Nos, boldog gyermeknapot minden illetékesnek!!!

Húúú szégyellem magam, amiért leendő Keresztlányunknak nem küldtem sms-t, hogy megköszöntsem, de valahogy ez az ünnep számomra teljesen kiesett.

Már gyerekként sem értettem igazán.

Ez egyértelműen nem ajándékozós alkalom volt nálunk.

Élményes nap.

Volt munkahelyi gyereknap, szervezett és egyebek, de igazán sosem éltem meg valami nagy dolognak ezt az egészet.

Ez egyértelműen az én bibim, nem máson múlt, de valahogy olyan ráadás/fölösleges/érthetetlen alkalom volt nekem mindig.

Most, hogy majd Zádi kényeztetjük mééééég jobban, talán megváltozik ez az érzés bennem.

De egyelőre annak rendje és módja szerint el... is... felejtettem...

Bocsika!!!

---   o   ---

Viszont nagyon értékes és érdekes napunk volt.

Szegény Párom hajnalban ért haza, 3 órakor tudott csak lefeküdni.

Reggel - úgy terveztük, hogy 8-kor ébresztem - fél 8-kor felkelt Zádi hangjára.

(Azért nem vittem ki a szobából a picit, mert Apa nem örült, amikor a múltkor kiosontunk korán, hogy tovább tudjon aludni. Kifejezetten megkért, hogy maradjunk, mert ő a fia hangjára akar kelni. Szóval nem vagyok szadista, hogy alvásmegvonással büntessem életem párját, hanem csak az ő kérését teljesítem.)

Tehát keltünk, öltöztünk, öltöztettünk és indultunk Istentiszteletre.

Vittük magunkkal Szivárványgyermeket is.

Érkezés után B azonnal tájékoztatta Zolit, a lelkészünket, hogy azt szeretné, hogy őt is keresztelje meg Zádival.

Ebben meg is egyeztek, de Zoli még kért egy lehetőséget B-től, hogy beszélgethessenek.

Meg is hívtuk magunkhoz jövő szombatra, hogy mégis otthonos környezetben legyen (biztonságérzettel) a mi Szivárványgyermekünk.

Istentisztelet után a Páromnak dolgozni kellett menni, de mi is bent maradtunk a városban, hogy megvárjuk őt.

Sétára indultunk B-val.

Valahogy úgy alakult, hogy csomó-csomó élményt gyűjtöttünk be. Ő is, én is.

Vettünk jégkását - szivárvány minden színében ugyan nem volt, de csíkosat kért. Alul piros, középen sárga és legfelül zöld színűt.

Nagyon büszke volt rá, milyen szép.

Ezután elsétáltunk szökőkutakat nézni - itt megjegyezném, hogy nem értettem, Zádi miért fészkelődik annyit a babakocsiban.

Sehogy sem találta a helyét.

Később jöttem csak rá, hogy hallotta a vízcsobogást és fürdeni akart... Búvármókus...

Tehát szökőkutaztunk, ezután lesétáltunk a legújabb bevásárló központba (NEM VÁSÁROLNI!!!) és ott kipróbálta az üveg falú liftet, ami a mélygarázsba is leviszi a látogatót.

Ezt később B "autósliftnek" nevezte, amikor a férjemnek mesélte a nap történésit...

Mozgólépcsőzni is akart, de ennek 2 akadálya is akadt.

Az egyik, hogy babakocsival ez nehézkes lenne, a másik pedig, hogy én bizony a mozgólépcsőtől félek.

Soha, semmi bajom nem esett még rajta, csak a cipőm talpát csípte be egyszer, de az sem volt vészes. Szóval nem tudom miért, de mégis félek. Folyton lepereg a szemem előtt, hogyan fogok lezuhanni róla, megbotlani, vagy a lábamat becsípve megpróbálni kiszabadulni.

Azt még gyakorló óvodapedagógusként eldöntöttem (hol volt akkor még a saját baba!?!), hogy semmilyen félelmemet nem ragasztom rá a rám bízott gyermekekre.

Mert egyszerűen ehhez nincs jogom.

Így tehát megpróbáltam megtalálni B-nak a megoldást. Miután kipróbáltuk együtt a liftet, megkérdeztem, hogy szerinte tudná-e egyedül használni.

Igenlő válasz után, javasoltam, hogy menjen fel egyedül a szabadtéri mozgólépcsőn, majd részletesen elmagyaráztam, hogyan szálljon be a liftbe, melyik gombot nyomja meg és pedig a lift ajtóban fogom őt várni.

Ez (részben) így is történt.

Mi Zádival a földszinten vártunk, amíg B felmegy a mozgólépcsőn hatalmas mosollyal az arcán. Ezután beszállt a liftbe, de nem a 0. szint gombját nyomta meg, hanem a -1-et, így a mélygarázsban kötött ki. Már éppen mentem volna utána, amikor látom (még szerencse, hogy üvegfalú a lift), hogy már jön is vissza, de nem hozzánk, hanem újra az emeletre!

Ott aztán kiszállt és mosolyogva elindult a mozgólépcsőn LEFELÉ szembe a többiekkel.

