Indulás után - a mozgást nem lehet elég korán elkezdeni!

Érkezés

elalszom, de még előtte gyorsan elmesélem, hogy ma Szivárványgyermek elhozta magával a szüleit (pontosabban megengedte nekik, hogy elvigyék és elkísérjék) a templomba. Nyúl ugyebár "össze van kötve cicitávolságra" Nyuszilánykával, így ő is jött velük.

Nem a Gyülekezeti házba mentünk, hanem a templomunkba, hogy B szétnézhessen, mindent megnézzen és megbeszéljen Zoli bácsival, a lelkésszel a keresztelő előtt.

Kettős keresztelőre készülünk ugyanis.

B bejelentette, hogy Zádival szeretne keresztelkedni. - Lehet, hogy ezt már írtam.

Azt viszont még biztosan nem, hogy mi leszünk a keresztszülei a párommal.

A NAGY napig titokban akartam tartani, de ha már elkezdtem akkor folytatom, hogy Kata és Józsi is megkértek minket, hogy Zsófinak, a kislányuknak legyünk mi a keresztszülei.

Érdekes, hogy a férjem és én is vágytunk már arra nagyon, hogy keresztszülők lehessünk, de erre ugyebár az ember nem jelentkezik, hanem felkérik.

Most egymás után 2 kisgyermeket is ránk bíztak, aminek annnyira de annnyira örülünk, hogy az elmondhatatlan.

Visszatérve a mai naphoz, B-val bejártuk a templomot, hogy minél kevesebb ismeretlen, váratlan dolog történjen majd a keresztelőn.

Nagyon tetszett neki a "körtúra", sokat mosolygott a drága.

Istentisztelet után hazarohantunk, ebédeltünk és máris indultunk vissza a városba, mert Gabóhoz még be akartunk menni a délutáni programunk előtt.

Igazán feltölt minket mindig a nyugalom kertjében töltött idő.

Teszünk-veszünk, imádkozunk, beszélünk Gabóhoz...

Ezután a város központjába mentünk, mert megígértük az Illetőnek, hogy segítünk neki a legújabb elhatározását, az életmódváltó programot népszerűsíteni.

Szeretne minél több embernek segíteni, hogy egészségesen éljen. Már hogyne lennénk társai ebben?!?!?

Egy mozgósító futóversenyhez kapcsolódva végig sétáltuk a távot, hogy megmutassuk, kis lépésekkel kell elkezdeni...

Szóval igazán sűrű napunk volt, nem csoda, ha a fiúk már alszanak is.

Zádikám előző éjszakája nem telt valami túl jól (meg kellett bizonyosítania arról, hogy a múltkori sok alvás, még igencsak távol áll attól, hogy rendszer legyen...)

1-1,5 óránként kelt szegénykém. Ez sem neki, sem nekem nem tett túl jót...

Nem baj, most gyorsan lefekszem én is.

Még egy megjegyzés:

ma kiderült, hogy még mindig lever a víz a szirénázó mentőautótól.

El fog ez múlni valaha?

Vagy legalább enyhülni?

Jó lenne...

volt ez több szempontból is.

Először is, én igazán nem tudom mi történt az éjjel.

Emlékeim szerint hiába vártam, hogy felébredjen szopizni a fiatalúr. Kimenni zuhanyozni nem mertem, mert tuti, hogy azonnal felébredt volna, amint bevizezem magam (a fázásnál csak a vizesen fázást utálom jobban), így inkább lekucorodtam az ágyra, hogy addig is szundítok. Ha evett, utána pedig mehetek zuhanyozni.

Ez valamikor 11 felé lehetett.

Hajnali egykor arra ébredtem, hogy Zádi már alszik mellettem, minden jel arra utált, hogy evett is.

Tehát Drágám valamikor mellém tette, én félálomban (inkább teljesen alvás közben) megszoptattam és aludtam tovább.

