Zádikám ma komolyan a fejébe vette, hogy leszereli a tápcsatorna "gombját".

Előbb megszemléltem a szemeim előtt keringő csillagokat, majd amikor végre levegőt kaptam és szólni bírtam, biztosítottam utódomat arról, hogy "EZT NEM SZABAD!!!"

Ekkor pedig valami körvonalazódni látszott.

Igen, Zádi nevelése megkezdődött. Megkapta élete első nemszabad-ját. Mennyi is lesz mééég!!!

Ezen aztán elgondolkoztam.

Édes picikém még csak 3 hónapos (és 6 napos), és máris elkezdődött.

Aztán kiderült, hogy ennél már sokkal korábban.

Ezen a ponton pedig elkezdtem felgöngyölíteni az eddig történteket:

(egy kis pedagógiai eszmefuttatás következik)

* már Kodály is megmondta, hogy a gyermek zenei nevelését 9 hónappal a születése előtt el kell kezdeni.

(Ezen a ponton kis lemaradásban vagyunk, mert "csak" 9 héttel a pocakba költözése után találtuk meg a pocakdalokat.)

Így tehát a nevelése 9 hetes pocakstádiumban megkezdődött.

* szabályoz(gat)ása is megindult lényegében, hiszen győzködtem, hogy hagyjon nekünk valamennyi táplálékot, mert el fogunk fogyni, de legalábbis az erőnk alább hagy majd, ha semmilyen étel nem tetszik neki és visszapostázza...

* mosogatásoknál is nyugalomra intettem, hiszen nem minden vízcsobogás jelentette automatikusan, hogy zuhanyozni fogunk...

* ezen kívül a "kijáratot" is emlegettem neki, mivel folyton az oldalamon kereste.

Amióta "részlegesen különváltunk" (a szopik alkalmával az elkülönülésnek nyoma sincs) azóta is folyton terelgetem:

* először, hogy ne húúúúúzza a haját, mert az bizony úgyis fájni fog (jelentem teljesen hiába bizonygattam, úgyis cibálta, amíg rá nem jött magától, hogy nem túl jó vicc).

* a következő tanulnivaló, hogy a hasról hátra fordulást problémamegoldásra is használhatja, ha nem akar tovább hason lenni, nem sírni kell, hanem megfordulni. Jókedvében simán megy, de ilyenkor kétségbe esik... (ennek a pontnak az elsajátítása még folyamatban)

* Ezen kívül mondogatom, hogy ne dugja olyan mélyre az ujját a szájába rágicsálás közben, mert egyszer tutira meg fogja hánytatni magát (nekem nem hisz, de jó lenne, ha nem próbálná ki)

Igen, bizony elkezdődött.

Én nevel(get)em, Ő nem tehet mást, mint meghallgat, de úgyis magának kell megtapasztalnia mindent...

Persze a nevelésünk alapja a szeretgetés.

Szerencsére ebben mindannyian jók vagyunk.

Oda-vissza szuszogás, szagik, mosolyok és puszik, simogatások, ölelések, mosolyok és szerelmi vallomások (ezek egyelőre csak tőlünk NEKI).

Ha tényleg elhiszi nekünk, hogy Ő a legszebb, a legédesebb, legügyesebb, legokosabb (cseppet sem vagyunk elfogultak), akkor már csak a majdani "szerénysége" miatt kell aggódnunk. (De hát tényleg Ő a LEGLEGLEG. Nem??? )

Ma vendégeink voltak.

A Párom esküvői tanúja érkezett meg a családjával Zádinézőbe.

Picike fiacskájuk és pocaklakójuk van.

Drága pici fiú egy tünemény!

Jön, megy, a maga nyelvét használva mindent megértet.

Mosolyog, bújik, játszik.

Az alatt az idő alatt, amíg itt voltak alaposan feltöltődtünk, azóta álmodozunk, milyen is lesz...

Nem, nem sürgetem az időt, csak végre merek álmodozni, hogy igen, a mi gyermekünk is fog járni, huncutkodni.

A gyermekünk, akiek van, lesz jövő ideje...