Próbáltam megállítani, hogy ne jöjjön le, de csak nézett...

Így aztán (még szerencse, hogy éppen találkoztam ismerősökkel, Zádi lent maradt a babakocsiban szunyókálva, az ismerősök tologatták addig, én pedig felmentem a mozgólépcsőn B-ért és együtt lelifteztünk.

Ő nagy vigyorok közepette vette tudomásul a "helyzetmentő" akciót.

A liftes/mozgólépcsős kaland után még ugrálóvárazott egyet, még szökőkutaztunk, körhintázott, jótékonysági pecázott a Lions klub sátránál, beszerzett egy-egy ajándék játékrepülőt magának és a testvéreinek, majd hazajöttünk.

Nem volt semmi probléma, nagyon jól éreztük magunkat.

A mai nap gyorsan elszaladt. 

A 3 hónapos sorsfordító nap miatt nem írtam egy mégiscsak fontos lépésről.

Tegnap bekerült a szobánkba egy pillangó...

Nem repült, hanem hoztuk. Nem élő, hanem papír.

Egy dísz, amit Zádi mamija - az én anyum - adott dekorációnak.

Eddig ugyebár a hideg is kirázott attól a gondolattól, hogy a fiam közelében bármiféle pillangót találjak.

Egyszer már írtam erről...

De azért mégsem ment el talán telesen a józan eszem.

Semmiképpen nem szeretnék Zádi körül tabukat.

Nem akarom, hogy legyenek olyan képek, jelek, dalok, színek, helyek... stb., amiket kerülünk, amiktől ledermedünk, vagy sírva fakadok.

Nem akarom, hogy kifusson belőlem a vér, ha mégis: tetszik neki a pillangó, tanulja azt a dalt, kiválasztja azt a színt, vagy ilyenek.

Szeretném, ha Ő úgy élhetné az életét, mint bármelyik másik gyermek, hiszen Ő nem tehet a múltról. A Ő élete most kezdődik.

Joga van azokhoz a dalokhoz, azokhoz a színekhez, képekhez és... a pillangóhoz is.

Na, ezt jó hosszan magyaráztam. De talán érthető.

Így aztán, amikor megkaptuk a díszt (egy hete), akkor még csak a házba hoztam magammal, de a szomszéd szobában maradt a pillangós dísz.

Tegnap aztán behoztam a szobánkba és feltettük a szekrényre, hogy gyönyörködhessen benne Kócmanónk.

Nos, jó döntésnek bizonyult. Azóta addig tekereg, amíg meglátja. Ha hason van, akkor emelgeti a fejét, hogy mindig rálásson.

Egy pillangó a szobánkban.

Azóta is végig-végig fut rajtam a hideg néha, ha ránézek, de ennek nem szabad rólam szólnia.

Nem akarom Zádit korlátozni.

De mindent szépen lassan, fokozatosan, a maga idejében.

Anya trenírozza az agyát, hogy ne ész nélkül éljen bele a világba, hanem igenis küzdje le a lelki nyomoroncait.

Hát itt tartok.

---   o   ---

Ma pedig:

csípőszűrésen voltunk az orvosos hetet lezárandó.

Így visszagondolva nem volt semmi. Tiszta nosztalgia ez a sok doki...  

De nyilván más előjellel.

Kedden hallásvizsgálat, szerdán oltás, csütörtökön nekem vérvétel, pénteken nyirokcsomó vizsgálat, szombaton, azaz ma csípőszűrés.

A gyermekorvos elmondta, hogy már nem tartozik a kötelezően előírandó vizsgálatok közé a csípőszűrés, de mivel nekem túl laza a csípőizületem, ezért menjünk csak el "átlaggyermekünkkel", leíratni, hogy minden rendben.

Ez is történt.

Az ortopéd orvos (Gabóra emlékezvén) tetőtől talpig végignézte, majd megdicsérte, hogy tényleg minden rendben.

Magánrendelésre mentünk, mégsem engedte, hogy fizessek.

Újabb nagyszerű ember-orvos.

Mert ilyen is van!!! 

Hintában a szexi kombiban - kifáradva.

Hozzánk már megérkezett a csodánk.

Éppen 3 hónappal ezelőtt.

Azóta is minden pillanatban hálát adunk érte.

Zádi csodálatosan mosolygós kiskrapek.

Az elmúlt héten kétszer is kacagott hangosan, egyre magabiztosabban nyúl a tárgyak felé és igyekszik a szájába venni őket, hogy megkóstolja.

Ezt természetesen a kezecskéjének tüzetes vizsgálata előzte meg.

Tegnap az új hintájában fekve alaposan összehasonlította az ő apró puha kezét az én ... kezemmel.

Egyre kevésbé viseli jól, ha magunk felé fordítva tartjuk, hiszen nézelődni szeretne.

Ha a karunkba vesszük, tartja a fejét, csak alvás közben nyugtatja a vállunkon.

Ma nagyot sétáltunk, babakocsiban feküdt, illetve nem is teljesen feküdt, ugyanis nyöszörgött, hogy emeljem feljebb a hátát/fejecskéjét a babakocsiban, hogy kilásson.