Így 1 órakor visszatettem az ágyába Szuszogimat és mentem zuhanyozni - persze csak pár percet engedtem magamnak, mert nem tudtam, mikor is evett a kicsi végül, így nem lehettem biztos benne, hogy nem ébred-e fel közben (igen, pont ott tartottam, ahol korábban).

Gyors zuhany után lefeküdtem, és a következő emlékem fél6-kor volt, hogy újra szoptatok.

Hogy közötte mi történt, nem tudom.

1: Zádi szopizott és újfent átaludtam

2: több, mint 5 és fél órát aludt egyhuzamban.

Fél6-korbevettem a gyógyszeremet és visszabújtam. Úgy számoltam, hogy max. fél8-kor kelünk, mivel ha sokat bír két szopi között, utána óránként tölt (így fél7-kor kellett volna kelnem), ha pedig evett éjszaka, akkor 2 órát fog bírni, na ekkor keltem volna fél8-kor.

Legnagyobb megdöbbenésemre fél9-kor keltünk picikénk csilingelő hangjára, ami inkább volt a reggelüdvözlése, mintsem éhhalál küszöbéről rikkantás.

Így nem is adtam enni azonnal, hanem előbbre hoztuk a szervizt (pelenkázás, öltöztetés) és csak azután kapott enni (amikor már ő maga kérte). Így fél 10-kor evett legközelebb.

Reggel is harapdálós kedvében volt, de megküzdöttünk mégis.

Tényleg nem tudom mi volt ez. Lassan kezd többet bírni két kaja között???

Majd kiderül.

Mindenesetre nagyon ügyes volt egész nap.

Mi fontos vendéget vártunk (a lelkészünk jött hozzánk látogatóba Szivárványgyermek miatt, aki kijelentette, hogy szeretné, ha Zádival együtt őt is megkeresztelnék.

Ezt pedig nem csak nekünk mondta, hanem a lelkésznek is múlt vasárnap. Akkor egyeztünk meg, hogy eljön hozzánk beszélgetni.

Szivárványgyermek a fejlesztő pedagógusok segítségével hétköznapi társas szituációkat is gyakorol, így a vendégvárást is.

Ezek alapján, délelőtt muffint sütöttünk a vendégnek, majd szépen megterítettünk uzsonnához, majd fogadtuk a vendégünket. Nagyon ügyes volt.

Zoli, a lelkészünk meg is érkezett, családilag jót beszélgettünk. Egyeztettünk egy holnapi templom bejárást, hogy Szivárványgyermek is "otthonosan" érezze majd magát - minél kevesebb ismeretlen tényező legyen majd a keresztelőn. Számára ez létfontosságú.

Így aztán holnap nem csak Ő jön velünk Istentiszteletre, hanem a szülei is (végre megengedte nekik, eddig ugyanis kizárólag velünk közös programnak nyilvánította és Nyúl hiába kérte, hogy hadd jöhessen ő is velünk, a fia nem engedte).

Zádi jól bírta a nagy készülődést, szépen játszott, aludt, nézelődött.

Koraeste még a nagyon várt produktummal is megörvendeztetett minket (a számláló megint egy hétnél tartott, ma estére volt beígérve a besegítés).

Zolit visszavittem a városba, majd fürdettünk, összebújós szopit rendeztünk és annak rendje és módja szerint sétálgatni kezdtem vele (valamelyikünk mindig sétálva altatja Zádit. Kb. fél 10 körül szokott mélyen elaludni úgy, hogy le is lehet tenni).

Ma este viszont valahogy feszengett a karomban.

Gondoltam egy merészet és letettem az ágyába, ahol hason fekve még nézelődött egy keveset és elkezdte altatni magát (értsd: dünnyögött).

9 órára szépen elaludt egyedül a saját ágyában!!!

Ennek most nagyon örülök, mert elérte a 6 kg-t. Szívesen cipelgetem, altatom, hiszen a világ egyik legjobb dolga, amikor rajtam lapul és érzem, ahogy szuszog, de ésszel él az ember, tudom, hogy nem fogom örökké bírni a rázogatós altatást.

Most mindenesetre igazán büszke vagyok.

