malac módjára evő ember evés közben is iszik, a marha módjára evő pedig kizárólag evés után.

Párom malacdisznó módon, én kifejezetten marha módszerrel és Zádi egyértelműen tudatta velem, hogy ő is malac módjára eszik.

Érdekes tapasztalat, hiszen nem gondoltam, hogy egy holnap 7 hónapos (igen, már 7 hónapos lesz holnap!!!) baba is megérteti, hogy hogyan szeretne enni.

Pedig egyértelműen megmagyarázta.

Így aztán (ugyan számomra ez teljesen érthetetlen) evés közben is itatom.

Mindig is meg voltam győződve arról, hogy aki evés közben iszik, az kevesebbet tud enni, hiszen folyadékkal telik meg a gyomra, de erre a párom és Zádi is rácáfol.

Magam részéről, ha iszom, akkor utána már nem tudok enni.

A lényeg, hogy Zádi már tudja és szólt is...

A másik malackodás Nyúl szavait idézi (igen, tudom, tiszta állatkert máris) - tehát:

összebújunk, mint a malacok a szalmában.

Mindig ezt mondogatta a fiainak és nekem ez nagyon tetszett, így ösztönösen én is ezt szoktam mondani esténként Zádinak.

Az esti ceremóniák után, amelyekben jórészt apa szerepel, az alváskész kislegényt megkapom és mi szuszogások, ezermillió puszik és szeretlekölelések közepette bújunk össze.

De szép is az élet!