Nem ültettem, de van egy köztes megoldás szerencsére, így nyugodtan nézelődhetett.

Igényli, hogy elé legyen kötözve/akasztva valamilyen játék, ami lekötheti a figyelmét.

Amikor elfáradt, erősen homorított, hogy fektessem le a kocsiban és azonnal elaludt.

Mióta jól kitaláltam, hogy ferdén tarja a fejét (azóta rendbejöttem ám), igyekszem kevesebbet a karomban tartani, hogy letéve többet és könnyebben mozoghasson.

Ugrásszerűen fel is gyorsult a mozgásfejlődése.

Sokat van hason. Ilyenkor magasra emeli a fejét, nézelődik, próbál kúszni a kiszemelt tárgy felé. A kezeit emelgeti felváltva, a lábaival mászó mozdulatokat imitál, természetesen az egészet egy helyben.

Hasról hátra fordul mindkét irányba, de ezt probléma megoldásra csak ritkán használja - értsd, ha elfáradt, vagy megunta, hogy hason van, hangos elégedetlenkedésbe kezd, ha nem értem, akkor sír, de nem fordul meg, vagy csak ritkán és hosszú idő után.

Forogni inkább jókedvében forog. De ilyenkor sorozatban is akár.

Hanyatt fekvésből egyelőre csak tétova oldalra fordulások vannak.

Ha viszont én ülök és a karomban tartom, akkor szinte kivétel nélkül (nem teljes hanyattfekvésből, hanem kicsit emelt tartásból) egyszerűen felül.

Egy laza lebegőüléssel a lábait is emelve hasizomból felhúzza magát. Ma egy ilyen akciójának jutalmaként rálátott a cicánkra, akit/amit előszeretettel vizsgálgatott, amíg vissza nem billentettem félfekvésbe. Hiába no, azért szerintem a háta erre még nincs felkészülve 3 hónaposan.

Ha a hátizma nem elég erős, könnyen gerincferdülése lehet.

Erre viszont Nyuszi azt mondta, hogy bele kell nyugodnom, hogy bizony ülni fog, mászni és járni is, ha eljön az ideje, úgyhogy kezdjek beletörődni... 

Na nem a fejlődését akarom gátolni, de mindent a maga idejében.

Szopi közben egyre többször incselkedik.

Ha már nem mardossa az éhség (hiszen 1 órája és 45-50 perce nem evett már - szemét anyja éhezteti) akkor rám néz, huncut módon elvigyorodik, akár teli szájjal, elengedi a cicit, mond valami kedveset (eö, beö, áö) és újra rácsatlakozik a tápcsatornájára.

Viszont ma reggel valami fontosat akarhatott mondani, mert a jókedvű eö-beö-geö-k után elkomorodott és jelentőségteljesen (rövidke hatásszünet után) annyit mondott: "gom". De igazán nyomatékosan kifejezve.

Ez alighanem komoly megállapítás volt.

Napról napra rácsodálkozom, milyen gyönyörű is, ahogy kinyílik számára a Világ.

Amikor pedig alszik, időnként grimaszokat vágva, elgondolkozom, mi járhat az ő felfedező buksijában... 

korábban egy blogban az örökbebabákról.

Ebben azt írta egy örökbefogadó anyuka, hogy az ő várandósságuk nem 9 hónapig tartott, hanem több évig.

Milyen igaz.

A miénk is. Zádi majdnem 2 év várandósság után született.

Nos, egy ilyen babáról szereztem ma tudomást. A szülei máris majdnem 3 éve várnak rá és most úgy tűnik, januárban bekopogtat.

Beköltözött anyukája pocakjába, ő nem örökbebaba, de nagyon-nagyon-nagyon-(és ezt most még sokszorsokszor leírhatnám)-nagyon várt babóca.

Annyira boldog vagyok, hogy hírt kaptam róla, hogy szinte nem is tudok értelmesen gondolkozni/írni. Sokat imádkoztam értük. Sikerült!!!!

Adjon nekik a Jóisten egészséget!

Ma ilyen boldogságos napunk van.

Kaptam egy telefont, amiben szintén egy picuri érkezését jelentette be az anyukája.

Őt is nagyon várták, Ő is tudta ezt, ezért beelőzött az "ütemtervbe", mert tudta, hogy igazán szeretettel fogadják majd.

Nahát! A hívogatott lelkecskék elindultak boldogságot hozni!

Tényleg boldog vagyok!!! 

Az én gyönyörű babám már rutinszerűen fordul. Valamelyik nap le is fényképeztem, hogy lássátok. Szegény gyermeken egy jóóóó nagy kombi van. Amikor ráadtam, csak akkor tűnt fel, mekkora a nyaka. (Azóta eltüntettem a készletből, hogy ne nézzen ki lelencgyereknek. Szóval az öltözékért egyedül én vagyok a hibás. Nem akartam a drágámat annyit cibálni, hogy újra öltöztessem. Nézzétek el nekem. Azért remélem a mozdulatsor így is élvezhető (szexi kivitelben...)

Tehát:

Feltérképez, ...

...helyezkedik...