Azt hiszem tényleg sikeres napot zártunk.

Köszönöm az ötleteket a hozzászólásokból.

Borostyán láncon már gondolkoztunk, majd meglátjuk.

Az általatok említett szernek utána fogok nézni, a mellbimbó védőtől idegenkedek, hiszen mégiscsak műanyagot rágcsálna, amit nagyon nem szeret.

Cumizni sem hajlandó, a cumisüvegből a köménymagos teát is nehezen fogadja el.

Zádi nem műanyag párti.

De ha akkora lesz a gáz, lehet, hogy nem lesz más választásunk.

Egyelőre viszont szerencsére még nincs gond.

Néha megkönnyezem a szoptatást, de még hős vagyok.

Ezen a képen nem Zádi van.
A kannibálkodást nem fotózom! ;)

Nem tudom mi történt, de ma úgy megharapott többször is az én drága nagyfiam, hogy nemhogy csillagokat láttam, de minden igyekezetem ellenére felkiáltottam.

Ő dühöngött, én jajgattam, nem akart elaludni...

Szóval "mókás" esténk volt.

Már napközben is többször megharapott, de ezt, hogy este az egyik mellemet konkrétan bojkottálni fogja, el sem tudtam volna képzelni.

Volt benne tejcsi - a chamomillás golyókhoz abból fejtem ki több kanálnyit (bőven maradt is benne), de mégsem kellett. Ha azt adtam, újra és újra megharapott. Nagyon!!!

Végül a másik mellemet elfogadta (pár kanál chamomillás tejcsi után) és bealudt.

Ilyen még nem volt. Nem is tudom hova tenni.

Gabó is megharapott egyszer-kétszer, de nem ilyen következetesen, hogy másik mell kelljen neki.

Zádi pár napja harapós. Ilyenkor elvettem a mellem, vártam kicsit, majd visszaadtam és minden ment tovább.

Nagyon nyálzik, rágja a saját ujját is, meg az apjáét is - az enyémet úgy látszik túl csontosnak találja - elképzelhető, hogy mozgolódnak a fogcsírái.

A dentinox 4 hónapos kor alatt nem adható.

(Igazából nem is szívesen használom a lidokain tartalma miatt. Tudom, hogy nem nagy mennyiség van benne, de pici babának az is tétel, nem véletlenül van ráírva, hogy naponta max. 3-szor szabad kenni. Ráadásul Kata keresztanyu szerint a nyállal hamar eltűnik a fogínyről, így nem is hat sokáig. Az Ő javaslatára kezdtük kipróbálni a chamomillát. Egyszer már adtunk neki, de szerintem fölöslegesen, mert a kanálnyi tejcsivel beadott golyócskák bevétele után kb. fél perccel már aludt is - kizárt, hogy ilyen gyorsan hasson. Ma is hasonló forgatókönyv zajlott. Lassan olvadnak a golyók - pedig ma még el is porlasztottam őket - ezért 3 kanálnyi tejcsiben adtuk be. A kanalazgatástól látványosan lenyugodott, majd félálomban még egyszer megharapott, de cici váltás után megbékélt és elaludt... Szörnyen utálok fölöslegesen gyógyszert, vagy gyógyhatású készítményt beadni/bevenni. Jobbnak tartom a természetre, vagy a szervezetre bízni a javulást, ha ez megoldható. De ma este is annyira sírt és semmi nem hatott a bevált módszerek közül...

El ne felejtsem megemlíteni, hogy kb. 1 hónapja már történt egy olyan eset, hogy 3 napig nem fogadta el a bal mellem.

Azóta sem értem, miért. A jobbat mindig is jobban szerette, de ez, hogy a balt (éberen) elutasítsa, igencsak meglepett. (Álmában nem válogatott )

Ma este pedig a jobb nem kellett neki.

Na, ezt ki fejti meg???

Drágáim!

Amíg hajat mostam, a fiúk vigyáztak egymásra. Mikor visszajöttem, így találtam őket. ;-)

Zádikám ma komolyan a fejébe vette, hogy leszereli a tápcsatorna "gombját".

Előbb megszemléltem a szemeim előtt keringő csillagokat, majd amikor végre levegőt kaptam és szólni bírtam, biztosítottam utódomat arról, hogy "EZT NEM SZABAD!!!"

Ekkor pedig valami körvonalazódni látszott.

Igen, Zádi nevelése megkezdődött. Megkapta élete első nemszabad-ját. Mennyi is lesz mééég!!!

Ezen aztán elgondolkoztam.

Édes picikém még csak 3 hónapos (és 6 napos), és máris elkezdődött.

Aztán kiderült, hogy ennél már sokkal korábban.

Ezen a ponton pedig elkezdtem felgöngyölíteni az eddig történteket:

(egy kis pedagógiai eszmefuttatás következik)

* már Kodály is megmondta, hogy a gyermek zenei nevelését 9 hónappal a születése előtt el kell kezdeni.

(Ezen a ponton kis lemaradásban vagyunk, mert "csak" 9 héttel a pocakba költözése után találtuk meg a pocakdalokat.)

Így tehát a nevelése 9 hetes pocakstádiumban megkezdődött.

* szabályoz(gat)ása is megindult lényegében, hiszen győzködtem, hogy hagyjon nekünk valamennyi táplálékot, mert el fogunk fogyni, de legalábbis az erőnk alább hagy majd, ha semmilyen étel nem tetszik neki és visszapostázza...

* mosogatásoknál is nyugalomra intettem, hiszen nem minden vízcsobogás jelentette automatikusan, hogy zuhanyozni fogunk...

* ezen kívül a "kijáratot" is emlegettem neki, mivel folyton az oldalamon kereste.

Amióta "részlegesen különváltunk" (a szopik alkalmával az elkülönülésnek nyoma sincs) azóta is folyton terelgetem:

* először, hogy ne húúúúúzza a haját, mert az bizony úgyis fájni fog (jelentem teljesen hiába bizonygattam, úgyis cibálta, amíg rá nem jött magától, hogy nem túl jó vicc).

* a következő tanulnivaló, hogy a hasról hátra fordulást problémamegoldásra is használhatja, ha nem akar tovább hason lenni, nem sírni kell, hanem megfordulni. Jókedvében simán megy, de ilyenkor kétségbe esik... (ennek a pontnak az elsajátítása még folyamatban)

* Ezen kívül mondogatom, hogy ne dugja olyan mélyre az ujját a szájába rágicsálás közben, mert egyszer tutira meg fogja hánytatni magát (nekem nem hisz, de jó lenne, ha nem próbálná ki)

Igen, bizony elkezdődött.

Én nevel(get)em, Ő nem tehet mást, mint meghallgat, de úgyis magának kell megtapasztalnia mindent...

Persze a nevelésünk alapja a szeretgetés.

Szerencsére ebben mindannyian jók vagyunk.

Oda-vissza szuszogás, szagik, mosolyok és puszik, simogatások, ölelések, mosolyok és szerelmi vallomások (ezek egyelőre csak tőlünk NEKI).

Ha tényleg elhiszi nekünk, hogy Ő a legszebb, a legédesebb, legügyesebb, legokosabb (cseppet sem vagyunk elfogultak), akkor már csak a majdani "szerénysége" miatt kell aggódnunk. (De hát tényleg Ő a LEGLEGLEG. Nem??? )

Ma vendégeink voltak.

A Párom esküvői tanúja érkezett meg a családjával Zádinézőbe.

Picike fiacskájuk és pocaklakójuk van.

Drága pici fiú egy tünemény!

Jön, megy, a maga nyelvét használva mindent megértet.

Mosolyog, bújik, játszik.

Az alatt az idő alatt, amíg itt voltak alaposan feltöltődtünk, azóta álmodozunk, milyen is lesz...

Nem, nem sürgetem az időt, csak végre merek álmodozni, hogy igen, a mi gyermekünk is fog járni, huncutkodni.

A gyermekünk, akiek van, lesz jövő ideje...